hirdetés

Visszafogják a lovakat?

Éhen fognak halni: hatályba lép a közszférában a kétmilliós bérplafon

Hatályba lépnek szeptember 1-jén a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagnak azok a rendelkezései, amelyek a közszférában bevezetik a havi kétmillió forintos bérplafont.

2010.08.30 19:11MTI
hirdetés

A közszféra munkavállalóinak havi munkabére az új szabályozás szerint az előző évi - a KSH által közzétett - bruttó nemzetgazdasági havi átlagkereset tízszerese lehet. Ez vonatkozik a közalkalmazottakra, a köztisztviselők körében pedig a politikai tanácsadókra és főtanácsadókra, továbbá a vezető tanácsos és főtanácsos besorolású egyénekre, az állami vezetőkre, a kormánybiztosokra, a miniszterelnöki biztosokra, a kormányhivatal alkalmazottaira, az igazságügyi alkalmazottakra, valamint a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények alkalmazottaira is, ideértve a gazdasági tanács tagjait is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetében a kihirdetést (2010. augusztus 13.) követő nyolcadik naptól hatályos a szabályozás azzal, hogy a jegybank és a felügyelet elnökének a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től, illetve PSZÁF-tól származó havi keresete az előző évi havi átlagos bruttó kereset tízszerese, a felügyelet alelnöke esetében pedig a kilencszerese lehet. A szabályokat a fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, vagyis a plafont meghaladó munkabérek, illetmények a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bérplafon mértékére csökkennek. Az Európai Központi Bank (EKB) az MNB-ről szóló törvény módosítását illetően a törvényjavaslat elfogadása előtt hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy ne sérüljön a központi banki függetlenség elve. Az EKB szerint a változtatások az MNB-elnök jelenlegi fizetéséhez képest megközelítőleg 75 százalékos csökkenést eredményeznek, és csökken az alelnökök, illetve Monetáris Tanács és a Felügyelő Bizottság tagjainak a jövedelme is.

A frankfurti székhelyű pénzintézet úgy vélekedett, hogy a módosítás csak jövőbeni kinevezésekre vonatkozhat. Az MNB júliusban közzétett állásfoglalásában kijelentette: az MNB-törvény módosítása sérti a jegybanki függetlenséget, mivel összeegyeztethetetlen az Európai Unió működéséről szóló szerződésben, illetve a jegybanktörvényben foglalt alapelvekkel, valamint teljes mértékben figyelmen kívül hagyja mind az EKB-nak, mind az MNB-nek a törvénytervezetről kibocsátott véleményét.

A jegybank szerint a hiteles monetáris politika alapja csak a független központi bank lehet.

Az árstabilitás, mint elsődleges cél elérését és fenntartását kizárólag egy minden tekintetben független intézmény valósíthatja meg - hangsúlyozta az MNB.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.