hirdetés

"Megszületett a nemzeti centrum"

Orbán köszönetet mondott az IMF-nek, de kiáll a bankadó mellett

Szükségesnek, igazságosnak és hatékonynak nevezte a bankadót Orbán Viktor, mert az szerinte az ország és az emberek érdekeit szolgálja egy nagyon nehéz helyzetben.

2010.07.22 17:00MTI
hirdetés

A kormányfő a parlamenti ülésszakot értékelve leszögezte: a nemzeti centrumnak köszönhetően az új Országgyűlés a cselekvés helyszíne lett, és nem egészen két hónap alatt többet végzett, jelentősebb változásokat hajtott végre, mint elődei nyolc év alatt.

A nemzeti centrum a józan ész közössége, mindenki beletartozik, aki szerint a józan ész fontosabb, mint az ideológiai megosztottság - húzta alá. Mindenki beletartozik, aki nem akarja - fűzte hozzá -, hogy a múlt, az áprilisi választásokon lezárt korszak, megdöntött rendszer visszatérjen, aki bízik abban, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében "képesek leszünk jobb jövőt teremteni".

A miniszterelnök kiemelte, hogy a nemzeti centrum mindenki felé nyitott, szabad közösség, csak az nem tartozik bele, aki nem akar a része lenni; azt a polgári oldal választási sikere hozta létre, de tudni, hogy sok baloldali is ide szavazott. A választáson győztes erőknek több baloldali szavazójuk van, mint magának az MSZP-nek - fogalmazott azzal, hogy a nemzeti centrumban a baloldali szavazók is ott vannak több száz ezren.

Az új kormány őket is képviseli, ezért a baloldali értékvilágú emberek felkérése, kinevezése jelentős, fontos állami feladatokra, nem politikai gesztus, hanem a "nemzeti centrumpolitika lényegi eleme" - közölte példaként említve az Állami Számvevőszék alelnöki és az alkotmánybírói posztot.

A nemzeti centrumról - amely hosszú távú biztonság, a stabilitás, fejlődés záloga lehet - azt mondta még: ezt a közösséget a társadalom nagy többségének közös értékei tartják össze, ezek a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend.

Orbán Viktor ezt megelőzően hosszan beszélt arról, hogy egész Európában az XX. századi ideológiai keret a század végére kifulladt; azok az országok tudták kezelni a feszültségeket, ahol létrejött a társadalmi-politikai paletta közepe táján egy nagy, erős közösség, amely képes volt félretenni a XX. századi ideológia vitákat, képes volt a józan ész nevében megegyezésre jutni a kivezető út irányairól, közös jövőképről.

Felhívta a figyelmet a magyar politika európai léptékű, mélyreható átalakulására és megújulására. Megismételte: áprilisban kétharmados forradom történt, amely átalakította a magyar közéletet; ez az átalakulás alkotmányos volt és választások útján történt.

Orbán Viktor kiemelte: a választásokon létrejött kétharmados többségből tartós politikai közösséget szeretne formálni; ezt centrális erőtérnek, vagy nemzeti együttműködés rendszerének nevezték el.

A politika első számú feladata a közösségépítés - emelte még ki.

Ezért számára a kormányzás értelme a nemzeti centrum védelme, erősítése, bővítése; amiért kormányoznak, az a nemzeti centrum, ahogy kormányoznak, a nemzeti együttműködés rendszere.

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalását mondja az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülésén (fotó: MTI)



Eddig tabunak számítottak a bankok

Orbán Viktor az elért eredményekről azt mondta: minden új közösség a közös cselekvésben kezd magára ismerni, öntudatossá válni. A kormány az elmúlt 56 napban a józan ész nevében arra vállalkozott, hogy ledöntse azokat a tabukat, amelyeket a 20. századi ideológiai viták mutattak. A tabuk közé sorolta a kisebb létszámú parlamentet és az adórendszert is.

"A józan ész nevében megtettük az első lépéseket": megmutattuk, lehet jelentős, azonnali adócsökkentés, minden idők legalacsonyabb jövedelemadójának bevezetését készítjük elő, és csökkentettük a kis- és közepes vállalkozások adóját. Leszögezte: elkötelezett olyan adórendszer kialakításában, amely a nemzeti centromot erősíti.

Orbán Viktor azt mondta: eddig tabunak számítottak a bankok, az egész magyar pénzügyi rendszer, márpedig "józan ésszel" elfogadhatatlan, hogy "a bankokat szent tehénként tiszteljük" akkor is, amikor éppen egy globális válság söpör végig a világon, amely a bankoktól indult ki. Miközben a válság, az előző kormány és a nemzeti bank rossz döntéseinek hatására ezerszámra mentek csődbe a magyar vállalkozások, szűntek meg munkahelyek, került padlóra a teljes magyar építőipar, aközben a bankok a 2009-es évben hatalmas hasznot könyvelhettek el - mondta.

