651,3 milliárdot saccoltak
610 milliárd- Ennyi az államháztartás első negyedéves hiánya
Az államháztartás önkormányzatok nélkül 259,3 milliárd forint hiánnyal zárt márciusban, és 609,9 milliárd forintos deficittel az első negyedévben a várt 651,3 milliárddal szemben - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön.
2010.04.07 18:12MTIAz államháztartás 609,9 milliárd forintos első negyedévi hiánya, az éves deficit 69,4 százalékát teszi ki, némileg alacsonyabb a PM által korábban prognosztizált 74 százalékos hányadnál.
Az államháztartás - önkormányzatok nélkül - 381,9 milliárd forint hiánnyal zárt februárban, az első két hónapban a pénzforgalmi deficit 350,6 milliárd forint volt, ami az éves várható hiány 39,9 százaléka.
Az országgyűlési választás első fordulójára tekintettel a PM közölte áprilisi előrejelzését: a várható hiány 81,9 milliárd forint, így április végére a négyhavi összesített deficit 691,8 milliárd forintra emelkedik, ami az éves várható hiány 78,7 százalékával egyenlő.
Tavaly márciusban a deficit 309,4 milliárd forint volt, áprilisban 38,1 milliárd, a múlt év első négy hónapjában az államháztartás hiánya 604,1 milliárd forintot tett ki.
A most közölt adatok szerint idén márciusban a kedvezőbb mérleg úgy alakult ki, hogy a központi költségvetés 272 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 3,2 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 15,9 milliárd forintos szufficittel zártak.
Kapcsolódó írások:
- A Fidesz az államháztartás valós állapotára kíváncsi
- Az államháztartás többlete 31,3 milliárd lett januárban
- Feljelentést tesz a Fidesz közérdekű adattal való visszaélés miatt
- A PM szerint nincs susmus az államháztartásról
- Valami jó hír is januárban: Kedvezőbb lehet az államháztartási hiány a vártnál

Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Az előző öt széria győztesei is fellépnek a Megasztár6 fináléjában, ahol eldől, a sorba Radics Gigi vagy Szakos Andi áll-e be, de egy igazi világsztár, Flo Rida is erősíti a lányokat.
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman

Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteki közése szerint az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második fele között 12,6 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak, a áram pedig 6,3 százalékkal drágult.
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók

A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A túlsúlyos vagy elhízott gyermekek egy része fokozottan ki van téve olyan agyi állapot kialakulásának, amely vaksághoz vezethet - állapította meg egy új tanulmány.
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk

Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
Élénk zsibongás a terem előtt, örömteli üdvözlések, ahogyan az egymást rég nem látott barátoknál megszokott, pedig ők legfeljebb egy hete nem találkoztak, vagy még kevesebb ideje. Szállingózik a Bolyki Soul&Gospel csapata.
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Irán: az átlagosnál magasabb dúsítottságú urán nyomaira bukkantak
- 16:29 Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
- 16:27 Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
- 16:22 A kormány elutasít minden szélsőséges megnyilvánulást
- 16:21 Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
- 16:14 Az MSZP szerint konzultáció helyett inkább cselekednie kellene a kormánynak
- 15:53 Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:38
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:13
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:01
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



