hirdetés

BKV-paraméterkönyv

Hatmilliárd forintos járatritkítási javaslat helyett csak hárommilliárd forintos

A BKV paraméterkönyvét, menetrendjét egy lépcsőben, hárommilliárd forintos hiánycsökkentéssel módosítják - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet keddi döntését Nyáry Krisztián, a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

2008.03.25 13:26MTI
hirdetés

Az igazgató tájékoztatása szerint a városvezetés első olvasatban tárgyalt Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes helyszíni előterjesztésében a BKV-paraméterkönyv menetrend-módosítási javaslatáról, és foglalkozott a BKV finanszírozási problémáinak megoldási lehetőségeivel.

Nyáry Krisztián közölte, hogy a kabinet ezúttal csak a pénzügyi mértékről, a hárommilliárd forintról döntött. Mivel az egyes járatokat érintő konkrét BKV-javaslatok csak a helyszínen kerültek a testület elé, ezért érdemben erről egy hét múlva tárgyal a városvezetés. Hozzátette, hogy a korábban a BKV által jelzett hatmilliárd forintos járatritkítási javaslat helyett csak hárommilliárd forintos teljesítménycsökkentést tartott elfogadhatónak a városvezetés.

Az igazgató elmondta, hogy az ülésen szó esett arról, hogy a BKV Zrt.-nél a 80 milliárd forintos adósságállomány mellett 2008-ra több mint 10 milliárd forint üzemi veszteség várható. A hiány csökkentésére a BKV jövő hétre intézkedési csomagtervet készít a városvezetés számára. Ebben a tervben a paraméterkönyv módosítása csak hárommilliárd forint hiánycsökkentéssel szerepelhet - szögezte le.

A főváros vezetése tárgyalásokat kezdeményez a pénzügyi és a közlekedési minisztérium vezetőivel a társaság biztonságos működtetéséhez szükséges további pénzügyi források állami pótlásáról - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.