hirdetés

Társadalmi felelősségvállalás és Hajós András: Figyelő Top 200 Gála

A Figyelő Top 200 Gála lesz az első olyan magyarországi esemény, mely CSR szempontok figyelembevételével szerveződött. A Gála egyúttal a Braun & Partners új, CSR event szolgáltatásának bevezetése a magyarországi piacra.
2007.10.11 21:00, Forrás: bpcsr.hu

hirdetés

A B&P CSR management cég CSR event szolgáltatásának felelőse Hajós András zenész, médiaszemélyiség, aki személyesen többször hitet tett a CSR támogatása mellett.

A felelős esemény célja, hogy vállalatok a társadalmi felelősségvállalás gyakorlatát, a márka és a vállalt értékeit hétköznapi, közvetlen és személyes módon is megélhetővé tegyék érintettjeik, üzleti partnereik, munkavállalóik, fogyasztóik számára. A felelős esemény előkészítése kapcsán elkerülhetetlen, hogy a vállalat, azaz a vállalat vezetői végiggondolják, milyen nyomot hagynak maguk után - közvetlen és közvetett értelemben egyaránt.

Nyugat-Európában egyre több vállalat ismeri fel, hogy egy egyszerű sajtótájékoztató vagy egy ügyfél party éppúgy a felelős vállalati működés része, mint az esélyegyenlőségen alapuló HR-irányelvek. Ezért eseményeik szervezése kapcsán egyre gyakrabban kérnek tanácsot arra vonatkozóan, hogy miképpen tehetik felelőssé rendezvényeiket. A B&P CSR management e trendnek megfelelően a vállalati események rendezése során Magyarországon is bevezette a CSR esemény fogalmát. Tanácsadóként, társ-szervezőként, vagy fővállalkozóként a B&P CSR management vállalja olyan események - fogadások, ünnepi vállalati rendezvények, sajtótájékoztatók, családi napok - szervezésében való közreműködést, amelyet a megrendelők a társadalmi felelősségvállalás eszméjének és gyakorlatának megfelelően rendeznének.

A szolgáltatást nemzetközi gyakorlat és szakmai standard alapján a B&P CSR management dolgozta ki. A CSR event szolgáltatás keretében a B&P tanácsot ad egyebek mellett a helyszín felelős kiválasztásában, a nyomtatott anyagok elkészítésének módjában, a környezettudatosság szempontjainak érvényesítésében, a civil partnerek bevonásának lehetőségében, a catering, a díszítés, a vendégek mozgatása során felelős szempontok érvényesítésében, valamint egyéb, az esemény jellegéhez kapcsolódó felelős részelemek kidolgozásában. A felelős esemény rendezése során a megrendelőnek lehetősége van arra, hogy a rendelkezésre álló elemekből igényei, lehetőségei, vállalati identitása alapján válasszon. A szolgáltatást igénybevevők használhatják a CSR event logót.

A CSR event szolgáltatás felelőse Hajós András. A Figyelő Top 200 Gála szervezése során a B&P CSR management a Roxer 2.0, valamint a Gundel partnereként vett részt a felelős esemény kidolgozásában.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Hajós Andrásnak az esés a perverziója Oláh Ibolya szava elakadt Hajós András miatt Hajós András: nem akarom, hogy röhögjenek a "jóakaróim"

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Agyrázkódás - Tünetek és ellátás
2012. máj. 26. 05:21

Allergia csecsemőknél és kisgyermekeknél
2012. máj. 26. 02:51

A vastagbél betegségeinek szűrése
2012. máj. 25. 23:23

Milyen a jó kórházi gyógyszerész?
2012. máj. 25. 23:00

Cukorbeteg gyerekek - Speciális kérdések az életmódról
2012. máj. 25. 21:41

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.