Még nem tudják miért minősítették vissza
A ferihegyi dolgozók is hibásak a rossz minősítésért?
Ferihegyen hivatalosan még nem tudják, miért is minősítették vissza a repülőteret. A folyamatban nagy szerepe volt egyes dolgozóknak, a szakszervezeteknek, s a nem rendezett munkaügyi konfliktusoknak.
2010.07.30 11:28NépszabadságA Ferihegyi repülőtér illetékes vezetői még mindig nem látták azt az iratot, amely tételesen felsorolja azon biztonsági problémákat, amelyek miatt megvonták a légikikötő "biztonságos" besorolását.
A kormányzati szervek feladata, hogy ez eljusson a repülőtér vezetőihez, de ezzel annak ellenére késlekednek, hogy a problémákat megoldandó, már közös munkabizottság is alakult, a reptér, a hatóságok és a minisztérium részvételével. A konkrétumok hivatalos ismertetése nélkül azonban még ez a bizottság sem képes megoldást találni, pedig, mint Márton Attila miniszteri biztos mondta, elsődleges prioritás a "clear" biztonsági besorolás visszaszerzése, mire az ország soros EU-elnöksége kezdődik - írja a napilap. A Népszabadság információi szerint a leminősítéshez néhány dolgozó "tevékenyen" hozzá is járult azzal, hogy felhívták az EU-s hatóságok figyelmét bizonyos kezeletlen problémákra.
A repülőtéren működő szakszervezetek is rendszeresen küldözgetnek panaszleveleket az uniós hatóságokhoz, ha biztonsági rést tapasztalnak. Ebben semmi kivetnivaló nincs, abban már igen, hogy néhány dolgozó motiválatlan munkájával és lazaságával próbálja kompenzálni vélt vagy valós munkahelyi sérelmeit. A lapnak névtelenül nyilatkozó szakértők szerint egy biztonsági audit akár egyetlen hanyag utasbiztonsági ellenőrön is elcsúszhat, s valószínűsítik, hogy ez történt most is.
Az éberséget a repülőtéri rendőrség folyamatosan ellenőrzi, s a hibázó ellenőröktől megvonhatják a munkavégzéshez elengedhetetlen hatósági engedélyt. Emiatt nem egy ellenőrt bocsátott el a reptér az utóbbi időben - olvasható a Népszabadságban.
Kapcsolódó írások:

Ciki fotók - Tinilányként fotózza magát Demi Moore!
Demi Moore háromgyermekes anya létére valóban nagyon fiatalos és csinos, kissé azonban talán túlzásokba esik - Mint például minap, a Twitter közösségi portálra feltett képeivel...
A rendelet szeptember elsején lépett életbe
Ausztriában tilos a szoláriumhasználat 18 éves kor alatt
Nemcsak a turai boltban lesznek láthatók...
Fotók - Két hét múlva Budapestre költözik a Jolie-Pitt család!
Neked bejön a high-tech stílus?
Legyen futurisztikus az otthonod!
Micsoda nő - de most bakizott egyet...
Kínos fotók: Julia Roberts nyaraláson nem költ borotvára!
Képekben az örök megújuló színésznő
Hajviseletével mindig divatot teremt Jennifer Aniston
A legendás brit punkzenekarnak is van illata
Milyen egy punk illat? Itt van a Sex Pistols parfümje!

Két vezető menekül a MÁV Csoport éléről
A MÁV Zrt. igazgatósága csütörtökön két felsővezető felmentéséről döntött: Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese szeptember 15-i hatállyal közös megegyezéssel távozik a cégtől - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
1,00 százalékon hagyta
Az EKB nem változtatott kamatán
Nem jó nekünk
Cséfalvay: Átmeneti a forintgyengülés
Politikai színezetű jelentésről regélnek
MSZP: az ÁSZ kerülje a megalapozatlan vádaskodásokat
Le akartak foglalni néhány gépet
5,7 milliárd forinttal segítette ki a kormány a Malévot
Itt pánik lesz!
Az IMF szerint több fejlett ország az adósságküszöb felé közelít
Még nagyobb bajban a devizahitelesek
A svájci frank erősödése növekedési kockázat Magyarország számára

