Kőkeményen ellenőriznék az állami kiadásokat
Járai: fiskális diktatúra kell
Fiskális diktatúra szükségességéről beszélt kedden a Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén Járai Zsigmond.
2010.03.10 13:28180 perc/MR1Fiskális diktatúra szükségességéről beszélt kedden a Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén Járai Zsigmond. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere úgy vélte, a valós gazdasági helyzet rosszabb, mint amilyennek látszik, Magyarországot az IMF hitel tartja a víz felett, az új kormány megalakulásáig a költségvetés hiánya el fogja érni az egész évre tervezett összeg száz százalékát.
Járai Zsigmond szerint ezért a megalakuló új kormánynak olyan költségvetést kell készíteni, ami elősegíti a gazdaság versenyképességét, s ehhez "fiskális diktatúrára van szükség". Hozzátette azt is, hogy saját véleményét ismerteti és nem a Fidesz gazdaságpolitikáját, de van átfedés a kettő között. A volt jegybankelnök az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, a'"fiskális diktatúra" elsősorban az állami kiadások nagyon szigorú ellenőrzését, a korrupció kemény visszaszorítását és a felesleges intézmények sürgős megszüntetést jelenti, az így felszabaduló pénzt pedig a gazdaság fejlesztésére kell fordítani.
Hangsúlyozta azt is, hogy a jelenlegi bürokratikus állam helyett szolgáltató államot kell kialakítani. Magyarország túl sokat költ az állam, az állami bürokrácia fenntartására és a szociális rendszerre, például a GDP három százalékával többet, mint a régiós államok - fogalmazott a volt pénzügyminiszter. Az euróbevezetésről azt mondta, gyenge felkészületlen gazdaságra, nem szabad ráereszteni egy erős pénzt, a megalakuló új kormánynak ezért azonnal új költségvetést kell készítenie, amelynek keretében drasztikus adócsökkentésre van szükség.
Az adórendszernek és az adókból finanszírozott szociális rendszernek szerinte munkára kell ösztönöznie, nem pedig a szociális segély igénybevételére. Járai Zsigmond szükséges célkitűzésnek nevezte a Fidesz meghirdette egymillió új munkahelyet, kiegészítve azzal, hogy amíg Magyarországon a foglalkoztatási ráta 55 százalék, addig a hasonló népességű Csehországban 67-68 százalék.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



