Doktori bajok
Hálapénz nélkül nem jár megfelelő ellátás?
A gazdaságilag aktív hazai lakosság tavaly fejenként átlagosan 9600 forint hálapénzt fizetett ki, ami azt jelenti, hogy az aktív lakosság összességében 32 milliárd forintnyi láthatatlan forrással járult hozzá az egészségügyi rendszer működéséhez.
2010.09.03 10:03ma.huEz derül ki abból a felmérésből, amelyet az AXA megbízásából a GKI-EKI Egészségügykutató Intézet készített a gazdaságilag aktív népesség körében a magyar lakosság hálapénz-adási gyakorlata illetve az ehhez fűződő attitűdökkel kapcsolatban.
A megkérdezettek közel fele (49 százalék) úgy véli, hogy hálapénz nélkül az emberek nem kapnak megfelelő ellátást az egészségügyben. A kutatás szerint a háziorvosok aktív korú pácienseik negyedétől, a szakorvosok közel harmadától, míg a kórházi orvosok betegeik közel 80 százalékától számíthatnak paraszolvenciára.
Különösen meglepő, hogy a magánorvosok - bár szolgáltatásaikért fizetni kell - a betegek közel felétől számíthatnak hálapénzre, ami valószínűleg az állami, illetve önkormányzati intézmények és a magánrendelések összefonódásának is következménye.
A kutatás szerint az orvosok a hálapénz tekintetében kevésbé támaszkodhatnak az egészségpénztári tagokra, ők ugyanis harmadannyi időt sem töltenek kórházban, és 56 százalékuk akkor sem ad hálapénzt a magánorvosnak, ha „állami” minőségben kap kezelést tőle.
Az AXA megbízásából a GKI-EKI Egészségügykutató Intézet által augusztusban készített kutatásban résztvevő válaszadók 40 százaléka saját bevallása szerint adott már valaha hálapénzt. A gazdaságilag aktív, 18-59 éves lakosság a tavalyi évben egy főre vetítve átlagosan 9600 forint hálapénzt fizetett ki. Az egészségpénztári tagok átlagosan 7900 forintot adnak, tehát 25 százalékkal kevesebbet, mint a tagsággal nem rendelkezők, holott ők többször találkoznak orvossal.
Azok közül, akik nem adnak hálapénzt, 42 százalék elvből ellenzi a paraszolvencia intézményét, 43 százalékuknak nincs rá pénze, s csupán 15 százalék azok aránya, akik azért mulasztják el a hálapénz adást, mert nem tudják, hogy kinek, mennyit kellene adni. A felmérésben résztvevők 58 százaléka az esetek többségében tudja, hogy mikor „illik” adni, és azt is, hogy mennyit. (lásd az alábbi grafikont)

A felmérés eredményeinek ismeretében kijelenthetjük, hogy az egészségpénztári tagság nem csak bizonyítottan növeli az egészség-tudatosságot, illetve biztosítja a forrásokat arra, hogy a tagok megfelelő ellátást kapjanak, de bizonyos szempontból véd a paraszolvencia intézménye ellen is hiszen az egészségpénztári tagok a kötelező társadalombiztosítási ellátást - ezáltal a hálapénzt is – sokszor a jobban szabályozott és átláthatóbb egészségpénztári befizetésekből finanszírozott magánorvosi ellátással váltják ki.
Mindez nagyban hozzájárul az egészségügyi rendszer „kifehérítéséhez” – mondja Dr. Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár igazgatótanácsának elnöke.
Az AXA Egészségpénztár és a GKI közös felméréséből az is kiderül, hogy az aktív korú lakosság az utóbbi egy évben átlagosan kb. 6 alkalommal vett igénybe egészségügyi ellátást, illetve jelent meg látogatóként kórházban, ily módon ennyiszer került olyan helyzetbe, amikor hálapénzt adhatott. Ebből átlagosan háromszor volt háziorvosnál, 1-2 alkalommal szakorvosnál. Magánorvosnál, magánrendelésen átlagosan minden harmadik aktív korú jelenik meg évi egy alkalommal. Kórházban fekvőbetegként a válaszadók egytizedét kezelik évente legalább egyszer.
A felmérésben résztvevők évente 1-2-szer jelennek meg kórházban látogatóként, többnyire közeli rokon vagy barát betegsége esetén. Az egészségpénztári tagok 44 százalékkal többször találkoznak orvossal, mint a tagsággal nem rendelkezők, s kétszer annyiszor vesznek részt magánorvosi konzultáción, illetve szűrővizsgálaton.
Részben ennek eredményeként kórházban fekvőbetegként harmadannyit sem töltenek, mint a tagsággal nem rendelkezők.

A paraszolvencia hátterében húzódó attitűdökkel kapcsolatos kérdések alapján, a kutatás megállapítása szerint az aktív korú lakosság inkább egyetért azzal a kijelentéssel, hogy a hálapénzzel különleges figyelmet, kedvességet kap az orvosától, bizonytalan azonban a tekintetben, hogy az emberek a jó minőségű ellátásban bízva adnak hálapénzt. Elgondolkodtató, hogy az aktív lakosság közel fele (49 százalék) úgy véli, hogy hálapénz nélkül az emberek nem kapnak megfelelő ellátást az egészségügyben.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
- 18:03 Mávinform: jelentős késések a déli és keleti vasútvonalakon
- 18:01 Liszt Ferenc repülőtér: visszautasította a leszállást egy Wizz Air-gép
- 17:31 Hókotrónak rohant, majd keresztbe állt a kamion az M7-esen
Work Force Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.Ügyvezető
Gyártó cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 19:12
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.04 19:03
- Meghalt Csurka István2012.02.04 19:01
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



