
Sokat kockáztatnak a magyar cégek
Szaporodtak a nemfizetések - a hitelbiztosítók is megszenvedték a tavalyi évet
A megkérdezett több száz magyar vállalatvezető a válságot leginkább a piacvesztésben valamint a nemfizetések elszaporodásában érezték meg.
2010.03.10 08:51, Coface
A válság hatására tavaly a cégek leginkább a nemfizetések elszaporodásával szembesültek , állítják a Coface Hungary Hitelbiztosító legutóbbi felmérésében a hazai cégek vezetői, akik növekedő kintlévőség-állománnyal, csökkenő forgalommal valamint szigorúbb banki finanszírozással találták szemben magukat a tavalyi évben. Mindeközben drasztikus mértékben nőtt meg a felszámolási eljárások száma és idén sem várható erőteljes javulás ezen a téren.
A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint a megkérdezett több száz magyar vállalatvezető a válságot leginkább a piacvesztésben valamint a nemfizetések elszaporodásában érezték meg. A válság talán legszembetűnőbb jele az árbevétel visszaesés volt: a megkérdezettek negyven százaléka forgalomcsökkenésről számolt be. Dercze Zoltán, országigazgató szerint ez egyáltalán nem meglepő jelenség, hiszen a hitelbiztosító tapasztalata, hogy 2009-es évben nagyon sok cégnek stagnált vagy csökkent az árbevétele, ezáltal sok lett a veszteséges cég valamint az eladósodottság tekintetében is romlott a helyzet.
avaly a fizetésképtelen eljárások száma 37 százalékkal ugrott meg, amelynek mértéke még mindig meghaladta az előző évi tendenciákat. Ennek okát a Coface abban látja, hogy az évek óta zajló magyar válságjelenséghez hozzáadódott a nemzetközi válság hatása és erre a hazai vezetők sem voltak felkészülve.
Ám az elmúlt év nemcsak a cégek számára volt fekete év, hanem a hitelbiztosítók is megszenvedték. A gyenge likviditási helyzetbe lévők valamint a tartalékokkal nem rendelkező vállalatok közül sok fizetésképtelenné vált, ami a kárhányad romlását is maga után vonta.
Összességében nincs olyan szektor, amelyiknek sikerült volna kivonnia magát a válság hatása alól, a legnagyobb vesztese a gépjárműipar, ahol a megkérdezettek 60 százaléka forgalomcsökkenésről számolt be. Magyarországon az erőteljes csökkenés után 2010-ben ilyen mértékű visszaesés nem várható de a növekedés mértékét még mindig alacsonynak ítéljük és elsősorban csak az export piacokon várható fellendülés.
Bár 2010-ben a lassabb növekedés nyomán a legtöbb ágazatban kiszámíthatóbb környezettel szembesülnek ugyanakkor a fizetési kockázatok vonatkozásában nem reménykedhetünk.
A felmérésből szintén kiderült, hogy a vállalatok több mint tíz százaléka nehezen jutott banki hitelhez és finanszírozási nehézségekkel küzdött. A vállalatok likviditásának nagymértékű romlása pedig megkeserítette a hitelbiztosítók életét is, hiszen megnehezítette sőt bizonyos esetekben lehetetlenné tette a cégek biztosítási fedezet alá vonását.
Tény, hogy a gazdasági környezet egyik következményeként felértékelődött a kockázatos vevők folyamatos figyelemmel való kísérése és a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnek az adós cégek pénzügyi helyzetének rendszeres minősítésére de a tudatos kockázatkezelés még mindig nem annyira része a magyar vállalati kultúrának, mint Nyugat-Európában hiszen a megkérdezettek 20 százaléka állítja, hogy nem fordít semmilyen energiát arra, hogy kiszűrje kockázatos partnereiket pedig az elmúlt félévben tovább romlott a magyar cégek megítélése a régióban, immár minden második magyar cég számít kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek.
Dercze úgy véli, hogy nemcsak a külső követeléskezelő cégek igénybevételénél kellene fejlődni, hanem a belső kockázat- és követeléskezelői gyakorlatban, azaz szabályozni, hogy az adott cégen belül ki, mikor, mit tesz a vevőkockázatok vonatkozásában, és az így kialakított folyamatot be is tartani.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Kevesebb pénzt csurgatnak majd a társaságok az állami kasszába
Növelték profitjukat az áramcégek 2009 első háromnegyedévében
Óvatosak, de készülnek a cégek a 2010-es adózási feladatokra
Nem a kis cégek húzzák az ország szekerét
Bőkezűbbek a cégek idén év végén

