hirdetés

Nem kiabálnak kígyót-békát

Biztonsági játék? Csak a választás után tárgyal a kormány az IMF-fel

Kormányzati források azt valószínűsítették, hogy az őszi önkormányzati választások után a kormány tárgyalóasztalhoz ülhet az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is.

2010.08.09 08:59Népszabadság
hirdetés

Ezt írta hétfői számában a Népszabadság.

A lap Varga Mihálynak a Hír TV egyik hétvégi műsorában sugárzott nyilatkozatát ismertette, miszerint az Európai Unió nem tilthatja meg Magyarországnak, hogy a magánnyugdíjpénztárak kérdésében önállóan döntsön a kormány. A lengyel pénzügyminisztert idézte, aki többször felvetette: ha már egyszer bevezették a magánnyugdíjpénztárak rendszerét, mert "bennünket ebbe az irányba löktek", akkor legalább annyira legyen korrekt az Európai Unió (EU), hogy a hiányt elszámolhassuk, ami emiatt keletkezik a központi költségvetésben.

"Az Európai Unió azonban csodák csodája ezt nem akarja engedni Magyarország számára. Megdöbbentő volt a berlini megbeszéléseink során, hogy amikor ez a téma előkerült, Merkel kancellár asszony is azt mondta, hogy ez a magyarok saját ügye, intézzék el úgy, ahogy akarják. Ez nem a saját ügyünk" – hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve: megint csak arról van szó, hogy 1997-ben az EU, illetve az IMF "szabályszerűen arra kényszerítette Magyarországot, hogy egy kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert vezessen be".

Akkor most azt engedjék meg, hogy az emiatt keletkező hiányt elszámolhassa Magyarország.

Erre volt már precedens, mert 2004–2007 között engedték ennek az elszámolását, furcsa módon most nem - mondta.

Varga Mihály azt is megerősítette: 2010-ben a kormány tartja magát a 3,8 százalékos hiánycélhoz, ám a magyar kormány számára a függetlenség és az önrendelkezés kérdése az alapvető.

"Nem vagyunk hajlandóak engedni, de azon vagyunk, hogy az IMF-fel maradjon egyfajta párbeszéd. Találkoztam pénteken, a köztársasági elnök beiktatásán az IMF itteni képviselőjével. Nem kiabálunk kígyót-békát egymásra" - mondta.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.