hirdetés
null

Veszélyben a Jegybank függetlensége?

Járai szerint csorbul a jegybank függetlensége a tervezett módosítással, László Csaba szerint szó sincs erről.
2002.06.13 20:20, Forrás: MTI

hirdetés

Járai Zsigmond szerint nincs szükség a Magyar Nemzeti Bankról szóló jogszabály módosítására, a jelenlegi jegybanktörvény teljes mértékben megfelel az Európai Unió elvárásának és a magyar hagyományoknak. A Pénzügyminisztérium közlemény szerint csorbítja a jegybank függetlenségét a kormány által benyújtott törvényjavaslat, amely szerint a politikai pártok delegáltjaiból és a pénzügyminiszter két kinevezettjéből felügyelő bizottságot kívánnak felállítani a Magyar Nemzeti Bankban.

Az Európai Unió országaiban nem működik politikai pártok képviselőiből álló testület a független jegybankokban - áll a közleményben. A Magyar Nemzeti Bank jogszerű működését és gazdálkodását a belső ellenőrzés, a pénzügyminiszter által választott független könyvvizsgáló (jelenleg az Ernst and Young Kft.) és az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Ezek mellett negyedik ellenőrző szervezetként egy felügyelő bizottság létrehozása felesleges és többletköltségeket eredményez - fogalmaz a jegybank elnöke.

Ugyancsak felesleges az árfolyamrendszer megváltoztatására vonatkozó szabályozás módosítása, nincs szükség a jelenleg átmenetileg működő árfolyamrendszer egyes elemeinek törvénybe iktatására - tartalmazza Járai Zsigmond közleménye.

László Csaba a jegybanktörvény módosításáról

László Csaba pénzügyminiszter szükségesnek és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét nem csorbítónak, hanem azt megerősítőnek nevezte az Országgyűlésnek a költségvetési törvénymódosító csomagban benyújtott, a jegybanktörvény módosítására irányuló indítványt. A pénzügyminiszter Járai Zsigmond szerdai közleményére reagált. A közleményben a jegybank elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy a javaslat csorbítja az MNB függetlenségét.


László Csaba hangsúlyozta, hogy a tervezett felügyelőbizottság, amelynek tagjai közé a pénzügyminiszter is jelölne kettőt, nem gyakorolhatna felügyeletet az MNB alapvető feladatainak végrehajtásában. Így semmiféle hatóköre nem lenne például a monetáris politikára.

Ugyanakkor a felügyelőbizottság létrehozását indokolja az, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési feladatköre az MNB-ben nem biztosítja a működés folyamatos ellenőrzését, és ezt maga az ÁSZ is jelezte - tette hozzá a miniszter.

A jegybank elnökének arra a kijelentésre, miszerint felesleges a törvénymódosításnak az árfolyam-rendszer alakítását megváltoztató része, László Csaba elmondta: azért tartják szükségesnek az árfolyam-rendszer elemeinek megjelölését a törvényben, mert az utóbbi időben több olyan elemzői vélemény is napvilágot látott a sajtóban, amely szerint a korábbi törvényszöveg nem tisztázta kellőképpen a rendszer egyes elemeivel kapcsolatos döntési kompetenciákat. A PM szükségesnek látta e bizonytalanság eloszlatását.

Ez indokolta, hogy a javaslatba bekerüljön annak rögzítése: mindezen elemek csak közös megegyezéssel változtathatók meg. A pénzügyminiszter közölte azt is, hogy a kormányülésen, amely megvitatta az előterjesztést, Járai Zsigmond is jelen volt, s a jegybankelnök kérésére néhány módosító indítványt levettek a napirendről.

László Csaba kijelentette, hogy a törvénymódosítással kapcsolatos nézetkülönbségek ellenére törekszik a korrekt együttműködésre a jegybankkal és annak elnökével, Járai Zsigmonddal. Fontosnak nevezte a folyamatos kapcsolattartást a Pénzügyminisztérium és az MNB között, amely abban is megjelenik, hogy a jegybankelnök rendszeres résztvevője a gazdasági kabinet hetenkénti üléseinek.