"A bankokkal is együttműködést akarunk, a profitjukat is természetesnek tekintjük, de a baj orvoslásából nekik is ki kell venniük a részüket" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy "a józan ész nevében megmutatjuk": a bankrendszer megadóztatása nem tabu.

Vége azoknak az időknek, amikor a nagyok és erősek minden felelősséget az emberekre akartak hárítani - jelentette ki.

Orbán Viktor szükségesnek, igazságosnak és hatékonynak nevezte a bankadót, mert az szerinte az ország és az emberek érdekeit szolgálja egy nagyon nehéz helyzetben.

"Ez a tabu is a porban" - jegyezte meg.

Tabunak számított az is, hogy nem lehet egyszerre gazdasági növekedést serkentő és pénzügyi stabilitást biztosító politikát folytatni; "józan ésszel azonban ez lehetséges", ez a tabu is a múlté - mondta. Meg lehet adóztatni a jó erkölcsbe ütköző állami végkielégítéseket, véget lehet vetni az állami pazarlásnak, és meg lehet védeni az időseket és a családokat attól, hogy a közüzemi szolgáltatások díja az egekbe szökjön - sorolta a megdöntött tabukat.

A kormányfő arról is beszélt, hogy az elszámoltatás is lehetséges, ami korábban szintén tabu volt. Pedig erre a jövő érdekében szükség van, e nélkül ugyanis nem lehet letörni a korrupciót - tette hozzá.

A nemzetközi pénzügyi tárgyalásokról szólva kijelentette: az a hitelt megtestesítő szerződés, amelyet 2008-ban vett fel Magyarország, egy rossz gazdaságpolitika következménye. A miniszterelnök a kormány nevében megköszönte a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy "kihúzott bennünket a bajból", amikor az előző kormány, a nemzeti bank rossz politikája csődbe vagy csőd határára sodorta Magyarországot.

Mint mondta, az a tény, hogy Magyarország ismét adósságcsapdába jutott, bűn, egy politikai konszenzust rúgtak ugyanis fel; ebből az adósságcsapdából ki kell törni.

Hozzátette, helyre akarják állítani Magyarország elveszett gazdasági önrendelkezését, mert anélkül nincs gazdasági felemelkedés.

Aláhúzta: Magyarország minden szervezettel tárgyal, mert ez az ország érdeke. E nemzetközi pénzügyi szervezetek szerint az ország állapota ma mintegy 4-4,1 százalékos költségvetési hiányt mutat. A kormányfő ezt egy erősen optimista helyzetértékelésnek tartja. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az év végére a mostani 4,1 százalékos hiányt 3,8-ra kell csökkentenie.

A kormányfő leszögezte: az IMF-fel egy rossz gazdapolitika következtében kötött szerződés október végén kifut, az abban foglaltakat Magyarország teljesíti, így a 3,8 százalékos költségvetési hiányt is. Orbán Viktor rámutatott ugyanakkor arra, hogy az Európai Unióval nem akarat kérdése, hogy tárgyalunk-e, hiszen egyrészt az EU-hoz tartozunk, másrészt Magyarország több mint hat éve úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alatt van. Valamit javít a helyzeten, hogy időközben "néhányan mellénk pottyantak, nem egyedül ülünk a szégyenpadon".

Ez azt jelenti, hogy az EU-nak nem Magyarország gondját kell megoldania többé, hanem az egész EU gazdasági gondját - mondta.

Összegzése szerint komoly és fontos munkát végeztek a választások óta, különösen az elmúlt 56 nap alatt. Véleménye szerint az ország az elmúlt 56 napban végzett munka alapján büszke lehet a minisztereire. A miniszterelnök szerint "komoly és nehéz munka vár ránk", az ősz során további tabukat kell ledönteni "a józan ész nevében". Orbán Viktor azt mondta: a kabinet legfontosabb feladata most az, hogy az első akcióterv beindítása után senki se érezhesse úgy, a változások során "vele nem törődünk". "Senkit sem fogunk az út szélén hagyni" - közölte a kormányfő az Országgyűlésben.

"Figyelnünk kell azokra, akik ma még kevés jövedelemmel rendelkeznek, hogy ők is érezzék, a változás értük is történik"; figyelni kell azon emberek gondjaira, akik segítségre szorulnak, mert kiskeresetűek, mert jóhiszeműen hiteleket vettek fel, ám nem tudják fizetni tartozásukat, mert a megélhetés és a rezsi elviselhetetlen terhet jelent számukra - fogalmazott Orbán Viktor.

Hangsúlyozta, "pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a széthúzásból fakadó tehetetlenség korszaka helyett egy sikeres, együttműködésre épülő új korszakot, egyfajta modern békeidők időszakát valósítsuk meg a következő években".

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.