hirdetés

Százmillió forintos megoldás?

Bérlőként maradhatnak a hitelüket fizetni képtelen lakók

Százmillió forint hitelt vesz fel a Sikeres Magyarországért bérlakás-hitelprogram keretében a mórahalmi önkormányzat; ebből megvásárolják a lakáshitelüket fizetni nem tudók otthonát, és a lakók bérlőként az ingatlanban maradhatnak - jelentette be a város polgármestere csütörtökön.

2010.03.18 17:03MTI
hirdetés

Nógrádi Zoltán (Fidesz) elmondta: eddig hat-nyolc család jelezte az önkormányzatnak, hogy lakáshitelét nem tudja tovább fizetni, s félő, hogy elárverezik az otthonát. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy százmilliós hitelt vesz fel a Magyar Fejlesztési Banktól.

A lakásokat ebből a pénzből megveszik, és az ott lakók bérlőként maradhatnak. Később az önkormányzattól visszavásárolhatják az ingatlant, az pedig abból a pénzből majd törleszti a bankhitelt. A kérelmeket rászorultság alapján bírálják majd el - mondta Nógrádi Zoltán -, a több gyermeket nevelő vagy többgenerációs családokat részesítik előnyben.

Tavaly augusztus 21-én lépett hatályba a lakáshitelesek megsegítését célzó törvény rendelkezése, amely elővásárlási jogot ad az önkormányzatoknak, hogy a területükön kényszerárverezésre kerülő ingatlanokat megvásárolják, és bérbe adják őket a korábbi tulajdonosoknak.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.