A tervezett módosítások

A javaslatnak két lényeges eleme van. Az egyik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) árfolyam-politikával kapcsolatos hatáskörét az eddigieknél részletesebben határozza meg, a másik felügyelő bizottság (fb) létrehozását indítványozza. A törvénymódosítás szerint a kormány a jegybank egyetértésével dönt az árfolyamrendszer típusáról és annak fontosabb jellemzőiről, mint a sávszélesség, a középárfolyam, illetve a valutakosár összetétele. Az előterjesztők szerint ez a megoldás áll a legközelebb az EU árfolyamrendszeréhez, az ERM II előírásaihoz és megfelel az eddigi gyakorlatnak is.

A létrehozandó felügyelő bizottság biztosítja a folyamatos tulajdonosi ellenőrzést, továbbá a javaslat az fb irányítása alá rendeli az MNB belső ellenőrzési szervezetét. Az fb jogköre ugyanakkor nem terjed ki az MNB alapvető feladataival kapcsolatos tevékenységekre és döntésekre, illetve azoknak az MNB eredményére gyakorolt hatására. Az fb mellett változatlanul megmarad az Állami Számvevőszék ellenőrzési feladatköre. A módosító javaslat az fb összetételét úgy határozza meg, hogy annak elnökét és további három tagját az Országgyűlés választja meg. A testületnek tagja továbbá a pénzügyminiszter képviselője valamint a pénzügyminiszter által megbízott szakértő.

Az fb tagjainak megbízatása az Országgyűlés megbízatásának időtartamára szól, és annak megszűnéséig tart. Az fb tagját az őt megválasztó Országgyűlés, illetve az őt megbízó pénzügyminiszter hívhatja vissza. Az Országgyűlés az alakuló üléstől számított három hónapon belül választja meg az fb tagjait.

Medgyessy Péter szerint nincs veszélyben a jegybank önállósága


A kormánynak nincs szándékában a jegybank önállóságát csorbítani, ez az önállóság a jól működő gazdaság fontos feltétele - válaszolta újságírói kérdésre Medgyessy Péter miniszterelnök a szakszervezeti vezetőkkel megtartott szerdai tárgyalást követő sajtótájékoztatón a parlamentben. Medgyessy Péter elmondta, hogy Járai Zsigmond a jegybanktörvény módosításával is foglalkozó kormányülésen részt vett.

A miniszterelnök emlékeztetett rá: az említett kormányülésen a jegybank-elnökkel megegyeztek abban, hogy milyen módosítást terjesztenek be, volt olyan javaslat, amitől a kormány elállt. Medgyessy Péter feltételezi, hogy Járai Zsigmond ennek szellemében nyilatkozott. A megegyezés arról szólt, hogy a jegybank gazdálkodásának ellenőrzésére felügyelő bizottságot hoznak létre. Ezt Járai Zsigmond is támogatta. A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy az Állami Számvevőszék kifejezte: számára nehézségeket jelent a jegybank gazdálkodásának folyamatos ellenőrzése. A felügyelő bizottság összetételéről még nincs megállapodás, ez a további tárgyalások része lesz - mondta Medgyessy Péter.

Varga Mihály a jegybanktörvény módosításáról

A jegybanktörvény módosítására a kormány által beterjesztett javaslat sérti a jegybank függetlenségét - mondta Varga Mihály a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője az MTI-nek csütörtökön.
- Nyilvánvaló, hogy az MSZP más jegybankelnököt és más monetáris politikát szeretne, éppen ezért teszi meg az első lépéseket a jegybank mozgásterének korlátozására - mondta Varga Mihály.

A fideszes politikus szerint ezek a lépések azt igazolják, hogy valótlanok voltak az MSZP korábban tett ígéretei, miszerint a monetáris politikát továbbra is a jegybank végzi, a monetáris politika alakításáért a jegybank a felelős, ahogy az a hatályos törvényi szabályozás szerint van.
A volt pénzügyminiszter úgy véli: az indítvánnyal az MSZP sakkban kívánja tartani a jegybankot az árfolyam-politika alakításában. Varga Mihály megjegyezte, hogy az árfolyamrendszerről korábban is a jegybank és a kormány együttesen döntöttek, de annak részleteit a monetáris tanács döntései határozták meg.

- Most úgy tűnik, az árfolyam-politikát és annak minden részletét a kormány kívánja meghatározni - tette hozzá.
- Az MSZP az infláció és a pénzromlás eszközét kívánja felhasználni arra, hogy megvalósítsa választási ígéreteit - hangsúlyozta Varga Mihály. A jövedelmek elértéktelenítésével és annak megadóztatásával akarják visszavenni annak egy részét, amit adnak - tette hozzá Varga Mihály.

