Véknya a GDP
Hiányzik az újdonság a csontváz-csomagból
A költségvetés tekintve nincs újdonság abban a jelentésben, amelyet a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság készített az ország állapotáról: a lényege annyi, hogy a megtett intézkedések nélkül a 2010. évi költségvetési törvényhez képest nagyobb lenne a GDP arányos hiány.
2010.09.09 15:09MTIEzt mondta Akar László, a Gazdaságkutató Zrt. alelnöke csütörtökön az MTI kérdésére.
A kormány által megtett lépések nélkül a bizottság szerint 4,8 százalék lenne a nemzeti össztermékhez viszonyított költségvetési deficit, ezzel együtt pedig 3,8 százalék. Akar László egyes tételeket túlzónak tart, és számításai szerint a hiány az intézkedések nélkül 4,6 százalék lenne. Ezek a számítások nem térnek el attól, amit már korábban is mondtak a szakértők és piaci szereplők. A Pénzügyminisztérium májusi jelentésében az első öt havi várható társasági adóbevételek alapján már 609 milliárd forintról 550 milliárdra vágta vissza az éves prognózist és a személyi jövedelemadóból várható éves bevételeket is 39 milliárd forinttal csökkentette. Akar László emlékeztetett arra, hogy az előző kormány éppen azért zárolt már 2010 januárjában 120 milliárd forint tartalékot, hogy legyen miből "fedezni" az eltéréseket. A tartalék "elköltését" viszont már a következő, azaz a mostani kormányra bízta, ám annak felhasználásáról a bizottsági jelentésben nem esik szó.
Akar László túlzónak tartja, például, azt a 34,5 milliárd forintot, amely a jelentés szerint a családi-pótlék megadóztatásának eltörlése miatt rontja az egyenleget.
Az 1,9 millió gyermeknek legfeljebb mintegy harmada után kellett volna mindössze 0,15 százalék adót fizetni a családi-pótlék után, így "erősen túlzó lehet a 34,5 milliárd forint" - vélekedett Akar László. A szakértő megjegyezte, minden költségvetésre jellemző, hogy a tények eltérnek attól. A legbizonytalanabb még mindig az, hogy a társasági adó hogyan alakul, több vagy kevesebb lesz-e a vártnál. Más, nevük elhallgatását kérő szakértők a részletekkel kapcsolatban elmondták, hogy a Varga Mihály által említett 30 milliárd forint előrehozott zárjegy-értékesítésre nem volt a kormánynak ráhatása, az a társaságok menedzsmentjének döntése volt. Az állami cégeknél 2009-ben kifizetett osztalékelőleg nem növeli az eredmény szemléletű ESA hiányt, hiszen azt az idén kell elszámolni. A közlekedési cégeknél lévő "csontvázakról" a szakértők elmondták: a MÁV-tól történt 40 milliárd forint elvonás teljesen nyilvános volt, a BKV támogatását pedig a Fidesz is megszavazta a fővárosi közgyűlésben. a Malév 32 millió eurós viszontgaranciáját, amit hitelként terhelt az orosz állami Vnyesekonombank a magyar légitársaságra, azt a visszaállamosítás

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:29 Még mindig elhisszük Beyoncénak?
- 18:14 Bevédi az egészségügyeseket az NGM?
- 18:09 Véres fogak: rettentő sokat haraptak tavaly a cápák
- 18:00 Gyurcsány Orbánékat okolja a Malév-csődért
- 17:48 Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
- 17:37 Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
- 17:29 Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



