hirdetés

Jóval kevesebb eladás

Csökkent Magyarország élelmiszer-kereskedelmi forgalma

Magyarországgal együtt tíz fejlett európai országban kevesebb élelmiszert adott el a kiskereskedelem a második negyedévben, mint tavaly április-júniusban, az értéket tekintve szintén tíz országban, köztük a magyar piacon regisztrált mínuszt a Nielsen piackutató vállalat.

2010.08.27 13:45MTI
hirdetés

A 21 országot érintő felmérés szerint Magyarországon a mennyiséget nézve 3 százalékkal kevesebb élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot (FMCG) adtak el a kiskereskedelemben a második negyedév során, mint egy évvel korábban. 

Ez a csökkenés ütemének lassulását jelenti az idei első, és a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva. A Nielsen adatai szerint Magyarország mellett Görögországban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Dániában, Olaszországban, Norvégiában, Csehországban és Lengyelországban csökkent a forgalom. 

A legnagyobb arányú, 4 százalékos mennyiségi növekedést a török és szlovák piacon mérték, míg a spanyol, a svájci, a portugál és az ír piac 3 százalékkal bővült a második negyedévben, a múlt évi bázishoz viszonyítva. 

Az értéket tekintve Magyarországon 3 százalékkal kisebb bevételt értek el az élelmiszer-üzletek idén április-júniusban, mint a tavalyi hasonló periódusban.
 
Az első negyedévhez képest alig változott a mutató. Ugyanakkor az élelmiszer-kereskedelem átlagára csekély mértékben csökkent. Magyarországgal együtt 5 százalékkal csökkent a bolti forgalom értéke Finnországban és Görögországban, 2 százalékkal Németországban és Olaszországban, illetve 1 százalékkal Hollandiában, Norvégiában, Csehországban, Lengyelországban és Svédországban.
 
A Nilesen szerint pontosítja a képet, hogy Finnországban az átlagár 7 százalékkal csökkent egyik évről a másikra. A közlemény idézi Szalókyné Tóth Juditot, a Nielsen ügyvezető igazgatóját, aki szerint Európában csalódást okoztak az első negyedév pozitív trendjei után a fejlett országok FMCG kiskereskedelmének második negyedévi eredményei. Az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti forgalma értékben, nominálisan mindössze átlag 0,9 százalékkal nőtt a második negyedév során, a tavalyi negyedik-hatodik hónaphoz képest. 

Ez a mutató most először került plusz 1 százalék alá négy év alatt, amióta a Nielsen elkezdte az élelmiszer-kiskereskedelmet európai összehasonlításban elemezni. A 21 vizsgált ország átlagos inflációja a tavalyi harmadik és negyedik negyedévi, egyformán 1,3 százalékos átlag után az idei első negyedévben 0,5-re csökkent, majd a másodikban 0,8-at ért el. A már említett Finnországot kivéve plusz és mínusz 3 százalék között mozognak az egyes országok átlagárainak változásai. 

Magyarországon az élelmiszer-kereskedelem átlagára 0,6 százalékkal csökkent a második negyedévben, a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A Nielsen szerint az összképen belül akadnak kivételek. Például Franciaországban az FMCG-kereskedelem forgalma értékben 2, mennyiségben 1 százalékkal nőtt a második negyedévben, tavaly április-júniushoz hasonlítva. Nagy-Britanniában értékben, nominálisan 3,2 százalékkal emelkedett a bolti eladás. 

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.