Csányi nekiment a szocialistáknak
Csányi: nem lehet átváltani a devizahiteleket forinthitelekre
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerint nem lehet a lakossági devizahiteleket forinthitelekre váltani.
2010.05.17 08:23MTIA bankvezér a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este azt mondta: ha most átváltanák forintra a devizahiteleket, akkor mintegy 20 százalékkal, 230 milliárd forinttal nőne meg a lakosság egy évi hiteltörlesztési terhe, mert a kamatkülönbözet miatt jelentősen emelkedne a törlesztési részlet. Mint mondta, egyetért azzal, hogy nem lehet átváltani a devizahiteleket forinthitelre, ugyanakkor kijelentette, hogy a bajba került adósokkal foglalkozni kell, segíteni kell rajtuk, és úgy vélte, ebben valóban a kormány és a bankok együtt tudnak működni.
Csányi Sándor szerint elsősorban nem a bankrendszer a hibás azért, hogy a hitellel rendelkezők nehéz helyzetbe kerültek, hanem a kormányzati gazdaságpolitika. Elmondta: amikor a devizahitelesek öt évvel ezelőtt a kölcsönt felvették, a forint árfolyama az euróhoz képest 230-240-250 forint körül ingadozott, ma pedig 270 forint fölött van, megnőtt a tartozás összege forintban kifejezve. "Ez egyértelműen annak a hibája, hogy az elmúlt években - talán leszámítva 2008-at - felelőtlen költségvetési gazdálkodás folyt" - jelentette ki Csányi Sándor.
Hozzátette: a 10 százalék körüli államháztartási hiány miatt a bizalom megingott Magyarországban és a magyar fizetőeszközben, ezért gyengült az árfolyam és megnőtt a forintban kifejezett adósság.
Csányi Sándor azt mondta: a bankrendszer szintén nem okolható azért, hogy a szocialista kormány bevezette a lakás devizahitelek állami támogatását, míg korábban csak a forinthiteleket támogatta. A kormány ezzel akarta a versenyt szélesíteni a lakossági piacon - jegyezte meg. "A kormány ösztönözte a devizahitelt, rossz gazdaságpolitikát és költségvetési politikát folytatott és harmadsorban meg kell említeni a monetáris politikát is" - mondta az OTP elnök-vezérigazgatója hozzátéve, ha nem lett volna erősen túlértékelve a forint, amikor felvették az adósok a hitelt, akkor meggondolták volna, hogy forintban vagy devizában adósodjanak el.
Az elnök-vezérigazgató szerint a monetáris politika feladatát módosítani kellene. Mint mondta, a jegybank feladata nem lehet kizárólag a forint értékállóságának a védelme, a jegybanknak együtt kell működnie a mindenkori kormánnyal a gazdaság fejlődésének érdekében is. Az inflációkövető monetáris politika rendkívül erős forintot eredményezett - mondta.
Szerinte bizonyos mértékig a gyenge forint elviselhető a devizahitelesek számára is, ugyanakkor hatékonyan ösztönzi a gazdaságot is. Számításaik szerint a 300 forint és afölötti euróárfolyam már feltehetően a gazdaság csökkenését okozza, míg egy 285-290 forintos árfolyam pozitív hatással van a gazdaságra. Mint mondta, az aranyközép utat kell megtalálni.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Százezrek tüntettek Lisszabonban
A portugál szakszervezetek szerint 300 ezer ember vett részt azon a tüntetésen, amelyet szombat este rendeztek Lisszabonban a liberális-konzervatív kormány megszorító intézkedései ellen.
Az IMF markában?
Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök

Vodkát és ecetet a hónaljba: plusz pénzbe se kerül
Annyi van forgalomban, hogy már Dunát lehetne rekeszteni a különféle dezodorokkal, spray-ekkel. Ám mi a teendő, ha nem tartjuk jónak, egészségesnek őket, vagy nem válnak be igazán?
Napi horoszkóp - 2012. február 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!

Évezredeket tesz rendbe a szolnoki múzeum
Az intézmény osztályvezető régésze közölte: az újkőkortól a késő középkorig terjedő, értékes leletanyag feldolgozása zajlik a szolnoki Damjanich János Múzeumban.
Neil Gaiman: Tükör és füst
Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten

Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
Elhullott előtte
Nem csak ábránd: biobenzin ámbrás cetből
Kórházba szállították
Elütöttek egy rendőrt Budapesten
Keresik az autóst
Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától

Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
Leégett egy kétlakásos műemlék villa tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni.
Itt az 57.
Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:17 Évezredeket tesz rendbe a szolnoki múzeum
- 9:09 Százezrek tüntettek Lisszabonban
- 8:57 Csak egy hajszállal tudott nyerni Romney Maine-ben
- 8:55 Vodkát és ecetet a hónaljba: plusz pénzbe se kerül
- 8:46 Hétfőn kezdődik a parlamenti kikelet
- 8:35 Tisztább a levegő a fővárosban
- 8:28 Szemet szemért: izraeli rakétatámadás a Gázai övezetben
Adecco Kft.Műszakvezető
Adecco Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 09:11
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 08:15
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