Feleslegesnek látja Varga Mihály a felügyelő bizottság létrehozását, mert az MNB gazdálkodását már három szervezet is, az Állami Számvevőszék, az Ernst and Young, mint auditor és a saját belső ellenőrzés is vizsgálja.
- Nem hiszem, hogy néhány MSZP-s politikus és szakértő elhelyezése miatt szükség volna egy újabb "megélhetési" testület létrehozására - jelentette ki Varga Mihály.

Kiss Elemér levele Járai Zsigmondnak

A kormány a jegybankelnök egyetértésének tudatában terjesztette az Országgyűlés elé a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról szóló javaslatot - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő az MTI-vel csütörtökön.

A kormányszóvivő elmondta: Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter szerdán levelet küldött Járai Zsigmondnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, amelyben arra kéri, adjon tájékoztatást korábbi álláspontja megváltoztatásának okairól.
Járai Zsigmond szerdán közleményben fejtette ki, hogy szerinte nincs szükség a Magyar Nemzeti Bankról szóló jogszabály módosítására. A közlemény szerint csorbítja a jegybank függetlenségét a kormány által benyújtott törvényjavaslat, amely szerint a politikai pártok delegáltjaiból és a pénzügyminiszter két kinevezettjéből felügyelő bizottságot kívánnak felállítani a Magyar Nemzeti Bankban.

Kiss Elemér levelében emlékeztet arra, hogy a kormány az előterjesztésről június 7-i ülésén tárgyalt, amelyen a jegybankelnök meghívottként részt vett és kifejtette véleményét.
A kancelláriaminiszter felidézi, hogy a vitát követően Medgyessy Péter miniszterelnök megkérdezte Járai Zsigmondtól, egyetért-e a módosítással.
A szó szerinti, magnófelvétel alapján készült jegyzőkönyv tanúsága szerint Járai Zsigmond arra a kérdésre, hogy számára elfogadható-e a javaslat, így válaszolt: "Természetesen igen. A felügyelő bizottság visszaállításához joga van a parlamentnek. Én is úgy gondolom, hogy nincs rejtegetnivalója a jegybanknak a gazdálkodásban, az önállóság nem csorbítását pedig örömmel fogadjuk."

Kiss Elemér levelében arra kéri Járai Zsigmondot, hogy mivel a szerdai közleményében foglaltak merőben eltérnek a kormányülésen elhangzottaktól, adjon tájékoztatást korábbi álláspontja megváltoztatásának okairól.

Járai Zsigmond válasza

A június hetediki kormányülésen a miniszterelnök indítványára kikerült a törvényjavaslatból az a rész, amely a jegybank függetlenségét súlyosan csorbítva, a monetáris tanács kinevezési rendjének megváltoztatására is irányult - mondta Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MTI-nek csütörtökön.

Az MTI azért kereste meg az MNB elnökét, mert a kormányszóvivő csütörtökön arról tájékoztatott, hogy Kiss Elemér kancelláriaminiszter levélben kért magyarázatot Járai Zsigmondtól arra: miért változtatta meg a kormányülésen kifejtett álláspontját a törvényjavaslatról.
- Határozott és egyértelmű egyetértésem a törvényjavaslat ilyen irányú, az "önállóságot nem csorbító" módosítására, szűkítésére vonatkozott. Ezen kívül továbbra is úgy gondolom, hogy felügyelő bizottság létrehozására a magyar parlamentnek joga van - mondta Járai Zsigmond.

Hozzáfűzte: "mindez nem jelenti azt, hogy a jegybanktörvény módosítása ne mutatna a jegybank függetlenségének csorbítására".
- Ezek alapján megütközve értesültem álláspontom, olyan értelmezéséről, hogy a felügyelő bizottság visszaállítását támogattam volna, s ne tekinteném a jegybank függetlensége elleni intézkedésnek - fogalmazott a jegybank elnöke.

Leszögezte: "ezt alátámasztja a kormányülésen elmondott és teljes terjedelmében nem idézett álláspontom, valamint a törvény előkészítése során a jegybank által többször írásban kifejtett MNB-vélemény is".

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.