"A tervezet több pontja elfogadhatatlan"
Még az idén hatályba léphet a hiteleseket segítő csomag
Nem kizárt, hogy még az idén hatályba léphet az eladósodott devizahitelesek megsegítésének új szabályozása.
2010.09.10 11:04MR1- Kossuth
Erről a javaslat egyik beterjesztője, a fideszes Rogán Antal beszélt az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.
A Bankszövetség elnöke szintén a 180 percben azt mondta, hogy a tervezet több pontja elfogadhatatlan, szakszerűtlen és alkotmányossági kérdéseket vet fel.
Erdei Tamás szerint ha a javaslatot ebben a formában bevezetnék, az hosszú távon veszélyeztetné az egész jelzálogintézmény hazai működését. A Fidesz nyolc pontos javaslatcsomagot terjeszt az Országgyűlés elé a devizában eladósodott, nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésére - derült ki a csütörtöki frakcióülésen.
Rogán Antal, a törvényjavaslat egyik előterjesztője az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: a csomagot várhatóan még az ősszel elfogadja a parlament, és az még az idén hatályba léphet. A fideszes képviselő hozzátette: a tervezetről egyeztetnének a bankszövetséggel és az adósok különböző szervezeteivel is.
Rogán Antal elmondta: a bankokkal még nem konzultáltak, de rámutatott: a javaslatok nagy része nem lehet ismeretlen a pénzintézetek számára, hiszen azokról a PSZÁF szakértői is beszéltek. A politikus kérdésre válaszolva rámutatott: nem minden esetben váltak be a banki magatartási kódex előírásai, ezért van szükség törvényi erőre emelni bizonyos szabályokat.
Rogán Antal példaként említette, hogy a kódex tartalmazza az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmát az ügyfél számára hátrányos esetekben, de meghatározza azokat az eseteket, amikor a bank egyoldalúan eltérhet az eredeti feltételektől. A kormány azt szeretne, ha teljes tilalom lenne érvényben.
A Fidesz politikusa szerint a futamidő meghosszabbítása sem jelent feltétlenül könnyebbséget a bajba jutott hiteleseknek. A banki gyakorlat szerint ugyanis egy-két évig valóban csökkentik a törlesztő részletet, azonban a hiányzó összeget később kamatostól írják jóvá a tőkében, azaz a kedvezményes időszak után az adósnak sokkal nagyobb törlesztő részlettel kell számolnia, mint amitől egy időre megszabadult. A kormány "egyenletesen szeretné teríteni a terheket", ezért az általános futamidő-hosszabbítás lehetőségét szeretnék felajánlani öt esztendőre.
Rogán Antal a javaslatcsomagból kiemelte még, hogy a bankoknak a középárfolyamot kellene alkalmazniuk, a különféle árfolyamok ugyanis a pénzintézetek kedvelt trükkjei - fogalmazott.
Erdei: a tervezet több pontja elfogadhatatlan
Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke szintén a 180 percben kijelentette: szükségszerű, hogy a kormány tárgyaljon a szakmával, a Bankszövetséggel, mielőtt elkészíti a törvénytervezetet. Erdei hangsúlyozta: nem tartja helyes iránynak, hogy törvényi szabályozással lehetne korábban megkötött polgárjogi szerződéseket egyoldalúan módosítani.
A Bankszövetség elnöke szerint a tervezet több pontja elfogadhatatlan, szakszerűtlen és alkotmányossági kérdéseket vet fel. Hozzátette: ha a javaslatot ebben a formában bevezetnék, az hosszú távon veszélyeztetné az egész jelzálogintézmény hazai működését.
Erdei Tamás a futamidő meghosszabbítására vonatkozó javaslatról elmondta: ha valóban öt évvel megnövelik a szerződés időtartamát, az éppen olyan egyoldalú szerződésmódosítás lenne az ügyfél részéről, amit épp megtiltanak a bankoknak.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



