hirdetés

Július 1-től borítanak

Zavart okoz a bankokban a devizaalapú jelzáloghitel letiltása

Megszűnik a devizaalapú jelzáloghitel, július 1-jétől csak forinthitelhez lehet jelzálogjogot bejegyezni. Ezt Matolcsy György gazdasági miniszter szerdán jelentette be, de a tiltást egyelőre sem kormányrendelet, sem törvény nem szabályozza. Ha visszamenőleg lép hatályba, alkotmányellenes lehet.

2010.07.01 13:35MR1- Kossuth
hirdetés

Július 1-jétől nem lehet jelzálogjogot bejegyezni devizaalapú hitelekre, igaz, egyelőre sem kormányrendelet, sem törvény nem szabályozza azt, amit a nemzetgazdasági miniszter szerdán bejelentett. Matolcsy György azt mondta, év végéig kidolgozzák azt a koncepciót, amelynek alapján be lehet váltani forintra a devizahitelt, illetve a tulajdonjogot bérleti jogra.

A Krónika értesülései szerint több bankfiókban is tanácstalanok az ügyintézők.

Az FHB-nál belső utasítást adtak a bank dolgozóinak, de várják a pontos jogszabályt, és miután csak a bejegyzés a tilos, az átmeneti időszakban folyósítanak devizahitelt azoknak, akik ingatlanára már bejegyezték a jelzálogjogot. Más bankoknál egyelőe nem nyilatkoznak. Az MR1-Kossuth Rádió úgy tudja, a kormány a bankszövetséggel tárgyal egy esetleges egységes álláspont kialakításáról. Az elmúlt években jelentősen nőtt a devizában eladósodottak száma, a legtöbben jelzálogalapú hitelt vettek fel, vagyis a lakásukra, vagy esetleg további ingatlanra is fedezetként tekintett a bank, ami nemfizetés esetén veszélybe kerülhet. Az eladósodás feltételein már a Bajnai-kormány is szigorított, például az adósnak nagyobb önrésszel kell rendelkeznie, mint korábban.

Az Orbán-kormány pedig ennél is tovább ment: leállította a jelzálogalapú devizahitelezést. Vörös Imre alkotmányjogász úgy látja: bár a bejelentés megtörtént, arról egyelőre sem kormányrendelet, sem törvény nem szól, így, ha a néhány héten belül megszülető jogszabály visszamenőleg lép hatályba, az alkotmányellenes lehet.

Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata hogy a címzettek - ebben az esetben a hitelt felvenni szándékozók és a hitelező bankok - előre tudják igazítani magatartásukat a jog előírásaihoz - hamgsúlyozza a szakember. A visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma így három dologra terjed ki: törvényt nem lehet visszamenőlegesen hatályba léptetni, alkalmazni, és a jogszabály folyamatos jogviszony esetén nem avatkozhat bele korábbi jogviszonyokba.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Elájult a vér látványától! - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 11:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.