
Kiss Péter: A nyugdíjreform két emberöltőre szól
A nyugdíjrendszer tervezett változtatásai két emberöltőre "berendezi a körülményeket" Magyarországon - jelentette ki Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter egy hétfői szakszervezeti konferencián, Budapesten.
2006.10.30 13:54, Forrás: MTI
A miniszter szerint a nyugdíjrendszer átalakítását nem szabad addig halogatni, amikor már csak gyors és drasztikus beavatkozásokkal lehet hosszú távú fenntartását biztosítani. Az elkövetkező 5-8 évben az Európai Unió támogatásainak köszönhetően az ország megengedheti magának, hogy a jövővel foglalkozzon - mondta Kiss Péter.
Utalt arra, hogy a népességen belül jelenleg 28,6 százalék a nyugdíjasok aránya, ami 2050-re várhatóan csaknem 60 százalékra nő. Kifejtette: a nyugdíjrendszert úgy kell megváltoztatni, hogy a nyugdíjba vonulás ideje közelítsen a nyugdíjkorhatárhoz. Ma ugyanis az emberek 94 százaléka a nyugdíjkorhatár elérése előtt vonul vissza, 62 év helyett átlagosan az 58. életévet követően.
Az a cél, hogy a korai nyugdíjazás helyett érje meg munkában maradni a lehető legtovább - jelezte a miniszter. Hozzátette: a korlátozott munkaképessége miatt a korhatár előtt nyugdíjba vonuló mintegy 650 ezer ember számára pedig lehetővé kell tenni, hogy rehabilitációt követően visszatérjen a munkaerőpiacra. A következő uniós költségvetési időszakban mintegy 60 milliárd forintnyi európai uniós fejlesztési forrás jut a rehabilitációt biztosító rendszer kiépítésére - közölte Kiss Péter.
Beszélt a szakképzési rendszer átalakításáról is, amelynek egyes lépéseit a kormány ugyancsak EU-pénzek bevonásával képzeli el. A kormány a munkaerőpiac igényeinek megfelelően össze kívánja vonni a térségi szakképző központokat, amelyek kapacitását a piac az érdekképviseletek közösen határoznák meg.
Ezen kívül az ifjúsági szakképzésben indokolt lenne helyet adni a felnőttképzésnek is. Az intézmények így közvetetten visszajelzést kapnak a piaci igényekről - mutatott rá a miniszter. Kitért arra, hogy az ifjúsági szakképző intézményeknél a szakképzések akkreditációja ma nem kötelező, ezen is változtatni kell.
Kiss Péter szólt arról, hogy a kormányzati tervek megvalósítását lehetővé tevő, valamint a témához kapcsolódó egyéb jogszabály-módosítások a foglalkoztatási törvényt, a közszolgálati törvényt, a Munka törvénykönyvét (Mt), a munkaügyi ellenőrzésekről szóló törvényt, valamint a szakképzési törvényt érintik.
A változásokról a beszámoló alapján annyi derült ki, hogy foglalkoztatási törvény módosítása a szolgáltatói szervezet átszervezése miatt módosul, a jogszabály 2007 január elsejével lép életbe. A munkaügyi ellenőrzések szabályozása pedig azért szorul kiigazításra, mert eddig a bérezés ellenőrzését csak a minimálbérben részesülők esetén lehetett elvégezni.
Az MT módosításának koncepciója 2006 év végére válik véglegessé. A közszolgálati törvény módosítását pedig jövő év első felében tervezi a kormány, de az 2008-tól válik hatályossá- mondta Kiss Péter.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Jövőre a nyugdíj melletti munkavégzés után járulékot kell fizetni
Az átszabott nyugdíj-szabályokkal rövidtávon csökkentenék az államkassza hiányát
Nyugdíjreform: ne a mostani nyugdíjasok kárára

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Ghibli Kft.Network Engineer
Hays HungaryKereskedő
VIA Bérautó Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 22:46
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 22:45
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



