hirdetés

Szinte minden élelmiszer drágul

Áremelés várható az élelmiszerek piacán

Idén szeptemberben a zöldség és gyümölcsárak 20-25, a kenyérfélék átlagosan 15, a tejtermékek árai pedig 15-20 százalékkal emelkedhetnek - ismerteti a szerdai Népszava.

2010.08.18 07:23Népszava
hirdetés

A napilap cikke szerint míg jelenleg egy 100 ezer forint nettó jövedelmű fogyasztó havonta 15 ezer forintot fordít a négy alapvető élelmiszerre, ősszel ez az összeg 17 250 forintra emelkedhet. Raskó György agrárközgazdász a napilapnak elmondta: a mezőgazdasági termények mellett a hústermékek is drágulnak.

A húsipar azonban csupán 4-5 százalék körüli áremelkedést tud majd érvényesíteni, miközben a takarmány a rossz terméseredmények miatt hozzávetőleg 30 százalékkal kerül többe a korábbinál. Mindez ahhoz vezet, hogy a vágóállat-állomány csökkenni kezd majd az országban. Ugyanakkor, mivel a magyar vásárlóerő korlátozott, a drágább hazai húsárú helyett olcsó, silányabb minőségű importtermékek kerülnek majd az áruházláncok polcaira - olvasható a napilapban.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.