"BBB"?

Papandreu: Görögország nem kér pénzügyi segítséget

Görögország nem kér pénzügyi segítséget az EU-tól államháztartási gondjainak megoldásához - ismételte meg vasárnap Londonban a görög miniszterelnök, aki néhány napon belül másodszor nyilatkozott ilyen értelemben.

2010.02.21 16:47MTI

Jeórjiosz Papandreu a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a görög kormánynak nem pénzügyi, hanem politikai támogatásra van szüksége, valamint időre, hogy bemutathassa: azokat az intézkedéseket, amelyeket bejelentett, végre is hajtja, és így ismét hitelessé válhat.

Papandreu kijelentette, hogy "ez már egy másik kormány", amely a változtatás programjával nyert mandátumot, és - jóllehet a változások fájdalmasak - a görög lakosság "nagy bátorsággal" támogatja ezt a programot. Arra a kérdésre, hogy - amint az a piacokon elterjedt - Görögország a héten ismét megpróbálkozik-e egy kötvénykibocsátással, a kormányfő azt mondta: "jelen pillanatban" Görögországnak nincs szüksége újabb hitelre, finanszírozási igényei március közepéig fedezettek.

Hozzátette: kormánya ahhoz kér segítséget, hogy más országokéhoz hasonló kamattal juthasson hitelhez, mert a magasabb hitelkamatok éppen a gazdaságpolitikai változtatások lehetőségét szűkítik. Megismételte: nem pénzügyi kisegítésre, nem pénzösszegek közvetlen folyósítására van szükség.

A segítség formái között említette - részletek kifejtése nélkül - valamilyen garanciavállalás lehetőségét, de nem tért ki arra, hogy ezt ki vállalná. Papandreu már vasárnapi nyilatkozata előtt, a "Haladó kormányzás" című - a brit Munkáspárt és több nagy külföldi balközép párt vezetőinek, illetve nemzetközi intézmények szakértőinek részvételével összehívott - pénteki londoni értekezleten is kijelentette: téves feltételezés, hogy Görögország olyan pénzügyi segélyben reménykedik, amilyet a bankok is kaptak.

"Mi nem kérünk pénzügyi segítséget, nem kérünk pénzt más országoktól ... a görög kormány minden szükséges intézkedést megtesz az általa kitűzött költségvetési hiánycsökkentési célok elérésére" - mondta a rendezvényen görög miniszterelnök.

A közvetlen pénzügyi segítség lehetőségéről és esélyeiről megoszlanak a citybeli vélemények. Otmar Issing, az euróövezeti jegybank (EKB) volt igazgatótanácsi tagja a Financial Timesban Görögország esetleges kisegítéséről a minap azt írta: a más EU-országoktól vagy uniós intézményektől érkező közvetett vagy közvetlen pénzügyi segítség uniós szerződéseket sértene, és az euróövezet alapelveit kezdené ki. Issing szerint ha Görögországot most kisegítik, akkor "átszakad a gát ... egy olyan ország megsegítése után, amelyik megsértette a szabályokat, lehetetlenné válna a segély megtagadása más (euróövezeti) tagállamoktól".

A
Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő nemrégiben kiadott londoni elemzése szerint azonban "nehéz elképzelni", hogy azok az kormányok, amelyek Magyarországot és Lettországot is kisegítették, szükség esetén megtagadnák a likviditási támogatást egy euróövezeti tagállamtól.

A Moody's az egyetlen a három nagy hitelminősítő közül, amelyik még az elsőrendű "A" kategóriában tartja a görög adósosztályzatot.

A Fitch Ratings és a Standard & Poor's már átminősítette Görögországot a közepes befektetői sávba. Görögország az első - és eddig az egyetlen - olyan euróövezeti tagállam, amelyet több hitelminősítő visszasorolt a közepes befektetői "BBB" kockázati osztályba.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.