22.852,58 ponton zárt
A "pánik" előtti szinten zárt az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,28 pontos, 2,03 százalékos emelkedéssel, 22.852,58 ponton zárt szerdán.
2010.03.10 19:17MTIA részvénypiac forgalma 29,2 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója a kedvező nemzetközi hangulattal indokolta a részvényárfolyamok emelkedését.
Hozzátette, hogy a likviditás is nagy, a papírok jelentős forgalomban erősödtek, és úgy tűnik, a "bikapiac" még nem ért véget. Emlékeztetett rá, hogy az OTP zárásban több mint egy éve nem állt ilyen erősen. Utoljára 2008. október 2-án volt 6.260 forint a papír árfolyama, éppen az ezt követő napokban kezdődött a pánik a tőzsdéken, már október 6-án több mint 10 százalékot gyengült a bankpapír. Szegner Balázs elmondta azt is, hogy a nap nyertese a Mol volt, több mint 4 százalékkal erősödött arra a keddi bejelentésre, hogy a társaság olajat és gázt talált az iraki kurdisztáni régióban található kutatás-termelési területen, az Akri-Bijeel blokkban.
A Mol 800 forinttal, 4,23 százalékkal 19.700 forintra erősödött, 8,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 150 forinttal, 2,49 százalékkal 6.180 forintra nőtt, forgalmuk 17,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,56 százalékkal 715 forintra csökkent, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,72 százalékkal 41.800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 73,4 millió forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,32 százalékkal 20.335 forintra esett. A BUMIX 2.069,49 ponton zárt szerdán, ez 10,37 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában csupán a takarmányárpa jegyzése változott. Az euró búza ára májusra augusztusra, szeptemberre és decemberre változatlan, sorrendben 29.000, 29.100, 30.100 és 32.000 forint maradt. A takarmánykukorica elszámoló ára ugyancsak változatlan: májusra 31.200 forint, júliusra 31.800, szeptemberre 32.000, novemberre, 29.310, decemberre 30.000 forint.
A takarmányárpa jegyzése májusra továbbra is 28.000 forint, augusztusra 500 forinttal, szeptemberre 200 forinttal csökkent. Az új ár 24.500 illetve 25.000 forint

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
- 19:29 Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
- 19:16 Neonácik masíroztak a Normafánál
Ghibli Kft.Network Engineer
Hays HungaryKereskedő
VIA Bérautó Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 22:46
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 22:45
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



