Kedvezőbben ítélnek
Fitch: Kelet-Európa jobban tetszik a piacnak, mint a Nyugat
A piaci szereplők most már számottevően kedvezőbben ítélik meg a felzárkózó országcsoport, ezen belül a tágabb értelemben vett Kelet-Európa gazdasági kilátásait, mint a magasabb besorolású gazdaságokét - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves szuverén adósi helyzetértékelő konferenciáján.
2010.03.09 18:35MTIA legnagyobb európai hitelminősítő csoportszintű vezérigazgatója, David Riley elmondta: a cég által elvégzett idei első negyedévi felmérés szerint a befektetők több mint 80 százaléka számít a helyzet valamelyes vagy jelentős javulására, illetve legrosszabb esetben a helyzet változatlanságára a következő tizenkét hónapban a feltörekvő országokban. Ugyanakkor a felmérésbe bevontak csaknem háromnegyede tart az alapvető gazdasági körülmények jelentős, vagy valamelyes romlásától, illetve stagnálásától a magas adósosztályzatokba besorolt fejlett ipari térségben.
A legjobb, "AAA" adóskockázati besorolású országok kilátásairól szóló előadásában Brian Coulton európai vezérigazgató elmondta: az Egyesült Államok "AAA" státusa rövid és középtávon stabil. Ezt az amerikai gazdaság példátlan mértékű finanszírozási rugalmassága és a dollár jelenleg kikezdhetetlen globális tartalékvaluta-szerepe támasztja alá. Coulton kiemelte, hogy az összesen 119 ezer milliárd dollárnak megfelelő globális pénzügyi vagyontömeg 39 százalékát tartják dollárban, az euró aránya 27 százalék. Az euróövezeti kockázatokról tartott előadásában Paul Rawkins térségi igazgató kijelentette: a Fitch szerint Görögország megsegítésének "sokkal tisztább módja" lenne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igénybevétele, mint az euróövezeti tilalmak megkerülése valamilyen módon. Rawkins valószínűtlennek nevezte az euróövezet felbomlását.
A Fitch térségi igazgatója idézett az euróövezeti jegybank egy tavalyi belső munkairatából, amelyben az állt: ha valamely tagállam távozna az euróövezetből, akkor az EU-ban sem lehetne maradása. Az euróövezeti kilépés nagyon drága és kockázatokkal teli lépés lenne. Ha az adott ország átdenominálná euróadósságát az új valutára, az hitelminősítői szempontból nem fizetővé válást jelentene, ha viszont euróban hagyná adósságát, akkor az adósságállománynak a hazai össztermékhez (GDP) mért értéke meredeken emelkedne - fejtegette a Fitch szakértője.
Kérdésre válaszolva igazgatótársa, Brian Coulton kijelentette: nem elképzelhetetlen valamely euróövezeti tagállam törlesztésképtelenné válása, ám ez sem járna feltétlenül az euróövezet felbomlásával.
Edward Parker, a Fitch feltörekvő európai szuverén besorolásokért felelős igazgatója Kelet-Európáról tartott előadásában kijelentette: mára a térséggel kapcsolatos félelmek nagyrészt elenyésztek. A kelet-európainál sok esetben rosszabb nyugat-európai adósságmutatókra utalva hozzátette, hogy "a kontinens más térségei kerültek reflektorfénybe".
Parker szerint a helyzet változását a feltörekvő európai adósok besorolási folyamatának stabilizálódása is tükrözi. A Fitch Ratings 2008 második felében összesen 12, 2009 első felében összesen öt fokozatnyi szuverén adósosztályzati visszaminősítést hajtott végre Kelet-Európában. A cég a tavalyi év második felében azonban már csak két fokozattal rontotta a térségi államadósok adóskockázati besorolásait, és ezt két fokozatnyi felminősítés ellenételezte. Parker kiemelte a térség külső fizetési pozíciójának "rendkívül figyelemreméltó" javulását, ennek a kiigazítási folyamatnak azonban a nagyon meredek recesszió volt az ára. A Fitch becslése szerint Kelet-Európa gazdasági teljesítménye tavaly átlagosan 6 százalékkal zuhant, miközben a többi feltörekvő térségé összességében növekedett. Az idén azonban várhatóan valamivel 3 százalék feletti ütemben növekszik a kelet-európai GDP is, jóllehet ennek egy részét bázishatások adják, és a Fitch Ratings nem számít arra, hogy a térségi növekedés üteme belátható időn belül visszatér a pénzügyi válság előtti időszakban mért szintekre - mondta Parker.
A görög pénzügyi válság kelet-európai járványveszélyét mérsékeltnek nevezte, kijelentette ugyanakkor: megvan a kockázata annak, hogy az euróövezeti döntéshozók a görög fejlemények miatt "kissé konzervatívabbá válnak" az euróövezeti tagjelölt országok által végrehajtott kiigazítások fenntarthatóságának megítélésében. A Fitch Ratings alapeseti várakozása azonban továbbra is az, hogy ha valamely tagjelölt ország teljesíti a maastrichti csatlakozási feltételeket, akkor fel is veszik az euróövezetbe, és a cég arra számít, hogy Észtország jövőre a valutaunió tagja lesz. Az MTI kérdésére, hogy a hitelminősítő mindezzel együtt milyen esélyt ad egy jelentősebb késedelemnek az euróövezeti bővítésben a görög helyzet valamely kedvezőtlen fordulata esetén, Parker azt mondta: a Fitch Ratings a jövőre várt észt csatlakozás után - a többi tagjelölt ország költségvetési helyzete alapján - mindenképpen számít egy hosszabb bővítési szünetre, és 2014 előtt nem valószínűsíti újabb országok felvételét a valutaunióba. Hozzátette ugyanakkor: az észt felvételi kérelem néhány hónapon belül esedékes elbírálásának eredménye kulcsfontosságú lesz az uniós hatóságok hozzáállásának megítélésében.
Ha Észtország felvétele késne, az a térség egészének negatív jelzés lenne - mondta a Fitch Ratings feltörekvő európai besorolásokért felelős igazgatója.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
Elhullott előtte
Nem csak ábránd: biobenzin ámbrás cetből
Kórházba szállították
Elütöttek egy rendőrt Budapesten
Keresik az autóst
Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától

Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
Leégett egy kétlakásos műemlék villa tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni.
Itt az 57.
Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:46 Hétfőn kezdődik a parlamenti kikelet
- 8:35 Tisztább a levegő a fővárosban
- 8:28 Szemet szemért: izraeli rakétatámadás a Gázai övezetben
- 8:20 Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
- 8:11 Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
Adecco Kft.Műszakvezető
Adecco Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 08:15
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



