Nem tisztelik az időseket a cseh fiatalok
"A nyugdíjasok a fiatalok kárára élnek"
A nyugdíjasok a fiatal generáció kárára élnek - vélekedik a cseh fiatalok (15-29 évesek) egynegyede.
2010.04.28 12:15MTIA fiatalok számára az idősebbek csak problémaforrást és gazdasági terhet jelentenek, amely elviszi megkeresett pénzük egy részét - derült ki abból az országos reprezentatív felmérésből, amelyet ebben a témában készítettek a közelmúltban Csehországban. Ugyanakkor a felmérés egyértelműen azt is kimutatta, hogy a konfliktus nem csak a vélemények szintjén nyilvánul meg.
A megkérdezett állampolgárok egynegyede állítja, hogy idősebb kora miatt problémái voltak különböző helyzetekben. A 70 éven felüliek körében már 55 százalék állította ezt. A Facebook közösségi internetes hálózaton több mint negyedmillió tagja van a Nyugdíjasok: Kaufland a vadászterületük, tempójuk őrületes elnevezésű cseh csoportnak.
Bár sokan azt állítják, hogy mindössze jó szórakozásról van szó, számos ott közölt írás egyenesen hátborzongató és riasztó. Szociológusok úgy vélik, hogy a fiatalok egy jelentős része frusztrálva érzi magát az élettől, a mai élettempótól, és ellenséges indulatait, dühkitöréseit a nyugdíjasokon, az időseken vezeti le. Nem érdektelen az a felismerés sem, hogy a szociológusok vizsgálatai szerint a mai fiatalok már a 40 év felettieket is "öregnek" tartják.
Több elemző azt állítja, hogy a generációk közti viszony rendkívüli kiéleződése Csehországban egyáltalán nem "a szokásos probléma", hanem súlyos mostani társadalmi jelenség, amelyet kezelni kell. Általános vélemény, hogy a helyzet kialakulásáért nagy felelőség terheli a politikusokat is.
A nyugdíjrendszer feltétlenül szükséges reformjával kapcsolatban például állandóan arról beszélnek, hogy milyen hatalmas gazdasági terhet ró a társadalomra a nyugdíjasok lélekszámának a folyamatos növekedése, és hogy a terheket a mai fiataloknak kell majd viselniük. Arról szinte senki sem beszél, hogy a mai fiatalok is egyszer megöregszenek, és akkor ők is majd nyugdíjra szorulnak.
A választási kampányok elemzéséből kiderült, hogy a nyugdíjasokat sosem úgy mutatják be, mint akik komoly értékeket teremtettek, illetve még teremtenek a társadalom számára, hanem csak mint a szociális társadalmi támogatások élvezőit, akiktől a támogatások fejében a pártok szavazatokat várnak. Az ilyen értékelések, jelzések irritálják az aktívan dolgozó embereket, akiknek naponta minden koronáért meg kell dolgozniuk.
"Évtizedeken keresztül senki sem beszélt a generációk együttműködésének és összetartozásának a szükségességéről. Ráadásul mára nagyon megváltozott az életmód, felnőtt a számítógépes nemzedék, amely kevésbé, és főleg másképpen kommunikál egymással.
A család, a rokonság fontosságáról, a társadalmi összetartozás nélkülözhetetlenségéről, az ezekkel kapcsolatos érzésekről csak most kezdünk újra beszélni" - jegyezte meg a felmérés eredményének margóján Ivana Stanková, Prága egyik kerületének polgármester-helyettese.
Mint rámutatott, az iskolákban ezekről a dolgokról keveset vagy szinte semmit sem hallanak a gyerekek, a többgenerációs családi együttélés ma pedig már gyakorlatilag ismeretlen Csehországban. A sajtóban alapvetően csupán súlyos társadalmi-gazdasági problémaként jelennek meg az idős emberek.
A reklámokban gyakran nevetség és szánalom tárgyává teszik őket, amikor egészségügyi gondjaik megoldását szajkózzák, hogy potenciális vevőket keressenek köreikben - fejtette ki Milos Hájek, szociológus, egy prágai szociális intézet igazgatója a közszolgálati cseh televízióban.
Mint hozzátette, mindennek az az eredménye, hogy a fiatalok az időseket már nem tartják "teljes értékű embereknek", és így is bánnak velük.
Statisztikák bizonyítják, hogy az ötvenen felülieknek már sokkal nehezebb új munkahelyet találniuk, mint a fiatalabbaknak. Mindemellett a fiatalok 38 százalékának meggyőződése, hogy az idősebbek többet keresnek, mint ők, és ezt nem találják korrektnek.
A hamis kép azt sugallja, hogy az idősek másodosztályú állampolgárok - derült ki a felmérés eredményének elemzéséből.

Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Az előző öt széria győztesei is fellépnek a Megasztár6 fináléjában, ahol eldől, a sorba Radics Gigi vagy Szakos Andi áll-e be, de egy igazi világsztár, Flo Rida is erősíti a lányokat.
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman

Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteki közése szerint az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második fele között 12,6 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak, a áram pedig 6,3 százalékkal drágult.
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók

"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Azoknak a nőknek, akik hosszabb ideje próbálnak teherbe esni, biológiai órájuk mellett a testórájukat is figyelembe kellene venniük - állapította meg egy új kutatás.
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel

Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
Élénk zsibongás a terem előtt, örömteli üdvözlések, ahogyan az egymást rég nem látott barátoknál megszokott, pedig ők legfeljebb egy hete nem találkoztak, vagy még kevesebb ideje. Szállingózik a Bolyki Soul&Gospel csapata.
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:55 "Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
- 16:51 Vörösiszap: fellebbezéssel nyerne időt a Mal
- 16:48 A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
- 16:44 Vitorlát bontott az Africa-Europe Challenge!
- 16:44 Robotkart használt a Dragon befogásához az űrállomás legénysége
- 16:37 Irán: az átlagosnál magasabb dúsítottságú urán nyomaira bukkantak
- 16:29 Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:55
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:51
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



