
MNB: gyorsabb infláció, lassabb növekedés
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növelte az inflációra, és csökkentette a GDP bővülésére vonatkozó előrejelzését legfrissebb inflációs jelentésében - közölte az MNB hétfőn.
2007.11.26 16:35, Forrás: MTI
A jegybank 2007-ben éves átlagban 7,9 százalékos inflációt vár, szemben az augusztusban prognosztizált 7,6 százalékkal. 2008-ra 5 százalékos átlagos éves drágulást valószínűsít, míg korábban 4,5 százalékot várt, 2009-re pedig továbbra is elérhetőnek tartja a 3 százalékos inflációs célt. Ezzel egyidejűleg a gazdaság növekedési üteme az idén 2 százalék alatt maradhat, majd 2009-re is csak fokozatosan gyorsul 3 százalék fölé - jegyzi meg az MNB.
A jegybank prognózisa szerint az idén a GDP 1,6 százalékkal bővül, szemben az augusztusban várt 2 százalékkal. Jövőre 2,4 százalékos növekedést prognosztizálnak a korábban közölt 2,7 százalékkal szemben, 2009-re pedig 3,4 százalékról 3,2 százalékra csökkentették a növekedés várható ütemét. Az MNB megállapítja, hogy 2007-2008-ra teljesülhet a konvergencia programban vállalt hiánycsökkenés, úgy vélik azonban, hogy 2009-re ehhez további kormányzati intézkedésekre lehet szükség.
A prognózis az idén 3 százalékos lakossági reáljövedelem csökkenéssel számol, míg jövőre 2,1, 2009-ben pedig 2,4 százalékos növekedést vár. Az export az idei 15,1 százalékos bővülés után jövőre 11,6, 2009-ben pedig 10,3 százalékkal bővülhet. Az import 2007-2009 között 13,1; 10,3; és 10,2 százalékkal nőhet.
A lakossági fogyasztás az idei 2,1 százalékos visszaesést követően jövőre 0,4, majd az azt követő évben 1,6 százalékkal bővülhet. A novemberi prognózist 250,8 forintos euró árfolyam és 7,5 százalékos alapkamat-szint mellett állította össze a jegybank.
Az indoklás szerint az elmúlt egy évben tapasztalt kedvezőtlen költségsokkok várhatóan nem okoznak tartós inflációs nyomást, mert a gazdaság jóval a kapacitások alatt bővül majd. Ugyanakkor az MNB szerint a korábban vártnál csak lassabb dezinflációra lehet számítani, a vártnál tartósabb nyersélelmiszer árak emelkedése és az elnyújtottabb béralkalmazkodás miatt. Hozzáteszik: augusztushoz képest lassabb dezinflációt indokol a termelői energiaárak korábbiaknál erőteljesebb emelkedése is.
A GDP bővülését illetően az MNB megjegyzi: bár a kormányzati kiigazítás belföldi keresletcsökkentő hatása előretekintve egyre kisebb szerepet játszhat a gazdasági folyamatokban, egyelőre nem látnak markáns fordulópontra utaló jeleket a konjunkturális adatokban. Hosszabb távon a külső konjunkturális környezet kedvezőtlenebb alakulása korlátozhatja a felívelés ütemét - figyelmeztetnek.
Az MNB összességében az inflációban felfelé, míg a gazdasági növekedés ütemét illetően lefelé mutató kockázatokat érzékel az alappályához képest. Véleményük szerint az alappályánál magasabb infláció irányába mutathat, ha az egy éve tartó költségsokkok az inflációs várakozások tartós emelkedését okozzák. Emellett lehetségesnek nevezik, hogy a vállalati szektor az elmúlt időszakban bekövetkezett profitromlását az árak emelésén keresztül nagyobb arányban képes korrigálni. Ez a forgatókönyv különösen akkor elképzelhető, ha a gazdasági kapacitások az elmúlt néhány évben már lassabban bővültek, mint azt az alappályában feltételezik, s így a jelenlegi gazdasági lassulás a vártnál kisebb kibocsátási rést okoz.
Az alappályánál alacsonyabb inflációt eredményezhet ugyanakkor, ha a jelzálogpiaci válság másodlagos hatásai miatt a vártnál erőteljesebben mérséklődik az európai konjunktúra, és erőteljesen csökkenő trendbe fordulnak a világpiaci nyersanyagárak. Ebben az esetben a magyar gazdasági növekedés üteme is jelentős mértékben elmaradhat az alappályában feltételezetthez képest - áll a jelentésben.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Havi előrejelzés: A jegybanki kamatcsökkentés elmarad, az infláció gyorsul?
London szerint megállt a dezinfláció, a kamatcsökkentés sem kizárt
Élelmiszerár-sokk és inflációzuhanás - London erre számít Magyarországon
Az élelmiszerek drágulása magasabb inflációhoz vezetett

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
Kicsit nehéz bánni vele, mert úgy siklik ki a kezeink közül, mint az angolna, mégis van valami különösen izgató Bianca puszta látványában is.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:56
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
- Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...2012.05.25 23:47
- Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz2012.05.25 23:46
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.25 23:45
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



