hirdetés

Csökkentek az álláskeresők fizetési igényei

Kevesebb fizetéssel is beérnék az álláskeresők

Az álláskeresők által elvárt bérek átlaga 2010-ben 166.700 forintra esett vissza, miközben 2009-ben 171.000, 2008-ban pedig még 178.000 forint volt az elvárt bérek átlaga - derül ki a Workania.hu internetes állásportál legújabb kutatásából.

2010.03.20 13:16MTI
hirdetés

Az MTI-nek eljuttatott felmérésből kiderül, hogy tavaly leginkább Baranya megyében csökkentek az igények az előző évhez képest: itt 11 százalékkal, 169 ezer forintról 151 ezer forintra esett vissza az álláskeresők által elvárt átlagbér. Enyhe növekedés tapasztalható ugyanakkor az elvárt bérek tekintetében Bács-Kiskun megyében: itt 170.200 forintról 173.200 forintra nőtt az igények átlaga, illetve 4 százalék volt a növekedés Békés, valamint Veszprém megyében.

A tavaly év végi összesített adatok alapján a legmagasabb, 200.800 forint az álláskeresők által elvárt bérek átlaga Komárom-Esztergom megyében, ebben az összehasonlításban Veszprém megye áll a második helyen 191.300 forinttal. A foglalkozási csoportokat vizsgálva a felmérésből kiderül, hogy legnagyobb mértékben - 5 százalékkal - a szakképzett munkaerő által elvárt jövedelem átlaga csökkent, 156.100 forintról 147.900 forintra.

A segédmunkások elvárása 4 százalékkal csökkent: 134.900 forint volt 2008-ban, tavaly pedig 129.800 forint. Három százalékkal csökkent a felsővezetők elvárásainak átlaga, 424.000 forintról 411.000 forintra. Az adminisztratív alkalmazottak igényeinek átlaga 2 százalékkal nőtt, 145.000-ről 152.400 forintra. A korcsoportok szerinti összehasonlítás azt mutatja, hogy legnagyobb mértékben a 35-44 év közötti korcsoport átlagos fizetéselvárása csökkent, 6 százalékkal, 208.300 forintról 195.510 forintra.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Miért puffad a hasam? - Az orvos válaszol
2012. febr. 12. 05:21

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.