45 százalékos sarc is lehet
Lassan mondjuk: Durva gázáremelés jöhet
Elverik a port a rászorultak nadrágján: nem elég, hogy megszűnik a gázártámogatás, áprilisban 10-15 százalékkal is növekedhet a gáz ára. Ez azt jelenti, hogy akár 45 százalékos emelést is ráverhetnek az emberekre. Hogy mi lesz a következő fűtési szezonban? Mi mást várnának az elemzők, mint további emeléseket.
2010.02.26 10:11ma.huAligha nyugtatja meg a kevéske pénzből gazdálkodó családokat, hogy mi alapján kalkulál a kormány: ilyenkor figyelembe veszik a forint és a dollár árfolyamokat, illetve azok ingadozásait és egy úgynevezett korrekciót is emlegetnek, amelyet a Magyar Energia Hivatal próbál 4 forinttal megfejelni- erről azonban egyelőre keveset tudni.
Az IMF csak úgy adott pénzt kormányunknak, ha az megígérte, hogy megszünteti április 30-át (a fűtési szezon vége) követően a gázár-támogatást. Betartják ígéretüket, de ezzel hatalmas terhet rónak az érintett lakosságra. Jelen pillanatban a támogatás mértékét az öregségi nyugdíjhoz igazítják attól függően, hogy egy család egy főre jutó jövedelme hányszorosa ennek.
Hogy még tovább bonyolódjon a helyzet, négy kategória szerint sorolják a támogatásra jogosultakat; fix köbéterenkénti kedvezményt határoznak meg bizonyos mennyiségig. Számszerűsítve így néz ki: alapesetben 1200, míg nagycsaládosok esetében 2400 köbméterig van kedvezmény. Hogy pontosan mit is változtatnak majd, egyelőre homály fedi. A választások közeledte is nagyban rányomja bélyegét az Energia Hivatalra.
Előrejelzések szerint a 10 százalék emelés a minimum, és ezt akkor az optimisták mondják. Nézzünk egy példát: a támogatás megszűnését követően, azaz májusban az I.-es kategóriába tartozók az addigi 100 forint/ köbméter helyett 138 forintot fizetnek- ha csak 10 százalékos emelés lesz. Ugyanez, csak 15 százalékkal már 145 forintot kóstál köbméterenként.
A hátrányos helyzetben élő családok kasszáját akár 45, a II. besorolásban élőkét 35, míg a III. csoportét 25 százalékkal „kompenzálja” a kormány. Hogy az gázár-emelést hogyan fogják majd lereagálni a szűk pénztárcájú emberek, egyelőre csak sejteni lehet.
Ilyen mértékű emelés még egy „átlag” családot is mellbevág, nemhogy egy olyat, ahol minden fillér számít. Az már csak hab a tortán, hogy ez még nem minden: év közben a nemzetközi olajárak emelkedésével további sarcok sújtják majd a lakosságot.
Kapcsolódó írások:

Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Bár az indonéziai hatóságok közölték, hogy hajlandók zöld jelzést adni Lady Gaga június 3-ra Jakartába tervezett koncertjének a helyi muzulmán szervezetek tiltakozása ellenére is, az amerikai popdíva menedzsere közölte, hogy az énekesnő nem változtat műsorán.
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel

Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
A május elején bejelentett egymilliárd eurós kínai hitelt a Kínai Fejlesztési Bank nyújtja, és a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) lehet majd hozzájutni, de a részletes feltételek még nem ismertek.
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők

A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A túlsúlyos vagy elhízott gyermekek egy része fokozottan ki van téve olyan agyi állapot kialakulásának, amely vaksághoz vezethet - állapította meg egy új tanulmány.
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk

Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
Élénk zsibongás a terem előtt, örömteli üdvözlések, ahogyan az egymást rég nem látott barátoknál megszokott, pedig ők legfeljebb egy hete nem találkoztak, vagy még kevesebb ideje. Szállingózik a Bolyki Soul&Gospel csapata.
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:53 Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
- 15:51 Tüntetők fogadták Orbánt Vásárhelyen
- 15:31 Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
- 15:31 Hende: elismerést és presztízst szerzett az országnak az afganisztáni misszió
- 15:29 Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
- 15:20 Civil tüntetés a fővárosban a rokkantak jogaiért
- 15:12 Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 16:13
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:02
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 16:01
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



