Kivitelezhetetlen megoldás
FT: a németek harmada kitenné az euróból Görögországot
A németek harmada az euróövezeten kívül szeretné látni Görögországot, legalábbis addig, amíg a görög kormány rendbe nem teszi pénzügyeit, csaknem kétharmaduk pedig ellenzi Görögország pénzügyi megsegítését - egyebek mellett ez derül ki a Financial Times által hétfőn ismertetett nemzetközi felméréséből. Londoni elemzők szerint az ideiglenes kilépés kivitelezhetetlen megoldás lenne.
2010.03.22 12:39MTIeiglenes kilépés kivitelezhetetlen megoldás lenne. A londoni gazdasági napilap megbízásából Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban elvégzett közvélemény-kutatás szerint a németek 32 százaléka értene egyet azzal, ha Görögországot felkérnék a távozásra a valutaunióból a görög közfinanszírozási rendszer konszolidálásának idejére. Ugyanezt például a franciáknak csak a 19 százaléka, az olaszoknak pedig 20 százaléka pártolná.
A németek 61 százaléka ellenzi azt is, hogy az EU pénzügyi segítségben részesítse Görögországot. A Financial Times kommentárja szerint az uniós vezetőket "sokkolni fogja", hogy mennyien rokonszenveznek Németországban az euróövezet - legalábbis időleges - felbomlásának gondolatával.
A gondolatot mindazonáltal - éppen a Financial Times hasábjain - a minap a német pénzügyminiszter is felvetette. Wolfgang Schäuble a hónap közepén megjelent cikkében azt írta: ha valamely euróövezeti tagállam végképp alkalmatlannak bizonyul költségvetésének konszolidálására és versenyképességének helyreállítására, akkor végső megoldásként el kellene hagynia a pénzügyi uniót, EU-tagsága fenntartásának lehetőségével. Független londoni elemzők azonban ezt a megoldást nem tartják elképzelhetőnek az euróövezet hitelességének súlyos sérülése nélkül.
A Lombard Street Research nevű vezető londoni gazdaságelemző cég erről kiadott legújabb értékelésében az áll: Schäuble cikkéből nem derül ki, hogy a német pénzügyminiszter ideiglenes jelleggel gondolta-e a krónikus költségvetési bajokkal küszködő tagországok kilépését a valutaunióból.
Ha nem, "az egy csapásra romba döntené azt a mítoszt", hogy az euróövezeti integráció egyirányú, "csak előre vezető" út. Ha Schäuble javaslata ideiglenes kilépésre vonatkozik, az viszont az euróövezetet egyszerű kötött árfolyamrendszerré változtatná, olyanná, mint például az ERM, amelyben - ha ritkán is - de előfordulhat és elő is fordul árfolyam-kiigazítás.
Ez egyben jó eséllyel intézményesítené azt a helyzetet, hogy egyes országok csatlakoznak a valutaunióhoz, élvezik a gyors növekedés előnyeit a számukra alacsony kamatú pénzügypolitikai környezetben - a mindenkire egyforma kamatpolitika szükségszerűen túl alacsony kamatszintet jelent a felzárkózó peremországoknak -, majd miután a munkaköltségeik megemelkedtek, ezek az országok ideiglenesen kilépnek, és leértékelik saját valutájukat, hogy visszaszerezzék versenyképességüket - áll a Lombard Street Research legutóbbi londoni forgatókönyv-változataiban.
A ház szerint ez utóbbi forgatókönyv megvalósulása az euróövezet mint valutaunió alapgondolatát semmisítené meg, és ezért "senki nem gondolhatja komolyan". Más nagy londoni cégek már Schäuble cikkének megjelenése előtt valószínűtlennek nevezték a német pénzügyminiszter javaslatának kivitelezhetőségét. A Fitch Ratings hitelminősítő e hónap elején Londonban rendezett éves szuverén adósi helyzetértékelő konferenciáján a cég térségi igazgatója idézett az euróövezeti jegybank egy tavalyi belső munkairatából, amelyben az állt: ha valamely tagállam távozna az euróövezetből, akkor az EU-ban sem lehetne maradása. Az euróövezeti kilépés emellett nagyon drága és kockázatokkal teli lépés is lenne.
Ha az adott ország átdenominálná euróadósságát új valutájára, az hitelminősítői szempontból nem fizetővé válást jelentene, ha viszont euróban hagyná adósságát, akkor az adósságállománynak a hazai össztermékhez (GDP) mért értéke meredeken emelkedne - fejtegette a Fitch vezető szakértője.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Hovány Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.Projektvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



