Nem csak Görögország a pácban?
"Súlyos a válság az euróövezetben" a volt IMF-főközgazdász szerint
"Súlyos válság" van az euróövezeten belül, és ez nemcsak a legtöbbször emlegetett Görögországra terjed ki - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza, aki szerint az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniát is a válságövezethez kell sorolni.
2010.02.08 09:17MTISimon Johnson, aki a G7-pénzügyminiszterek és jegybanki vezetők hétvégi kanadai értekezlete után nyilatkozott a BBC rádiónak, kijelentette: a Hetek a jelek szerint "egyáltalán nem tudnak arról", hogy Európa jelentős része súlyos válsággal néz szembe, és ez Görögországon, Spanyolországon és Portugálián kívül kiterjed Írországra is, sőt "Olaszország is igencsak a tűzvonalban van".
Johnson szerint mára "nagyon súlyos válság" alakult ki a valutaunión belül, ám a G7-országok "mélyen alszanak".
Hozzátette: szerinte a G7 szervezet fenntartásának "alapvetően semmi haszna", mivel a csoport képtelen kellő gyorsasággal reagálni a felmerülő problémákra.
A Hetek értekezleten egyetértés született arról, hogy a problémákkal küszködő valutauniós országok helyzetének rendezéséhez nem kérik az IMF segítségét; a kérdést az EU hatáskörében tartják. A múlt héten rekord magasságokba emelkedtek az euróövezet leggyengébb makroláncszemeinek tartott Görögország, Spanyolország és Portugália államadósság-törlesztési kockázatának árazásai a londoni piacon, jelezve e három, súlyos költségvetési és adóssággondoktól szenvedő valutauniós gazdaság adóskockázati megítélésének folyamatos romlását és a görög "járvány" terjedését.
A görög szuverén adósságtörlesztési kockázat fedezetére szolgáló határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása a pénteki londoni kereskedésben 437-447 bázispont között is járt, jóllehet zárásra számottevően, 406 bázispont környékére süllyedt. Ezek a CDS-díjszabások azt jelentik, hogy a görög törlesztési leállás ellen befektetői fedezetet kínáló piaci szereplők minden 10 millió euró görög kormánykötvény-adósság törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióiért évente 400 ezer eurónál jóval nagyobb díjakat számítanak fel az irányadó ötéves futamidőre.
Ez az euróövezeten belül alapmércének tekintett német CDS-árazás tízszerese. Simon Johnson szerint ugyanakkor Nagy-Britanniát is a költségvetési és adósságválságban lévő euróövezeti országokhoz kell sorolni, és ha a brit kormány nem tudja elhitetni a piacokkal, hogy belátható időn belül hiteles módon ellenőrzés alá vonja a költségvetést, akkor "nagy bajba" kerül.
A csillagászati összegű gazdaságösztönző és banki tőkepótló intézkedések nyomán a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási hiány a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben.
A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő tavaly - hatalmas globális piaci visszhangot kiváltó lépéssel - már stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a véleményére hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon a GDP-érték 100 százalékára duzzad.
A brit osztályzati kilátás tavalyi rontása komoly megrettenést okozott a piacon.
Felmerült ugyanis annak a rémképe, hogy ha Nagy-Britannia elveszítheti "AAA" besorolását, akkor a hasonló költségvetési és államadósság-gondokkal küszködő Egyesült Államok ugyanilyen szintű adósosztályzata sincs biztonságban, márpedig az amerikai "AAA" a piaci kockázatmegítélés globális alapmércéje. A hitelminősítők már tettek is utalást arra, hogy távlatilag veszélybe kerülhet az amerikai adósosztályzat. A Fitch Ratings a múlt hónapban megerősítette az Egyesült Államok "AAA" kormányadósi besorolását. Ehhez fűzött londoni elemzésében azonban kiemelte: ha az amerikai kormány nem hoz "nehéz adó- és kiadási döntéseket" az államháztartási hiány három-öt éven belüli csökkentésére, az államadósság az évtized második felére olyan szintet érhet el, ami már nyomást gyakorolna az Egyesült Államok elit "AAA" adósi státusára.
A Moody's Investors Service múlt heti új elemzésében szintén azt írta, hogy "nyomás alá kerülhet" az Egyesült Államok lehetséges legjobb szuverén adósi minősítése, ha az amerikai kormány nem tesz további költségvetési kiigazító intézkedéseket.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumMűszakvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



