hirdetés

2013-ig marad?

Bloomberg: Simor túlélheti a kormányzati támadásokat

Simor András túlélheti a kormányzati támadásokat, beleértve fizetésének 75 százalékos csökkentését is - fejtették ki piaci elemzők a Bloombergnek.

2010.07.16 15:08MTI
hirdetés

A hírszolgálat által megkérdezett 21 elemző közül tizennégy véli úgy, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke ki fogja tölteni hat éves hivatali idejét, azaz 2013-ig az MNB élén marad.

Ez az elemzők szerint egyszersmind azt is jelenti, hogy addig fennmaradhat a feszültebb viszony kormány és a jegybank között.

Az elemzők rámutattak: a következő összecsapás a kormány és az MNB között a monetáris tanács összetétele körül lehet. A hét tag közül négynek jövő év március 1-jén lejár a megbízatása.

A tanács tagjaira a kormány tesz javaslatot a parlamentnek, majd az államfő hagyja jóvá kinevezésüket.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.