Utcára kerülnek a családok?
Semmi hír a mentőcsomagról - bajban a devizahitelesek
Egyelőre semmi hír arról, hogy milyen állam mentőcsomag készül a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére, a kormány augusztus végére ígérte ennek a kidolgozását.
2010.09.03 09:46MR1- KossuthA mentésben a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak jutna kulcsszerep, de még nem tudni hogyan. A bankoknál mindenesetre már működik a bajba jutott adósok üzleti alapú megmentése, de a szakemberek szerint mindenképpen állami beavatkozásra lenne szükség, hogy a végképp fizetésképtelen adósok ne kerüljenek az utcára. Nem biztos persze, hogy ez lesz számukra az ideális megoldás.
Közel százezerre tehető azoknak az ingatlanhiteleknek a száma, amelyeket már több mint három hónapja nem törlesztenek az adósok, további 250 ezer hitel esetében pedig csúsznak a törlesztéssel. Sokan a Nemzeti Eszközkezelő Társaság indulásától várják az állami megoldást. Bár a kormány megígérte, hogy augusztus végéig kidolgozza a mentőcsomagot, egyelőre nem tudni, mi lesz a végső megoldás. A bankok mindesetre a válság kirobbanását követően kidolgozták a piaci alapon működő adósvédelmi programjukat, és március végéig már közel harmincezer hitelszerződést tárgyaltak újra az adósokkal, akik egyre nehezebb helyzetben vannak. Ha például valaki ötmillió forintos, svájci frank alapú hitelt vett fel két évvel ezelőtt húszéves futamidőre, amikor a svájci frank árfolyama 145 forint volt, akkor neki kezdetben negyvenezer forint volt a havi törlesztőrészlete, és ez ma hatvan százalékkal több, az ötmillió forintos tőke 7,1 millió forintra növekedett az árfolyamváltozás következtében - mondja Németh Imre, az OTP Bank főosztályvezetője.
A bankok több, az adósok helyzetét segítő lehetőséget kínálnak: meghosszabbítják a futamidőt, vagy átmeneti időre egy alacsonyabb összegben fixálják a törlesztőrészletet, és ezeket kombinálják is az adós helyzetétől függően, ezzel csökkentve a havi részletet. Ha például húszról harminc évre emelkedik az említett hitel futamideje, hozzávetőlegesen húsz százalékkal csökken rögtön a törlesztőrészlet, ami azt jelenti, hogy a 63 ezer forintos törlesztőrészlet 50 ezer forint környékére mehet - magyarázza a bankszakember. Az OTP Banknál a havi törlesztőrészlet átmeneti csökkentésével 70 százalékkal mérsékelhető az adósok havi terhe, ha pedig egy évre kérik a könnyítést akkor erre az időre feleződhet a fizetési kötelezettsége.
Több bank is kínál hasonló segítséget. A bankok tapasztalata szerint az ügyfelek egyre jobban hajlanak az együttműködésre, de többségük probléma esetén nem magától jelentkezik a hitelezőjénél, hanem csak akkor kezdi el felmérni a saját helyzetét, amikor a bank már többször is megkereste a lehetőségekkel.
Az FHB vezérigazgatója szerint a bankok eddig is megpróbálták kezelni a problémát, de az átütemezett hitelek egy részénél nem tudják megoldani az adósok helyzetét. Gyuris Dániel szerint ilyenkor kellene belépnie az államnak.
Első körben állami garanciavállalással lehetne átmenetileg kivárni, amíg az ügyfél ismét fizetőképes lesz, ha pedig erre sincs esély, akkor kellene állami tulajdonba venni a lakásokat.

Illúziója azonban senkinek sem lehet, ha bérlő lesz belőle, senki nem fogja biztosítani számára, hogy abban a lakásban maradhat, ami korábban az ő tulajdona volt, lehet, hogy kisebb és kevésbé színvonalas ingatlanban kell majd élnie. Mindenesetre káros az állami segítség illúziójában tartani az embereket.
Az ügyfelek egy része mégsem hajlandó együttműködni a bankkal a fizetéskönnyítési tárgyalások során, az FHB becslése szerint 80 százalékuk az állami segítségre vár.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
- 18:03 Mávinform: jelentős késések a déli és keleti vasútvonalakon
- 18:01 Liszt Ferenc repülőtér: visszautasította a leszállást egy Wizz Air-gép
- 17:31 Hókotrónak rohant, majd keresztbe állt a kamion az M7-esen
Work Force Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.Ügyvezető
Gyártó cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 19:12
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.04 19:03
- Meghalt Csurka István2012.02.04 19:01
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



