Forinthitelek fókuszban
Mégse csökkentettek? 30 bankot vizsgál a PSZÁF
Harminc bank ellen indított vizsgálatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert elképzelhető, hogy nem csökkentették annyira a forinthitelek kamatait, amennyire azt megtehették volna - értesült az RTL Klub.
2010.04.01 07:54MTI/ RTL KlubA jegybank hétfőn 25 bázisponttal, 5,5 százalékra csökkentette az alapkamatot, ami így rekordalacsony lett. Tavaly decemberben még 6,25 százalék volt az alapkamat. A forinthitelek átlagos kamata ugyanakkor nem csökkent ilyen mértékben, a tavaly decemberi 10,65 százalékról az idén februárra 10,26 százalék lett, holott ez idő alatt a jegybanki alapkamat 0,5 százalékponttal, 6,25 százalékról 5,75 százalékra csökkent.
Az új banki etikai kódexben rögzített szimmetria elve szerint pedig ha a külső feltételek kedvezőbbek lesznek, azt érvényesíteni kell a termékek, így a hitelek árában is.
Binder István, a PSZÁF szóvivője szerint a magatartási kódex egyértelműen fogalmaz: figyelembe kell venni az alapkamatot a hitelkamatok megállapításánál.
A szóvivő megerősítette, hogy 30 hitelintézetnél, pénzügyi vállalkozásnál úgynevezett témavizsgálatot indítottak, hogy megvizsgálják, milyen módon tartják be a kódex különböző előírásait.
Kapcsolódó írások:
- Erdei szerint hamarosan kedvezőbb lehet a forinthitel
- A kamatvágások ellenére még drágák a forinthitelek
- Lakásvásárlásnál nem nagyon kapkodnak a támogatott forinthitelért
- Októbertől újra lesz támogatott forinthitel a fiataloknak és többgyerekeseknek
- MNB: A háztartások forinthitele 16,6 milliárd forinttal növekedett júliusban
- Hogyan lesz frankhitelből forinthitel?

Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Az előző öt széria győztesei is fellépnek a Megasztár6 fináléjában, ahol eldől, a sorba Radics Gigi vagy Szakos Andi áll-e be, de egy igazi világsztár, Flo Rida is erősíti a lányokat.
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman

Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteki közése szerint az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második fele között 12,6 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak, a áram pedig 6,3 százalékkal drágult.
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók

A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A túlsúlyos vagy elhízott gyermekek egy része fokozottan ki van téve olyan agyi állapot kialakulásának, amely vaksághoz vezethet - állapította meg egy új tanulmány.
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk

Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
Élénk zsibongás a terem előtt, örömteli üdvözlések, ahogyan az egymást rég nem látott barátoknál megszokott, pedig ők legfeljebb egy hete nem találkoztak, vagy még kevesebb ideje. Szállingózik a Bolyki Soul&Gospel csapata.
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Irán: az átlagosnál magasabb dúsítottságú urán nyomaira bukkantak
- 16:29 Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
- 16:27 Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
- 16:22 A kormány elutasít minden szélsőséges megnyilvánulást
- 16:21 Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
- 16:14 Az MSZP szerint konzultáció helyett inkább cselekednie kellene a kormánynak
- 15:53 Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:38
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:13
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:01
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



