Átalakulóban a világ italpiaca
Robbanhat az ásványvízpiac az Equilor szerint
Átalakulóban van a világ italpiaca: a fogyasztók évről évre az egészségesebb termékeket keresik, ami alapvetően az ásványvízgyártóknak kedvez és a recessziót követően a piac ismét jelentősen fejlődhet.
2010.07.31 08:08MTIEzt állítja elemzésében az Equilor Befeketetési Zrt.
Az ásványvíz Magyarországon is jól fogy, évről évre több palackot értékesítenek, de az igazi robbanás a kínai piacon várható. Az elemzésből kiderül, hogy az ásványvíz- és üdítő fogyasztást nem csak a nyári meleg, hanem a gazdaság állapota is befolyásolja: az elmúlt két év gazdasági visszaesése elsősorban az üdítőgyártók piacát érintette kedvezőtlenül, de az ásványvíz fogyasztás növekedése is megtorpant.
A globális italiparban mértékadó, kutatással és tanácsadással foglakozó cég, a Beverage Marketing Corporation 2009-es felmérése szerint 2008-ban Magyarország 110,7 literes egy főre jutó ásványvíz fogyasztásával a kilencedik helyen állt a világranglistán, amellyel éppen megelőzte az Egyesült Államokat, ahol 108 liter ásványvizet fogyasztott el egy átlagos fogyasztó. 2003-ban még 61,4 liter volt a személyenkénti fogyasztás, azaz öt év alatt 80 százalékkal nőtt az egy főre jutó ásványvíz mennyiség. A magyarországi kiskereskedelmi ásványvízpiac - az AC Nielsen piackutató felmérése szerint - 2009-ben mennyiségben 5 százalékkal 923 millió literre nőtt, értékben viszont csak 4,4 százalékot emelkedett 47,5 milliárd forintra 2008-hoz képest.
Utóbbinak az lehet az oka, hogy a gazdasági válság nyomán a hazai fogyasztók ebben a termékkategóriában is érzékenyebbek lettek az árra, így előtérbe kerültek az alacsonyabb árfekvésű, sajátmárkás ásványvizek. Az egyes márkák közötti versenyben az első helyen nemcsak a piaci részesedést (volumen alapján), de a névismertséget tekintve is a Szentkirályi ásványvíz állt tavaly a Szonda Ipsos kutatása szerint. Az elfogyasztott ásványvíz mennyiség alapján 10,6 százalékos, míg az érték alapján 16,4 százalékos piaci részesdést hasított ki a "tortából" a Szentkirályi és Emese márka. Az érték alapján viszont egy 2009 év végi adat szerint a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft. a piacvezető Magyarországon a NaturAqua 18,6 százalékos részesedésével. Az egészséges táplálkozás, mint fogalom nagyrészt az elmúlt tíz évben épült be a fogyasztók gondolkodásába, ami a vásárlói szokásokban is jelentkezett. Ennek a folyamatnak az egyik fő haszonélvezője az ásványvíz szektor volt.
Ezzel párhuzamosan a gyártóknak sikerült az ásványvizet a szénszavas üdítőitalok és gyümölcslevek fő alternatívájaként pozícionálni az italpiacon. Az ásványvíz piac előretörését a legjobban a világ legnagyobb italpiacán, az Egyesült Államokban lehet nyomon követni: tíz évvel ezelőtt a lakosság 56,9 milliárd liter szénszavas üdítőitalt fogyasztott évente, míg az ásványvíz-fogyasztás csak 17,9 milliárd liter volt, amivel csupán az ötödik legkedveltebb italfajta volt a tengerentúlon a sör, a kávé, a tej és a szénsavas üdítőital után.
2008-ra a szénsavas üdítőital fogyasztás 53,4 milliárd literre esett, miközben az elfogyasztott ásványvíz mennyisége 33 milliárd literre emelkedett.
Az ásványvíz népszerűsége először Nyugat-Európában kezdett emelkedni és napjainkban is az európai fogyasztás áll az első helyen, ugyanakkor az egyes országokat vizsgálva a két legtöbbet fogyasztó ország már nem Európában van. Az Egyesült Államok (16,4 százalék) illetve Mexikó (12,3 százalék) együttesen a világ ásványvíz-piacának közel 29 százalékát adták 2008-ban. Velük szemben a négy legnagyobb európai ásványvíz fogyasztó állam (Olaszország, Németország, Franciaország, Spanyolország) a 2008-as fogyasztásnak csak a 18 százalékát tette ki.
A tavalyelőtti adatok alapján Kína adta a világ ásványvíz fogyasztásának közel 10 százalékát. Beszédesebb ugyanakkor az a tény, hogy 2003 és 2008 között éves szinten átlagosan 15,6 százalékkal nőtt a fogyasztás a távol-keleti országban, miközben ugyanezen időszak alatt a globális fogyasztás mindössze 6,7 százalékkal bővült. Ez megerősíti az ázsiai országban rejlő potenciált, amely miatt várható, hogy egyre több szereplő, egyre hangsúlyosabban jelenik meg a kínai piacon a közeljövőben.
Az előrejelzések szerint a recesszió elmúlásával párhuzamosan az ásványvíz fogyasztás dinamikája is visszatér a 2008 előtt látott szintekre és így az ásványvízpiac továbbra is az italpiac egyik leggyorsabban növekvő szegmense lesz.
Ezzel szemben a szénsavas üdítőitalok piaca továbbra is zsugorodni fog, míg a kávé-, gyümölcslé- és teafogyasztás az ásványvízénél lassabban fog bővülni - áll az Equilor elemzésében.

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:35 Mézért imádkoztak a bolgárok
- 22:21 3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
- 21:32 Elművelték az afrikai esőerdőket a régi kapások
- 20:12 Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán
- 19:57 Káosztól rettegnek a görögök
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Budapesti CégVámügyintéző
Ghibli Kft.Project engineer
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 00:32
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 00:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



