
Babakötvény: több, mint 300 millió forint kamatozik
Több mint 300 millió forintot különített el eddig a Magyar Államkincstár az idén januárban született gyermekek babakötvényeihez.
2006.03.03 15:07, Forrás: Kormányszóvivői Iroda
Az összeg már kamatozik is a kincstári számlákon, de a csaknem nyolcezer csecsemő számára még kedvezőbb lenne, ha szüleik úgynevezett Start-számlát nyitnának a nevükre valamelyik pénzintézetben. Erre több mint 210 bankban vagy takarékszövetkezetben van lehetőségük.
A januári születésű gyerekek szülei február végéig kaptak értesítést az Államkincstártól, s azóta közülük csaknem kétszázan már számlát is nyitottak gyermeküknek.
A januárban született 7800 gyermek szüleinek küldött levél tartalmazza a legfontosabb információkat. Ebben közlik a szülőkkel, hogy az állam 40 ezer forint kezdőrészlettel számlát nyitott csecsemőjük nevére.
A szülők és a rokonok - ha valamelyik pénzintézetnél Start-számlát nyitnak - évente legfeljebb 120 ezer forinttal kiegészíthetik a támogatást, ami mentes lesz mindenféle adótól, így a kamatadótól is. Évi 60 ezer forint befizetéséig az állam tíz, rászorultak esetén húsz százalék további támogatást ad. Utóbbiak, illetve az állami gondozottak a kezdeti 40 ezer forintos befizetés mellett a 7. és a 14. életévükben újabb 42-42 ezer forintos állami támogatást kapnak.
Azon gyermekek, akik egyáltalán nem számíthatnak szülői befizetésre, például az állami gondozottak, évi 12 ezer forint állami támogatást kapnak, amit a kincstári számlán írnak nekik jóvá.
A szülőknek írott levél tartalmazza utóduk adóazonosító jelét is - ennek megléte a feltétele annak, hogy az apukák és anyukák a kincstári számla helyett a pénzintézeteknél nyitott Start-számlára igényeljék a gyermeküknek járó támogatást, és így magasabb kamat mellett fialtassák gyermekük pénzét. A levél elkeveredése esetén elegendő az is, ha a szülők a választott bankot hatalmazzák fel arra, hogy beszerezze a Start-számla nyitásához szükséges adatokat.
A jogszabályok szerint a Belügyminisztérium az adott hónapban születettek adatait a következő hónap elején küldi meg az APEH-nek. Az adóhatóságnak öt munkanap áll a rendelkezésére, hogy a csecsemők adóazonosítóját továbbküldje az Államkincstárnak, ahol nyolc munkanap alatt intézik el a kincstári számlák megnyitását, majd értesítik a családokat. A februárban született gyermekek családjai így várhatóan április elején tudnak majd Start-számlát nyitni.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
20 ezer forintot ad a főváros a babakötvény 40 ezer forintjához
A bankok is érdeklődnek a babakötvény iránt - átfogó tájékoztatás, és internetes portál készül
Nő a babakötvény összege a szegények körében
Babakötvény, avagy életkezdési támogatás - A Fidesz választási fogásnak tekinti a javaslatot

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!
Be és ki: a légzőgyakorlatok gyógyítanak
Szomorú: lusták vagyunk a légzéshez

Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
Húzós nevekkel robbantja be a motort a Borsodi Hegyalja Fesztivál
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs
"Nyíltan antiszemita és meglehetősen homofób"
Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
"Felejtsük el, ahonnan jöttem!"
Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
Gombi lecsapott Seherezádéra
Képek - Régi lakók tértek vissza a ValóVilágba
Nem igazi szent, inkább valódi rosszkislány
18+ képek - Mindenütt piercinggel izgat Samantha Saint
Megkapta Angéla az új melleit
VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Hungrana Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Eladó
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.08 14:30
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