Szexi fotók: Nővérei trónjára tör a kis Kardashian
Még csak 14 éves, de máris életveszélyes bárki számára, aki csak ránéz. A genetika ismét beigazolódott: három nővére után Kendall is a topmodellek világát választotta.
Van segítség a cellulitisz ellen
7 tévhit és az igaszság a narancsbőrről
Meztelenül pózol albuma borítóján a sztár
Szexis fotók - Katy Perry erotikus álmokat okoz
Németh Anikó Manier ruháit hordja a világsztár
Képek: Magyar hölgy vette le a lábáról Natalie Cole-t!
Agyonvágta a piros ruhát a fekete alsónemű
Durva baki - Átlátszott Jessica Biel fekete bundabugyija!
Tölgyeknek támasztott tudományos tények
Nem csupán ellazít, hanem gyógyít is a természet
A konyakmegy és a rumos csokoládé
Ízkavalkád: Csokoládé és bor

Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe
Az elmúlt másfél-két évben a nem teljesítő jelzáloghitelek aránya 2,6 százalékról 6,3 százalékra nőtt a teljes hitelállományhoz viszonyítva.
Nem mozgatta meg a tőzsdét az Új Széchenyi Terv
A forint 283-as euró jegyzés környékén ingadozik
Több mint ötvenezer személyi sérülés évente
Gondolta volna? Minden tizedik percben megsérül valaki
Bebukta az OCÖ
Kormányzati kézben a romák üdültetése
Vizsgálatok az alapítványoknál
Szociális államtitkár: megmarad az üdülési csekk
Felszámolják a felesleges tevékenységeket?
Az MFB az átvilágításokról: "a luxusnak azonnali hatállyal vége"
Kevesebb mint százmilliárd
Haldoklik a lakáshitelpiac

A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Az egészségügyi kiadások, a munkahelyi biztonsági körülmények, és a munkatársak hiányzásai számítanak a leggyakoribbaknak.
Meleg tea pocakra és pocakba!
Legális és gyógyító füvezés - teafüvek a jobbulásért
Óvakodj az oxaláttól!
A sok jeges tea vesekőhöz vezethet
A normalitásba szivárog
Mentális diagnózis: lassan mindenki bolondnak számít
Magas fényfédő faktor, áfa nélkül
A napkrémek áfájának csökkentésével "küzdenek" a rák ellen
Napi horoszkóp - 2010. július 29.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Fontos a helyes alkalmazás!
Fül- és testgyertya - tisztít és gyógyít

Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
Stanley Tucci rendezi a Mommy and Me című anya-lánya vígjátékot, amelynek főszerepeit Meryl Streep és Tina Fey alakítja majd a Sony stúdió produkciójában.
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál
Odesszából loptak el 2008-ban
Visszaadják Ukrajnának az ellopott festményt
"Mint a végtelen juhbeles virslik"
Beindult a Kispál és a Blog
Megtelt a "hosszú lista"
Nyilvánosságra hozták a Booker-díj idei jelöltjeit

"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
A megengedett 130 kilométeres óránkénti sebesség helyett 247 kilométerrel száguldott egy személyautó az M6-os autópálya Fejér megyei szakaszán; vezetőjét 300 ezer forintra bírságolták - közölte a rendőrség.
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci
10-30 forintos árkülömbség a kutaknál
Nem változik az üzemanyagok ára
10 új kikötőt is építenek
Vízibuszok járnak majd Temesváron
6,9 másodperc alatt 100 km/órára gyorsul
Kőkemény lehet: 210 lóerő a Fiat 500 alatt!

Képekkel: Ellopták Pataky Suzukiját!
Az Edda frontembere felháborítónak tartja, hogy a rendőrök a közlekedőket ellenőrzik ahelyett, hogy a parkolóhelyeken razziáznának a tolvajok ellen.
"Ha kiengednek, a családom öl meg"
Brutális gyilkosság állami jóváhagyással
Az ölebbel biztonságban érzi magát
Bíró Ica a kutyájával jár pisilni
A tényleges tulajdonosok perelnének
Más bútorait vitték el Zalatnay házából!
Ékszert zsákmányoltak, mielőtt fülön csípték őket
Rablókat fogtak Miskolcon
Nem tabu a szex az énekes családjában
Delhusa tudni akarja, ha nevelt lányával megtörténik a dolog
Nem tudni, hányan tettek erőszakot rajta
Szexre kényszerítettek egy fiatalkorú lányt Perkupán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Liptai Claudia: Nekem hiányzott az életemből egy ilyen ember
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:42 Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
- 19:59 Összeütközött egy kamion és egy vitorlázó repülőgép Szegednél
- 19:31 A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
- 19:29 Szexi fotók: Nővérei trónjára tör a kis Kardashian
- 19:18 "Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
top fórum témák:
- Szabó Dezső intelmei2010.07.29 23:36
- Itt tartunk2010.07.29 23:31
- A biblia2010.07.29 23:18
- Ilyen ez a Fidesz:2010.07.29 23:11
- Az USA fajtalankodó (buzi) hadserege2010.07.29 00:12
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!





