Dolgozni mindhalálig
70 éves nyugdíjkorhatárt fontolgat az EU
Középtávon akár 70 évig kellene kitolni a nyugdíjkorhatárt az EU-ban annak érdekében, hogy a jövőben is fenntartható legyen a nyugdíjrendszer - áll az Európai Bizottság tervezetében.
2010.08.13 19:09mfor.huTöbb uniós ország a közelmúltban döntött a limit emelése mellett, mások egyelőre fontolgatják a lépést – hazánkban fokozatosan növelik majd a nyugdíjba vonulás idejét a jelenlegi 62-ről 65 évre. Itthon jelenleg hárommillióan kapnak nyugdíjat, ami a GDP 11,5 százalékát szívja el.
Első hallásra meglehetősen radikális reformokon töri a fejét az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a jövőben is fenntarthatóak legyenek az európai társadalmak elöregedése miatt egyre nagyobb kihívások elé néző nyugdíjrendszerek Európában.
"Többet és hosszabb ideig kell dolgoznunk"
A Spiegel szerint a bizottság egyik stratégiai dokumentumában felveti annak a lehetőségét, hogy középtávon akár 70 éves korig kellene kitolni a nyugdíjba lépés idejét - ezen belül konkrét számot azonban egyelőre nem jelölt meg.
"Világos, hogy a jelenlegi helyzet nem tartható fenn. Az embereknek többet és hosszabb ideig kell dolgozniuk" - mondta ezzel összefüggésben egy uniós szóvivő. Andor László, a bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa szintén megerősítette, hogy álláspontjuk szerint a korhatár növelésére van szükség. Hozzátette azonban, hogy erről minden egyes tagállam saját maga dönt majd.
A nyugdíjba lépés idejének kitolására azért van szükség, mert az európai társadalmak egyre jobban elöregednek - azaz fennáll a veszély, hogy az aktív korúak nem tudják majd eltartani a nyugdíjasok növekvő tömegét. Ha a tagállamok nem nyúlnak hozzá a korhatárhoz, akkor csak két megoldás marad - növelik a nyugdíjbefizetéseket vagy csökkentik a nyugdíjakat, figyelmeztet a bizottság. További részletek az mfor oldalán!

Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Az előző öt széria győztesei is fellépnek a Megasztár6 fináléjában, ahol eldől, a sorba Radics Gigi vagy Szakos Andi áll-e be, de egy igazi világsztár, Flo Rida is erősíti a lányokat.
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman

Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteki közése szerint az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második fele között 12,6 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak, a áram pedig 6,3 százalékkal drágult.
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók

"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Azoknak a nőknek, akik hosszabb ideje próbálnak teherbe esni, biológiai órájuk mellett a testórájukat is figyelembe kellene venniük - állapította meg egy új kutatás.
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:54 Kitiltják a Los Angeles-i boltokból a műanyag zacskókat
- 17:50 Verrasztó, Mutina, Cseh és Pulai is finalista
- 17:29 Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
- 17:29 Vatikáni kiszivárogtatás: "ez nem újságírás, hanem bűncselekmény"!
- 17:20 Kis Gergő nagy fölénnyel aranyérmes 800 m gyorson!
- 17:08 Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
- 17:07 A török határtól Romániáig épül a bolgár autópálya
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:55
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:51
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



