47.000 megawattóra
Jól startolt a magyar áramtőzsde
A budapesti áramtőzsdén az első - július 20-tól augusztus 20-ig tartó - kereskedési hónap összesített forgalma meghaladta a 47.000 megawattórát (MWh)- közölte a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. az MTI-vel.
2010.08.30 18:02MTIEz a mennyiség kumuláltan az éves hazai villamos energia összforgalom csaknem 3 százalékának felel meg.
A közlemény szerint az átlagos napi forgalom végig magasabb volt, mint 1.500 megawattóra, de akadt olyan nap is, amikor 4.550 megawattóra forgott a magyar börzén. Az eddig csatlakozott tagok részvételi aránya 100 százalékos, a korábban óvatosan indító tagok is egyre gyakorlottabban használják a rendszert, erre utal a beadott ajánlataikban megfigyelhető növekedés - áll a közleményben. A csatlakozási folyamatot lezárt, aktívan kereskedő tagok száma augusztus 20-án 13 volt. A HUPX az első kereskedési hónap minden napjának minden órájára tudott referenciaárat adni, ez az ár pedig együtt mozgott más villamosenergia-tőzsdék átlagárával. A magyar szervezetett villamosenergia-piacon kialakult árak az elmúlt időszakban szinte teljesen megegyeztek a német (EPEXSPOT), az osztrák (EXXA), a svájci (EPEXSPOT) és a szlovák (ISOT) tőzsdék áraival, legfeljebb egy euró eltérés mutatkozott. A magyar piac jelenlegi fejlettsége lényegében azonos más európai országok áramtőzsdéinek induláskori állapotával - állapítja meg a közlemény.
Idézi Medveczki Zoltán vezérigazgatót, aki úgy véli, hogy a magyar áramtőzsde is - az 5-10 éves európai áramtőzsdékhez hasonlóan - eléri azt, hogy itt fordul meg a felhasznált villamos energia 10-12 százaléka.
Az áramtőzsdének jelenleg nincs közvetlen hatása a lakossági árakra. A hatósági árszabályozás hatékony működéséhez azonban elképzelhető, hogy szükség lesz egy olyan objektív vonatkoztatási pontra, amely a magyar piac aktuális helyzetét hitelesen mutatja. Ezt a referencia árat a HUPX tudja biztosítani - emeli ki a közlemény.
A MAVIR Zrt. 2007. május 9-én hozta létre leányvállalatát, a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt.-t 20 millió forint alaptőkével. A Magyar Energia Hivatal 2009. április 9-én adta ki - 10 éves érvényességgel - a szervezett villamosenergia-piaci működési engedélyt a HUPX Zrt.-nek.
Kapcsolódó írások:

Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Az előző öt széria győztesei is fellépnek a Megasztár6 fináléjában, ahol eldől, a sorba Radics Gigi vagy Szakos Andi áll-e be, de egy igazi világsztár, Flo Rida is erősíti a lányokat.
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Azoknak a nőknek, akik hosszabb ideje próbálnak teherbe esni, biológiai órájuk mellett a testórájukat is figyelembe kellene venniük - állapította meg egy új kutatás.
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:54 Kitiltják a Los Angeles-i boltokból a műanyag zacskókat
- 17:50 Verrasztó, Mutina, Cseh és Pulai is finalista
- 17:29 Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
- 17:29 Vatikáni kiszivárogtatás: "ez nem újságírás, hanem bűncselekmény"!
- 17:20 Kis Gergő nagy fölénnyel aranyérmes 800 m gyorson!
- 17:08 Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
- 17:07 A török határtól Romániáig épül a bolgár autópálya
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:55
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:51
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



