2015-2016
Járai: Magyarország még éretlen az euróra
Járai Zsigmond szerint Magyarország még éretlen az euróra, reálisan számolva azt 2015-2016-ban lehet bevezetni a közös fizetőeszközt.
2010.03.09 14:43MTIA volt pénzügyminiszter, a jegybank korábbi elnöke kedden a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének budapesti rendezvényén leszögezte: gyenge felkészületlen gazdaságra, nem szabad ráereszteni egy erős pénzt, az eurót. A megalakuló új kormánynak azonnal új költségvetést kell készítenie, amelynek keretében drasztikus adócsökkentésre van szükség - tette hozzá.
Előadásában hangsúlyozta, hogy a saját véleményét ismerteti és nem a Fidesz gazdaságpolitikáját, de van átfedés a kettő között. Járai Zsigmond szerint a megalakuló új kormánynak olyan költségvetést kell összeállítania, amely elősegíti a gazdaság versenyképességét, s ehhez "fiskális diktatúrára van szükség". Mégpedig azért, mert a magyar állam jelenleg a GDP 50 százalékát osztja el újra, miközben régiós versenytársainknál ez az arány csak 40 százalék. Hasonló arányokat mutat a GDP arányos adóterhelés is: amíg nálunk ez 38,5 százalék, addig a régió többi országában csupán 30 százalék. "Magyarország túl sokat költ az állam. Apparátusának, az állami bürokrácia fenntartására és a szociális rendszerre, például a GDP három százalékával többet, mint a régiós államok" - magyarázta a volt pénzügyminiszter.
Jarái Zsigmond közölte: az adórendszernek és az adókból finanszírozott szociális rendszernek munkára kell ösztönöznie és nem a szociális segély igénybevételére.
Szükséges célkitűzésnek minősítette a Fidesz által meghirdetett egymillió új munkahelyet, kiegészítve azzal, hogy amíg Magyarországon a foglalkoztatási ráta 55 százalék, addig a hasonló népességű Csehországban 67-68 százalék. Kérdésekre válaszolva kifejtette: a valós gazdasági helyzet rosszabb, mint amilyennek látszik, Magyarországot az IMF hitel tartja a víz felett. A gazdasági növekedés idén kisebb lesz a kormány által prognosztizáltnál, ráadásul az új kormány megalakulásáig a költségvetés hiánya el fogja érni az egész évre tervezett összeg száz százalékát. "Azt hiszem nem lesz ingatlanadó, különben is a vagyonadó logikája hülyeség, hiszen adózott pénzből inkább ingatlanvásárlásra kell ösztönözni embereket, mint rulettezésre " - jelentette ki, kiegészítve azzal, hogy olyan vagyonadó elképzelhető, amely az elmúlt tíz év vagyonosodását csapolja meg, de csak úgy, hogy a befizetett személyi jövedelemadóból levonható a kivetett adó, azaz aki nem fizetett szja-t az fizessen vagyonadót.
Jarai Zsigmond keményen bírálta kereskedelmi bankok gyakorlatát, mivel azok nem a hitelezés bővítésére törekednek, és ha egy adósuk fizetésképtelenné válik, akkor nem a reorganizációt próbálják segíteni, hanem elvonják a fedezetet és így ellehetetlenítik a vállalkozást.
Kapcsolódó írások:

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Adecco Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Üzletvezető
Budapesti cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



