Január 20-tól leállnak
Százmilliárdoktól is eleshetnek a gazdasági élet szereplői - lebénult a közbeszerzés?
Százmilliárdoktól is eleshetnek a gazdasági élet szereplői az első fél év során, ha a kormány fenntartja a közbeszerzések tilalmát, illetve nem sikerül megteremteni a január elsejétől kötelező elektronikus közbeszerzés feltételeit az uniós értékhatár feletti beszerzések esetében.
2010.02.08 08:07NépszabadságA Népszabadság hétfői száma emlékeztetett arra, hogy január elsejétől kizárólag elektronikus úton lehet lefolytatni az uniós értékhatár feletti közbeszerzéseket, de a meghatározott időpontra nem sikerült felállítani a rendszert.
Sólyom László köztársasági elnök pedig visszaküldte a parlamentnek azt a törvény-előterjesztést, amely elhalasztotta volna a bevezetés határidejét. Jelenleg sem a jogszabályi, sem a technikai feltétele nincs meg annak, hogy az eszközbeszerzések esetében 50 millió, építési beruházásoknál pedig 100 millió forint feletti közbeszerzéseket eredményesen, és legfőképp törvényesen lefolytassák - áll a cikkben.
A Népszabadság felidézte: Bajnai Gordon miniszterelnök úgy döntött, január 20-tól leállnak az állami közbeszerzések, pontosabban el lehet indítani az eljárásokat, de döntést már csak az új kormány megalakulása után lehet meghozni. Dezső Attila, a Hivatalos Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége (KÖSZ) elnöke a lapnak arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet. Mint mondta: jelenleg az uniós forrásból megvalósuló fejlesztések évente 100 milliárd forinttól esnek el amiatt, hogy a közösség szabálytalanságokat tár fel a közbeszerzésekben.
Ez az összeg pedig jelentősen megugorhat amiatt, hogy aki most uniós értékhatás felett közbeszereztet, és azt nem elektronikusan bonyolítja, az eleve szabálytalan.
Normál körülmények között a központi költségvetés szervei januárban és februárban készítik el közbeszerzési terveiket, és ezt követően, március elején írják ki a felhívásokat.
A Népszabadság szerint vélhetően ez most nem így lesz.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



