
1978-as bérszínvonal napjaikban - ezt is megcsinálták!
A csökkenő magyar fizetések hamarosan elérik az 1978-as szintet. A megszorítócsomag hatására stagnálnak vagy még inkább csökkennek majd a reálbérek Magyarországon, pedig a fizetésünk vásárlóereje eddig is 40 százalékkal maradt el a nyugat-európai átlagtól.
2006.06.28 11:24, Forrás: Magyar Nemzet
Bogár László közgazdász szerint a magyar bérszínvonal az 1978-as szintre süllyedhet, miközben az árak nyugatiak. Bérbefagyasztás, adó- és járulékemelések, mindez a forint árfolyamának zuhanásával párosítva, növekvő energiaárak. Mindezek alapján nem nehéz megjósolni, hogy hazánkban az átlagbérek a korábbi években tapasztalt növekedése megáll, sőt visszaesés várható. A liberális gazdaságpolitikusok szerint ez kedvező fejlemény, hiszen a hazánkban előállított termékek árában csökken az élőmunkára fordított összegek részaránya, ez pedig a versenyképességet javító tényező. Egészen másként látja mindezt Bogár László közgazdász: szerinte a rendszerváltás rendszere megbukott, az ugyanis nemhogy javított volna az átlagember létfeltételein, inkább rontott. Ferge Zsuzsa szociológus tegnap közzétett adatai szerint jelenleg a lakosság 55 százalékát teszik ki a szegények és a szegénység felé sodródók, akik a tervezett megszorításokból semmilyen többletterhet nem képesek vállalni.
Az eredendő hiba akkor következett be, amikor a rendszerváltást vezénylő elit az új helyzetben nem kezdeményezett tárgyalásokat a nemzetközi tőkés hatalmakkal, és nem alkudott ki valamivel jobb feltételeket. A ma is kormányzó elit sem morálisan, sem intellektuálisan nem ismerte fel, hogy kötelessége legalább megkísérelni azt, hogy alkura kényszerítse a globális erőket. Az eredmény az lett, hogy miközben a hazai árak - vagyis a munkaerő újratermelésének költsége - nemzetközi szinten állnak (lásd a 300 forintos benzinárat), a munkabér mértéke, a vásárlóerő szempontjából nézve, alig változott. Bogár László szerint a 2008-as bérszínvonal megegyezik majd az 1978-as átlagbérrel, ráadásul azóta sokszorosára nőtt a különbség a legjobban és legrosszabbul fizetett alkalmazottak jövedelmei között. Vagyis a kiskeresetűek ma sokkal rosszabbul élnek, mint a Kádár-rendszer utolsó két évtizedében.
A mai közbeszéd kedvelt kifejezése a fenntartható fejlődés. A magyar munkaerőt viszont szinte "külszíni fejtéssel" termelik ki, ami ezzel ellentétes folyamat. A multinacionális cégek úgy használják a magyar iskolarendszer által kibocsátott legjobb munkaerőt, hogy nem járulnak hozzá a képzési költségekhez. A magyar kormány pedig most épp azon munkálkodik - fejtegette a közgazdász -, hogy az úgynevezett humán újratermelés költségét az egyénekre terhelje. Ezzel teljessé válik a magyar lakosság kisemmizése, s ez egyúttal a képzett és egészséges munkaerő újratermelődését is akadályozza. Az a törekvés, amely a versenyképesség szempontjának rendel alá mindent, amerikai eredetű gondolat. Európában a második világháború utáni német és francia politikusok felismerték, hogy a tőkének ki kell egyeznie a munkával azért, hogy biztosított legyen a fenntartható fejlődés. Az Amerikai Egyesült Államoknak azonban nem érdeke, hogy erős versenytársat neveljen magának, ezért fékeket épített be, és megosztottságot idézett elő az EU-ban - vélekedett Bogár László. Mit kapunk a pénzünkért?
A statisztikák szerint a magyarországi keresetek az uniós bérek 60 százalékát érik el, ugyanakkor nominálértékben - ha átszámítjuk euróra a forintösszeget - csak 30 százalékát. Gazdaságkutatók 25 évre becsülik azt az időt, amíg a magyar keresetek vásárlóértéke eléri az átlagos európai bérekét.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Bér-befagyasztásra kell számítani a közszférában
68 ezer forintra emelkedik a bérminimum július 1-jétől
Létszámstop, bérstop, költségstop - Reform-kormányülés Őszödön
Sokként hathat a minimálbér jelentős emelkedése idén?
Szeptembertől a minimálbér kétszerese után kell majd befizetni a járulékokat
15 százalékkal is visszaeshet a bérek vásárlóértéke - csökkenő életszínvonal?

Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Fagyasztott tonhallal, zöldségekkel, olívaolajjal és citromlével készül a halfilé roston - könnyű, gyors és remek ízzel csábító étel!
Lakáskultúra Élőben
Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...
Hogy készül a kaviáros citromfűdip?
Cikornyás név alatt ízletes csemege
Süteményes kedvében volt a divattervező
Képek - Hogy éreznénk magunkat ebben a tortában?
Jönnek a legtrendibb tavaszi-nyári modellek
Képek - Végre megint jogos lesz a napszemüveg!

4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM
A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be csütörtökön Budapesten Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Tovább csökkent
Alig épült lakás 2011-ben
Keserű pirula
Pá, patika: rengeteg gyógyszertárra kerülhet ki a zárva tábla
Csak egy kis zsebpénz
Japán is az IMF-hez rohan - 50 milliárd dollárral
288
Erősödött a forint, de azért nem nagyon
Mélyrepülés?
Bukó: hét milliárdot vesztett tavaly a Magyar Telekom
Megteszik a lépéseket?
Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?

Nem hinné, mi szoktathat le a dohányzásról
A cigarettás dobozok külseje lehet a kulcsa annak, hogy a fiatalok rá se szokjanak a dohányzásra - állítja egy brit tanulmány. A dohányipar rengeteg pénzt költ a csalogató dizájnra, mely kutatók szerint az elcsábulás egyik oka.
Már látszanak a veszélyes előjelek...
7 óra ülés naponta cukorbeteggé teszi a nőket?
A tünetek hiánya sok bajt okozhat
Ha ön nő, meg se érzi a végzetes szívrohamot
Ötletek a késleltetett ejakulációra
3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!
Tudatosan cselekednek a kisbabák
Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!

Paprikák és hagymák hódítanak a vásznon
Paprikafüzér, kosárban megbúvó hagyma, a Szegedi Dóm impozáns épülete vagy Ópusztaszer honfoglalás kori sátrai... - 10-15 éves gyerekek rajzban mondták el véleményüket az Európai Parlamentről és hazánkról.
Igyunk pálinkát!
Ganxsta Zoleeval paprikázódnak az őrült írek
Az "árulás felhői" gyülekeznek?
XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban

Kedden érkezett, szerdára össze is törték az új mentőautót
Szerdán összetörték azt az új, legmodernebb felszerelésekkel ellátott, sárga mentőautót, ami kedden érkezett meg a kecskeméti mentőállomásra.
Haldoklik a piac
Bezár a bioetanol-bazár?
Forma-1
Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában

Balhé balhé hátán a villában: hisztik, csalódások és terhesség?
Fel akarták pörgetni az eseményeket az utolsó hétre a szerkesztők és ez maximálisan sikerült is: a ValóVilág fináléja előtt az újra beköltözött exlakók állítanak fejre mindent.
A Facebookon adta fel hirdetését a modell
Hoppá: Dukai Regina a neten keres randipartnert?
Pár madzagtól mit várt Pamela?!
18+ képek - Na, ez a bikini se takar sokat!
Tátott szájjal figyel a kis Herkules a papára
Képek - Mivel varázsolja el 8 hónapos kisfiát Rippel Feri?
Sztárok vallanak Jack bácsiról
Hajdu Steve diplomát szerzett whiskey-ivásból
Végéhez közeledik a ValóVilág
Képek - Betörtek a kiesettek: újra tele a valóvilla
Young G néven újra táncol VV Béci
Már gyereket akar a ValóVilág táncos sráca
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 11:16
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.23 11:07
- Schmitt Pál a "kedves vezető"!2012.02.23 10:46
- Megint Koránt égettek az amerikaiak2012.02.23 10:42
- Magyarországon még sincs veszélyben a jogállamiság2012.02.23 10:40
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