Antidepresszánst is termel a szervezet?
Antidepresszánsként is hat az emberi szervezet által előállított természetes fájdalomcsillapító, az opiorfin, amelyet a párizsi Pasteur Intézet tudósai kutatnak.
Kisimultak, mégse lettek jobban
Fejfájás ellen forgalmazta a Botoxot
BRCA1, BRCA2
A megelőző műtét javítja a nagy rákkockázattal élő nők túlélési esélyét
A nő szereti kábítani magát?
Ha kihűl a szerelem, jön a zöld szemű szörny?
Világszerte kimutatható hiányállapot
Fáradt vagy? Lehet, hogy vashiányod van!
Immunrendszerünk védelmének érdekében
A szauna hatásos része lehet edzéstervünknek
Egészségtelen ételt fogyasztanak az álmos fiatalok
Aki nem tud aludni, kívánja a csokit

Mégis lesz Queen-zenére balettpremier Győrött
Mégsem marad el a Queen együttes zenéjére koreografált táncjáték premierje a Győri Balettnél október 2-án, igaz, a játszás jogát csak egy évre és csak magyarországi előadásra kapta meg az együttes.
A banda albumközti" anyagát, a 2B-t mutatja be
Akusztikus koncertet ad Péterfy Bori és a Love Band a Müpában
Első ilyen típusú bollywoodi vállalkozás
Gyerekszereplőkkel készül film Jézus gyermekkoráról
Kopirájt kiállítás a Gödörben
Háromszáz éves szerzői jogok vitrin mögött
Gyümölcsös és fagylaltos kelyhek kerültek elő
Esterházy-üvegtárgyak kerültek elő Pápán
Universal Channel néven születik újjá
Közel a névváltáshoz a Hallmark televíziós csatorna
A trendi fiatalság tagjait szedi össze
Bemutatkozik az ARTér Összművésztelep

Parkolási amnesztiát hirdetne a Jobbik a fővárosban
Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje megteremtené a már kiszabott, de be nem fizetett parkolási bírságok elengedésének jogi feltételeit Budapesten. A politikus szerint a fővárosban nincs szükség "közrendvédelmi telepekre".
Akit a dízel "füstje" megcsapott...
Dízelvarázzsal megbolondított, környezetkímélő gépek dübörögnek
2.994 új személygépkocsit adtak el
Augusztusban meglódult az autóbiznisz?
515 km/órával repesztett
Rekordsebességet robogott az elektromos autó
Több, mint ezer kilométert ment
Önálló életre kelt autó
Gyorshajtók száguldoznak
Három nap alatt több mint 11 ezer sebességtúllépést regisztráltak a rendőrök
Ünnepélyes gyártásindító augusztus 26-án
Beindult a Nissan Juke gyártása

Rálőtt a barátnőjére - előzetesben ül
Előzetes letartóztatásba helyezte a nyomozási bíró csütörtökön azt a dunaújvárosi férfit, aki a hét elején előbb megverte volt barátnőjét, majd többször rálőtt, és súlyosan megsebesítette - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Komolyan elgondolkodott a sztár: lesz-e folytatás!
Deutsch Anita: Ottónál trehányabbat nem ismerek
Megtalálták a búcsúlevelét
Vonat elé lépett az öngyilkos fiú
Leesett - meghalt
Meghalt egy idős motoros
Bolgár pasi az énekesnő vonásaival?
Megdöbbentő fotó - Lady Gagává operálva akar sikeres lenni a férfi
Nem tudtak segíteni rajta
Vízaknába fulladt egy férfi
Fürdetés közben érte a halál
Áramütés oltotta ki egy kislány életét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:22 Mozgatja ujjait a kettős kézátültetésen átesett beteg
- 20:55 Szegény Adolfot Trier városa megfosztotta a díszpolgári címtől
- 19:45 MSZP: Hoffmann Rózsa ostoba bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:37 Skócia minimumárat szabna ki az alkoholos italokra
- 19:29 Ciki fotók - Tinilányként fotózza magát Demi Moore!
top fórum témák:
- Lázadás2010.09.03 00:08
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.09.02 23:45
- A bányaló kedvéért...nem csak vak a ló..2010.09.02 23:34
- "Még van esély az IMF-megállapodás megújítására"2010.09.02 23:29
- A HM erősítené a felderítést Afganisztánban2010.09.02 23:26
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter






