11 512-en buktak bele a bizniszbe
Idén már több cég ment tönkre, mint 2008-ban összesen
Idén augusztus végéig több cég ment tönkre Magyarországon, mint 2008-ban egész évben. Akkor december végéig 11 451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt 11 512 jutott hasonló sorsra
2010.09.06 10:58ma.huEz derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. 2009 első nyolc hónapjához viszonyítva a növekedés 19 százalékos.
Az esztendő nyolcadik hónapjában a szabadságolások miatt évről évre alacsony az induló cégbírósági eljárások száma, így nem meglepő, hogy az augusztusban fele annyi felszámolást tettek közzé, mint júliusban.
Ennek ellenére az előző év azonos havához viszonyított növekedés csaknem 50 százalékos: tavaly augusztusban 576 céggel szemben indult fizetőképességi eljárás, idén viszont 857-et regisztrált az Opten. „Idén már több felszámolási eljárás indult meg, mint a válság elejét is magában foglaló 2008-ban. Akkor egész évben 11 451 cég ment tönkre, most 11 512-vel szemben indult meg az eljárás augusztus végéig” – mondta el Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A tavalyi év azonos időszakhoz képest az idei első 8 hónapban 19,2 százalékos a növekedés, így az igazgató szerint a tendencia nemhogy a bedőlések növekedésének lassulásáról, épp ellenkezőleg, gyorsulásáról tanúskodik. Lassabb ütemben bár, de az előző év azonos időszakához képest emelkedett a végelszámolással megszüntetett cégek száma is.
Tavaly nyolc hónap alatt 8880 cég bezárásáról hoztak döntést a tulajdonosok, idén viszont már 9743 cég húzta le a rolót, így a növekedés nem egészen 10 százalékos.

„Itt is figyelemre méltó, hogy bár augusztusban általában kevés új eljárás indul, a most bejelentett végelszámolások száma mégis meghaladja az ezret, ami néhány éve még a legerősebbnek mondott hónapokban is elképzelhetetlen lett volna” – hívja föl a figyelmet az Opten igazgatója.
„Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az inkább erősödő, mint gyengülő válságjelenségek ellenére a cégalapítási kedv alig lanyhult” – figyelmeztet Csorbai. Tavaly nyolc hónap alatt 31 404 új társaságot jegyeztek be, idén pedig 30 494-et, így a csökkenés értéke mindössze 2,9 százalék, vagyis a válságnak továbbra sincs „visszatartó ereje”.
Ez a szakember szerint nemigen magyarázható mással, mint hogy a bedőlt cégek nyomdokain, azonos tulajdonosi körben újabb vállalkozások alakulnak, amelyek a statisztikák szerint adósságokat felhalmozva gyakran ugyanarra a sorsa jutnak, mint elődeik.
„Az előző kormány nem foglakozott ezzel a problémával, sőt enyhítette a belépési korlátokat. Itt lenne az ideje, hogy egy határozott szabályozással végre kizárják a rendszerből az adósságszédelgőket” – véli az Opten stratégiai igazgatója.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:09 Szarvas előtt Vácnál merült egyet Schirilla
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
- 18:03 Mávinform: jelentős késések a déli és keleti vasútvonalakon
- 18:01 Liszt Ferenc repülőtér: visszautasította a leszállást egy Wizz Air-gép
Adecco Kft.Műszaki tanácsadó
Ardex Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 19:26
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 19:25
- Elképesztő dolgok - nem szakad le az ég?2012.02.04 19:22
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 19:20
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 19:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



