Segítség lenne a devizahiteleseknek
Nem kötelezhetők a bankok a középárfolyamra
Ha az állam beavatkozik egy polgári jogi szerződésbe, és ebből bármelyik félnek kára származik, akkor azt kötelessége megtérítenie az államnak - mondta Lövétei István alkotmányjogász az MTI-nek.
2010.09.10 17:46MTIAzzal kapcsolatosan fejtette ki, hogy a parlament a középárfolyamok alkalmazását írná elő a devizahitelek törlesztőrészleteinek megállapításakor.

Rogán Antal és Kósa Lajos fideszes képviselő törvényjavaslatot dolgozott ki a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére. A javaslat még nem került a parlament elé, így a honlapján sem olvasható, de Rogán Antal ismertette a javaslat lényegét, sőt az is szóba került, hogy már a jövő hétfőn megkezdődhet a törvényjavaslat általános vitája.
A törvényjavaslat egyik pontja előírná, hogy a devizahiteleknél a forint-deviza átváltását ne vételi, illetve eladási árfolyamon, hanem középárfolyamon végezze a bank. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke, Szász Károly szerdán jelentette be, hogy jogszabály alkotását kezdeményezte a devizahitelek törlesztőrészletének középárfolyamon való elszámolásáról.
Miután a hitelszerződésekben a vételi és eladási árfolyam szerepel, így az állam egy már megkötött polgári jogi szerződésbe "nyúl bele". Török Gábor polgári jogász, egyetemi tanár az MTI kérdésére úgy vélekedett, ezt az állam nem teheti meg. Véleménye szerint törvényben azt lehet előírni, hogy mekkora legyen a vételi és az eladási árfolyam közti különbség.
Ez jelenleg eléri a 15 százalékot is, és ha a törvény arra kötelezi a bankokat, hogy elégedjenek meg 2 százalékos marzzsal, akkor a szerződésekhez nem kell hozzányúlni.
Ekkor már csak egy probléma van: a visszamenőleges hatály - mutatott rá Török Gábor -, az új szerződésekre ugyanis akkortól ez a szabály lesz érvényes.
Lövétei István a visszamenőleges hatállyal kapcsolatban elmondta, hogy az alapvető jogelv - és az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint is - ez csak akkor lehetséges, ha az érintettre nézve kedvezőbb az új szabály, mint a korábbi volt. Egy szerződéses kapcsolatnál azonban ez nehezen elképzelhető. A bank-ügyfél kapcsolatban a középárfolyammal ugyanis a hitelfelvevő jobban, a folyósító bank ellenben rosszabbul jár.
Lövétei István felvetett még egy lehetőséget: a körülmények lényeges változása indokolhat jogszabályváltozást, ezt azonban annyira meg kell indokolni, hogy elfogadja az Alkotmánybíróság. Felvetette azt is, hogy akinek az utólagos jogszabálymódosítás miatt kára származik, kérheti ennek megtérítését a jogalkotótól.
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke pénteken elfogadhatatlannak és több ponton az Alkotmány szempontjából aggályosaknak minősítette azokat a javaslatokat, amelyeket Rogán Antal és Kósa Lajos dolgozott ki a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére.

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:29 Még mindig elhisszük Beyoncénak?
- 18:14 Bevédi az egészségügyeseket az NGM?
- 18:09 Véres fogak: rettentő sokat haraptak tavaly a cápák
- 18:00 Gyurcsány Orbánékat okolja a Malév-csődért
- 17:48 Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
- 17:37 Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
- 17:29 Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



