"Együtt sírunk, együtt nevetünk"
Orbán: itt kell adózni!
Az ország kormányzati-pénzügyi vezetőitől az emberek azt várják, hogy ne vonják ki magukat a törvények hatálya alól - mondta Orbán Viktor hétfőn újságíróknak a jegybankelnökkel való közös munkára vonatkozó kérdésre. Mint fogalmazott, "együtt sírunk, együtt nevetünk. Itt kell adózni".
2010.05.03 13:42MTIEz egy elvi kérdés, nem pedig személyes kérdés, nem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségének kérdése - hangsúlyozta a leendő miniszterelnök.
Orbán Viktor a Fidesz-KDNP által megnyert országgyűlési választás második fordulója utáni napon tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján az MNB-ről szólva azt mondta: szeretnének büszkék lenni az intézményre, az "nem offshore-lovagok szálláshelye".
Simor András jegybankelnök az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy noha személye és azon keresztül a Magyar Nemzeti Bank a politikai kampány részévé vált, a jegybank folytatja a szakmai munkát az elkövetkező három évben, ameddig az elnök mandátuma tart.
A bemutatott miniszterjelöltekre utalva Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben újságíróknak úgy fogalmazott: nagyobb tekintéllyel és hatáskörrel rendelkező miniszterekből álló kabinetet szeretett volna látni, "azzal a megfontolással, hogy a régi világban és a nyugati világban ma is a miniszter egy nagyon komoly önálló döntési pozíciókkal rendelkező politikai vezető".
"Olyan embereket választottam, akikről senki nem gondolja, hogy az én beosztottaim" - mondta, hozzáfűzve: mindenkit azzal a szándékkal nevezett ki, hogy ameddig bírja, addig csinálja. Kérdésre közölte, a kormányprogram bemutatásának időpontjával kapcsolatban Navracsics Tibor leendő miniszterelnök-helyettes az illetékes.

Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Az előző öt széria győztesei is fellépnek a Megasztár6 fináléjában, ahol eldől, a sorba Radics Gigi vagy Szakos Andi áll-e be, de egy igazi világsztár, Flo Rida is erősíti a lányokat.
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman

Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteki közése szerint az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második fele között 12,6 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak, a áram pedig 6,3 százalékkal drágult.
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók

"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Azoknak a nőknek, akik hosszabb ideje próbálnak teherbe esni, biológiai órájuk mellett a testórájukat is figyelembe kellene venniük - állapította meg egy új kutatás.
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel

Tovább csúszik a Staatsoper átadása
További egy évvel, 2015-re csúszott a berlini Staatsoper Unter den Linden újbóli átadása.
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:55 "Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
- 16:51 Vörösiszap: fellebbezéssel nyerne időt a Mal
- 16:48 A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
- 16:44 Vitorlát bontott az Africa-Europe Challenge!
- 16:44 Robotkart használt a Dragon befogásához az űrállomás legénysége
- 16:37 Irán: az átlagosnál magasabb dúsítottságú urán nyomaira bukkantak
- 16:29 Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:55
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:51
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



