Félreállításról van szó?
Csúfos szexbotrányba keveredett az IMF vezetője
Várhatóan azonnali eljárást indítanak az amerikai hatóságok a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója ellen nemi bűncselekmények gyanújával - jelentette be helyi idő szerint szombat éjjel a New York-i rendőrség szóvivője.
2011.05.15 08:27MTIAz őrizetbe vétel tényét később Paul Browne, a New York-i rendőrség szóvivője is megerősítette, s beszámolt arról, hogy Strauss-Kahn ügyvédet kért, s megtagadta a válaszokat a kihallgatók kérdéseire.
Az amerikai lap reptéri hatóságokra hivatkozva számolt be arról, hogy Strauss-Kahnt alig néhány perccel Párizsba indulása előtt fogták le a John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren. A francia IMF-főnök már az Air France légitársaság gépén ült, az első osztályon, amikor a rendőrség őrizetbe vette és leszállította a párizsi járatról. Strauss-Kahnt a Midtown South-i kapitányságra vitték kihallgatásra, szexuális zaklatás gyanújával.
Az idézett amerikai hatóságok szerint az IMF első emberét azzal gyanúsítják, hogy előzőleg a nap folyamán "szexuális támadást" követett el egy hotelben a Times Square-en az egyik alkalmazott, egy szobalány sérelmére. A 32 éves szobaasszony az incidenst követően kimenekült a szállodai szobából - mondta el Browne szóvivő, aki közölte azt is: a rendőrség feltételezése szerint Strauss-Kahn sietősen távozott a Sofitel szállóból, menekülni készült, mert még mobilját és több más személyes tárgyát is hátrahagyta a szállodai szobában. Ezért visszatartották a párizsi járatot, és leszállították róla a gyanúsítottat. Browne szerint még nem emeltek vádat az IMF vezérigazgatója ellen.
Akár 20 évet is kaphat a perverz IMF-vezérigazgató
Szexuális zaklatással, nemi erőszak kísérletével és személyi szabadság korlátozásával vádolja a New York-i rendőrség Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját - közölte Ryan Sesa, a harlemi rendőrség szóvivője. Bejamin Brafman, Strauss Kahn egyik ügyvédje közölte, hogy ügyfele ártatlannak vallja magát. Strauss-Kahn nem rendelkezik diplomáciai mentességgel.
Az IMF vezetőjét vasárnap bíró elé vezetik, aki hivatalosan tájékoztatja őt arról, mivel vádolják. A szexuális zaklatás és a nemi erőszak kísérlete egyaránt súlyos bűncselekmény, amelyért akár 15-20 év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság.
A szobalányt a Roosevelt Kórházba szállította át a sürgősségi szolgálat, ahol ellátták kisebb sérüléseit - mondta a rendőrségi szóvivő. Browne szerint a szobalány azt mondta a rendőröknek, hogy Strauss-Kahn orális szexre akarta kényszeríteni, de végül sikerült kiszöknie a szobából az erőszakoskodó elől, s segítséget kérni a szállodai személyzettől. Amikor a rendőrség néhány perc múlva kiérkezett, Strauss-Kahn már távozott a hotelből.
A 62 éves Strauss-Kahn - akit a 2012-es francia elnökválasztásokon a szocialisták lehetséges jelöltjeként is emlegetnek - 2007 novembere óta tölti be a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatói posztját, s helyzetét három évvel ezelőtt már megingatta egy szexügy.
Az IMF-főnök ellen hatalmi visszaélés gyanújával 2008-ban vizsgálat indult egy magyar beosztottjával folytatott szerelmi viszonya miatt. A vezérigazgató tekintélyét alaposan megtépázó ügyről akkor az IMF közleményt adott ki, amely szerint az igazgatótanács helytelenítette, súlyos tévedésnek nevezte Strauss-Kahn rövid házasságtörő viszonyát, amelyet az IMF-vezető Nagy Piroska magyar közgazdásznővel, a valutaalap afrikai részlegének egykori magas beosztású tisztviselőjével folytatott. Strauss-Kahn nyilvánosan bocsánatot kért az ügy miatt az IMF-alkalmazottaktól és feleségétől is.
A valutaalap vezető testülete az ügyben elrendelt vizsgálat megállapításaira hivatkozva három évvel ezelőtt tisztázta az IMF-vezetőt a hivatali befolyással való visszaélés, szexuális zaklatás és kivételezés gyanúja alól, és akkor úgy döntött, hogy továbbra is együtt kíván működni Strauss-Kahnnal.
Az IMF most elzárkózott mindenfajta kommentártól azzal, hogy nem kapott hivatalos tájékoztatást a New York-i Sofitel szállóban történt incidensről.
Kapcsolódó írások:

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?
Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a médiumokat, amelyek nem állnak 100 százalékig a Fidesz ellenőrzése alatt - mondta el Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján.
Reklámadó
"Halálos döfést" kaphat a magyar reklámpiac
Nemzeti dohány
Júliusban 5297 trafik nyit ki
Fővárosi Közgyűlés
Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
2. negyedév
3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Természetvédelmi szakemberek találkája az Őrségben
Az európai nemzeti parkok napja alkalmából tartottak magyar, osztrák és szlovén természetvédelmi szakemberek részvételével hármashatár-találkozót az Őrségben.
80 alkotást állítanak ki
Gyerek ARC - a legjobbak a Millenárison
Személyiségét, életművét méltatták
Esterházy Jánosra emlékeztek Morvaországban
Salgótarjánban
Tavaszi Tárlat immáron 32. alkalommal
Salgótarjánban
Palócföldi táncháztalálkozó
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért

Vettel még bizakodik, Alonso már nem
Továbbra is Nico Rosberg az úr Monte Carlóban, a Monacói Nagydíj helyszínén. A Mercedes pilótája ugyan az első rajtkockából indulhat a vasárnapi futamon, egyáltalán nem érzi zsebben a győzelmet.
Szalagkorlátnak ütközött
Halálos motorosbaleset a 8-ason
Kaposvárnál
3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
Így egyszerűbb lesz
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK honlapján
Nettó
17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Monacói Nagydíj
Rosbergé az első rajtkocka
A tárgyalások még tartanak
E-útdíj: több mint 10 milliárdos kompenzáció a fuvarozóknak

Ötös lottó: három páros, két páratlan
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számok kerültek kisorsolásra:
Szabad a bejárat?
18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
Azonosították
Már ül a hajléktalant agyonverő férfi - csak másért
Futam
Győrnél állították meg az Ausztriából menekülő bűnözőket
Nem is illett a rózsaszín a fehérhez
18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 Salvador Dalí művei egyenesen New Yorkból
- 23:05 A Bayern München Európa trónján - képek
- 20:47 Vettel még bizakodik, Alonso már nem
- 20:15 Nyakon szúrtak egy francia katonát Párizsban
- 20:03 Agüero szerződést hosszabbított
- 19:41 Ötös lottó: három páros, két páratlan
- 19:25 Balog: a kollégium az élet iskolája lehet
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 21:56
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.25 19:43
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


