Nem támogat új megszorító lépést?
Az MSZP a tartalék terhére pótolná az ingatlanadóból származó bevételt
Az MSZP azt várja a kormánytól, hogy az ingatlanadó elbukása miatt hiányzó költségvetési bevételeket főként a tartalékból pótolja - tudta meg az MTI vezető szocialista politikusoktól. Az MSZP országos elnöksége kedden leszögezte: nem támogat új megszorító lépést, sem semmiféle törvénymódosítást.
2010.01.27 17:32MTIAz MTI úgy tudja, hogy a szocialista elnökség kedden egyeztetett az Alkotmánybíróság döntése nyomán kialakult helyzetről, és szűk körben este Bajnai Gordon miniszterelnökkel is megbeszélést folytattak a pártvezetők.
Bajnai Gordon a szerdai kormányülést követően annyit mondott, hogy a következő hetekben a kabinet áttekinti a költségvetési tartalékot és a büdzsé egyes fejezeteit annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntése nyomán kialakult helyzetben is tartani lehessen az idei hiánycélt. Elmondta azt is: idő hiányában nem látnak lehetőséget arra, hogy ebben a parlamenti ciklusban módosítsák a vagyonadóról szóló törvényt.
Több vezető szocialista politikus szerdán azt mondta az MTI-nek: sem a párt-, sem a frakcióvezetés nem támogat a választásokig hátralévő időben sem törvénymódosítást, sem újabb megszorító intézkedést. A tervek szerint a kabinet nem helyezi hatályon kívül a vagyonadóról szóló törvényt, így a parlamentnek ezért sem ad feladatot az Ab döntése, és marad az eredeti terv, miszerint februárban két ülésnapot tart a Ház - értesült az MTI.
Szocialista politikusok azt is mondták, a kormánynak saját hatáskörben kell megoldania a kieső 50 milliárd forint körüli összeg pótlását, figyelembe véve az egyensúlyi pálya alakulását. Vagyis, ha a tervezettnél esetleg jobban alakulnak a bevételek, kisebb összegről lesz majd szó; a kabinetnek nem kell napokon belül döntést hoznia. Leszögezték azt is, hogy elvárják, a pótlást inkább a költségvetési tartalék terhére lépje meg a kabinet, és ne a minisztériumok kiadásait faragja le. A miniszterelnök a nyilatkozatában viszont utalt arra, hogy a büdzsé egyes fejezeteit is vizsgáltatja.
Az MSZP vezetői egyébként úgy látják: az Alkotmánybíróság döntése azt is eredményezte, hogy a Fidesznek kevesebb muníciója lesz a választási kampányban. Ezt erősíti Nyakó István nyilatkozata, aki az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a választási kampánynak már nem lehet "népszerűséghajhász témája" a vagyonadó; a miniszterelnök bejelentette, hogy ebben a ciklusban már nincs idő a vagyonadó-törvény módosítására, így a Varga Mihály által feszegetett kérdés okafogyottá vált.
A Fidesz szerdai sajtótájékoztatóján Varga Mihály alelnök felszólította a kormányt, hogy ne trükközzön, ne kísérletezzen, és ne akarja újabb adó bevezetésével pótolni az ingatlanadó eltörlése miatt jelentkező bevételkiesést.
Az Alkotmánybíróság döntése visszaigazolja azt a politikai szándékot, hogy a vagyonosoktól nagyobb felelősséget vár el a közösség: így például a nagy értékű gépjárművek, yachtok, magánrepülők adóztatását rendben lévőnek találta a taláros testület - szögezte le Nyakó István.
"Az igazságosabb közteherviselés megteremtése - vagyis az, hogy a gazdagok viseljenek több terhet, így a szegényebbeknek kevesebbet kelljen - továbbra is fontos célkitűzése a szocialista pártnak. Ennek leghatékonyabb formájának megtalálása azonban már a következő parlamenti ciklus feladata" - fogalmazott a szóvivő.
A Nemzetközi Valutalapnak küldött tavaly júniusi szándéknyilatkozat egyébként nem nevesíti az ingatlanadót, annyit mond: Magyarország vállalja, hogy a munka és a potenciális növekedést serkentő adók csökkentését célzó bevételsemleges adóreformot készít, amely többek között csökkenti a társadalombiztosítási hozzájárulást, tágítja az adósávokat a személyi jövedelemadó csökkentésével a fogyasztást terhelő és vagyonadók növelésével.

Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Lánya neve után stílusosan egy kék ékköves gyűrűben és kék körömlakkal lépett először közönség elé Beyoncé, azt követően, hogy egy hónapja megszületett az első lánya. De továbbra is kétséges, hogy ő szülte-e.
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Méghogy szörny, aminek zöld a szeme! Aki ezt mondta, biztosan nem látta még Emily Scottot, mert ennél zöldebb szemekkel ritkán találkozunk, mégse tűnik szörnyetegnek.
A takarékosság jegyében fogadják be a fázósokat
Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Vádat emeltek ellene
Afrikaira támadt egy részeg szkinhead Kaposváron
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:54 Korrupt kölkök fényezik Putyint - feketén?
- 19:37 Gazdaságpolitikai kiszámíthatóság: minket les az S&P
- 19:29 18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
- 19:19 Kissé gyengült a forint kora estére
- 19:07 Beszóltak a Btk.-ba: elhagyná a populista törekvéseket az MSZP
- 18:55 Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
- 18:53 Jóllakott a Foodapest: bezárt a terülj-terülj-asztalkám
Espresso KftASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.Értékesítő
Femina.hu Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



