Szapáryval osztozna a felelősségen
Simor a devizahitelekről: "utólag könnyű okosnak lenni"
"Utólag könnyú okosnak lenni" - mondta Simor András kedden, a Figyelő és a Nemzetközi Bankárképző által rendezett bankárkonferencián, ahol kisebb polémia alakult ki a devizahitelezésről.
2010.05.19 07:53MTIHárom-négy éve, amikor a devizahitelek elkezdtek terjedni, három szempont merült fel mellettük - emlékeztetett a konferencián Marsi Erika, a bankárképző alelnöke, aki korábban a PSZÁF főigazgatója, a közelmúltban pedig a PM államtitkára is volt. Ezek: a forinthitelek törlesztőrészlete magasabb, s legalább 30 százalékos árfolyamgyengülés kell ahhoz, hogy a devizahitelt felvevők rosszul járjanak; a nemzetközi bankok tőkével és finanszírozással ott állnak a leánybankok mögött, valamint, hogy előbb-utóbb az eurózóna tagjai leszünk. A mai környezetben más megvilágításba kell-e mindezt helyezni? - kérdezte.
Utólag könnyű okosnak lenni - reagált erre Simor András, a jegybank elnöke -, amit mutat, hogy akik most kritizálnak, akkor nem hallatták a hangjukat.
Egyedül az MNB figyelmeztetett hangosan, a stabilizációs jelentéseknek 2001 óta része volt a kockázatokra való figyelmeztetés, mert pénzügyi stabilitási problémákat látott a devizahitelezésben - mondta. Az MNB nem fogyasztóvédelmi hatóság - hangsúlyozta arra a mostanában gyakran elhangzó "vádra", hogy a jegybank nem védte meg a lakosságot.
Ez az MNB-nek soha nem volt feladata, a jegybank a pénzügyi stabilitásért felel, kamatdöntéseiben ez játszott szerepet - tette hozzá. A devizahitelesek szerinte így is jól jártak. A válság megmutatta, hogy a források nem áramlanak mindig szabadon a leánybankok felé, az eurózónába pedig már sok éve törekszünk - mondta Marsi Erikának válaszolva. Simor András hangsúlyozta: akkor lehet valakin valamit számon kérni, ha a feladatot kiadták, biztosították ahhoz az eszközöket, és amikor nem végezték el a munkát, emlékeztettek rá.
Az MNB-nek a jegybankelnök szerint nem volt eszköze a devizában történő eladósodás megakadályozására, csak kiabálni tudott, amit meg is tett.
Tréfálkozva hozzátette: a devizaadósság 70 százaléka egyébként akkor épült meg, amikor a szintén jelen lévő Szapáry György volt az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke, így ha felelős, szeretné megosztani a felelősséget.
Szapáry György, aki most a Közép-Európai Egyetem professzora, a devizahitelek elterjedését a magas kamatokkal magyarázta, ami annak következménye volt, hogy a nagy költségvetési hiány elszívta a megtakarításokat.
Hozzátette: rá lehetett volna beszélni a kormányt vagy a felügyeletet arra, hogy adminisztratív eszközökkel korlátozza a devizahitelezést, ilyenre volt máshol, például Horvátországban példa.
A tanulság szerinte az, hogy jó költségvetési politikát kell folytatni, nem szabad elszívni a gazdaságtól a forrásokat, akkor a kamatok is alacsonyak maradnak.
Terták Elemér, az Európai Bizottság Belső Piaci Főigazgatóságának igazgatója hibának tartja a devizahitelezés körüli "boszorkányüldözést". Ez nem magyar sajátosság - mutatott rá -, Ausztriában a lakáshitelek 46 százaléka svájci frankban van denominálva, mert a CHF kamata alacsonyabb volt.
A legtöbb problémát szerinte azok jelentik, akik elveszítették az állásukat. "Nem látom bizonyítottnak, hogy az árfolyamváltozás sodorja válságba az adósokat" - mondta. László Csaba, a KPMG partnere, volt pénzügyminiszter úgy vélekedett, hogy a jegybank az elmúlt tíz évben az infláció letörését az árfolyam megerősítésével gondolta megoldani, ezért folyamatosan erősítette a forintot, a piacnak és a magánszférának azt üzente, hogy egyre erősebb lesz a forint.
Ez az árstabilitás szempontjából hatékony volt, legalábbis rövid távon, de sokat is rontott, mert az árfolyam vezérelte a kamatpolitikát - mondta.

Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Az előző öt széria győztesei is fellépnek a Megasztár6 fináléjában, ahol eldől, a sorba Radics Gigi vagy Szakos Andi áll-e be, de egy igazi világsztár, Flo Rida is erősíti a lányokat.
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman

Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteki közése szerint az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második fele között 12,6 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak, a áram pedig 6,3 százalékkal drágult.
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók

"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Azoknak a nőknek, akik hosszabb ideje próbálnak teherbe esni, biológiai órájuk mellett a testórájukat is figyelembe kellene venniük - állapította meg egy új kutatás.
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel

Tovább csúszik a Staatsoper átadása
További egy évvel, 2015-re csúszott a berlini Staatsoper Unter den Linden újbóli átadása.
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:55 "Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
- 16:51 Vörösiszap: fellebbezéssel nyerne időt a Mal
- 16:48 A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
- 16:44 Vitorlát bontott az Africa-Europe Challenge!
- 16:44 Robotkart használt a Dragon befogásához az űrállomás legénysége
- 16:37 Irán: az átlagosnál magasabb dúsítottságú urán nyomaira bukkantak
- 16:29 Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:55
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:51
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



