hirdetés

Kipukkadt a tőzsdei lufi

A hét végére elfogyott a lendület BÉT-en

Az optimista hétkezdet után a hét végére elfáradt a részvénypiac, így csak mérsékelt emelkedéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a forgalom pedig tovább csökkent.

2010.08.01 08:10MTI
hirdetés

A BUX 323 pontos, 1,47 százalékos emelkedéssel, 22.265,63 ponton zárt pénteken. A heti részvényforgalom 83,1 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 99,2 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 1.038 ponttal, 4,9 százalékkal magasabban áll.

A hét elején még optimista hangulat uralkodott a világ részvénypiacain, elsősorban a bankpapírok emelkedtek a sikeres banki stressztesztek eredményének hatására. A tesztet azonban később sok kritika érte, kételyek merültek fel annak megbízhatóságával és szigorúságával kapcsolatban, így lényegében nem csökkentette érdemben a befektetők bankszektorral kapcsolatos kételyeit.

A fejlett piacok több napi emelkedés után fontos technikai szintekhez érkeztek, ám nem sikerült fölfelé kitörniük, és a hét második felében már lefelé korrigáltak a tőzsdeindexek.

Piaci szakértők szerint a nyári illikvid piacon nincs is igazán nagy esélye a kitörésnek, így várhatóan a következő hetekben is folytatódik a "sávkereskedés".

A magyar piacon az OTP is megpróbálkozott az 5.400 forintos technikai szint átvitelével, ám nem tudott e fölött maradni az árfolyama. A bankpapír azonban így is átlag fölött teljesített a 4 százalékos heti emelkedésével. Hasonlóan jó szerepelt az FHB is, amely több mint 5 százalékkal drágult. Mindkét magyar bank részt vett és az elvárt szint felett teljesített az európai banki terhelési próbán.

Az OTP tőkehelyzete a második legjobbnak bizonyult a vizsgált 91 európai bank között. A Zwack jelentésével a magyar tőzsdén is elindult a gyorsjelentési szezon. A társaság üzleti évének első negyedéve, az április-júniusi időszak meglehetősen gyengére sikerült. A bruttó árbevétele 23,1 százalékkal 5,13 milliárd forintra, az adózás előtti nyeresége 32,8 százalékkal 697 millió forintra csökkent. A jövő héten várhatóan az Egis, a Magyar Telekom, a kisebb cégek közül pedig a Synergon, a PannErgy és a PannUnion teszi közzé a második negyedéves számait. A BÉT 83,1 milliárd forintos heti forgalmának közel 74 százalékát az OTP részvények adásvétele tette ki.

A Mol 10 százalékkal, a Magyar Telekom 5,5 százalékkal, a Richter pedig 7 százalékkal részesedett. A vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az elmúlt héten. Az OTP árfolyama 4,05 százalékkal 5.235 forintra nőtt. A Mol 0,62 százalékkal erősödött, 19.620 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom részvények ára 1,5 százalékkal 675 forintra emelkedett. A Richter 0,22 százalékos gyengüléssel 44.500 forinton fejezte be a hetet.

Az Egis árfolyama 0,48 százalékkal 21.050 forintra nőtt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 22 ponttal, 1,08 százalékkal 2.028 pontra emelkedett.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.