Kevés és rossz gabona
Szinte minden alapvető élelmiszer ára emelkedhet
Szinte minden alapvető élelmiszer ára emelkedhet. A drágulás a kenyér árát éppúgy érintheti, mint a húsét vagy a tejét.
2010.08.02 19:58MR1- KossuthEnnek oka főként az, hogy kevés és összességében rossz minőségű gabona termett.
Lassan vége az aratásnak. Az elején júniusban, valamivel 2 ezer forint fölött egy mázsa takarmánygabona ára. Most a betakarítás végére elérheti a 3500 forintot.
A szakemberek szerint kevesebb jó minőségű takarmánygabona termett az idén a sok csapadék és elmaradt permetezés miatt. Az ára pedig drágul. Ez azért lehet fontos a fogyasztóknak, mert a takarmány árának alakulása hatással lehet a hús és tejtermékek árára.
Az biztos, hogy az állattartók költségei akár 30 százalékkal is növekedhetnek az előbbiek miatt, a kérdés pedig, hogy ez mennyiben jelenik majd meg a fogyasztók oldalán - mondta rádiónknak korábban Sákán Antal a Sertésszövetség elnöke. „Összességében arra kell számolni, hogy mintegy 20 százalékkal magasabb takarmánykeverék árak lesznek a baromfi és a sertéságazat területén, amelyet vagy sikerül továbbhárítani, vagy nem a húsipar felé.
Az értékes húsrészeknek az 1200-1500 forintos árat el kellene érni ahhoz - combról, karajról, tarjáról beszélek -, hogy egyáltalán a termelőnek jusson ebből annyi pénz, hogy fenntartható legyen a termelés” – mondta Sákán Antal. Az egyik hazai üzletlánc is számol ugyan áremelkedéssel, de csak kis mértékben. A CBA kommunikációs vezetője azt mondta, júniusban a tejtermékek alig, a hústermékek 5-6 százalékkal drágultak.
Fodor Attila ennél nagyobb drágulást nem tart elképzelhetőnek, mert azt már a vásárlók sem tudják megfizetni.
A tavalyi gabonából is van még a raktárakban - mondta Fodor Attila, úgy véli az árakban szeptember végén lehet változás.
Az eddig learatott búza több mint 50 százaléka kiválóan alkalmas étkezésre. A Gabonatermesztők Országos Szövetsége úgy véli ez a mennyiség maximálisan elég a hazai fogyasztásra. A kereskedők egyelőre még bizonytalanok abban, hogy a liszt- és pékáruk, ha drágulnak is, milyen mértékben.
Az élelmiszerárak növekedése ellenére az elemzők többsége arra számít, hogy éves átlagban négy százalék alá csökkenhet az infláció. Igaz, a pénzromlás ütemének előrejelzésekor az élelmiszerárak kalkulásása a legnehezebb.
A statisztikusok szerint a következő félévben is ez okozza majd a legnagyobb bizonytalanságot, mert az idényáras zöldségek és gyümölcsök ára hónapról hónapra nagy mértékben változhat

Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Az előző öt széria győztesei is fellépnek a Megasztár6 fináléjában, ahol eldől, a sorba Radics Gigi vagy Szakos Andi áll-e be, de egy igazi világsztár, Flo Rida is erősíti a lányokat.
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman

Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteki közése szerint az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második fele között 12,6 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak, a áram pedig 6,3 százalékkal drágult.
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók

"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Azoknak a nőknek, akik hosszabb ideje próbálnak teherbe esni, biológiai órájuk mellett a testórájukat is figyelembe kellene venniük - állapította meg egy új kutatás.
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:29 Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
- 17:29 Vatikáni kiszivárogtatás: "ez nem újságírás, hanem bűncselekmény"!
- 17:20 Kis Gergő nagy fölénnyel aranyérmes 800 m gyorson!
- 17:08 Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
- 17:07 A török határtól Romániáig épül a bolgár autópálya
- 16:58 Tovább csúszik a Staatsoper átadása
- 16:55 "Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:55
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:51
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



