hirdetés

Nyaraló, médiastúdió, mutyik

Kolompár és a milliók: roma pénzek nyomában az ügyészek

Lapértesülések szerint feltehetően újabb kétes ügyei lepleződnek le Kolompár Orbánnak, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), az MCF Roma Összefogás Párt és egy kiskunmajsai civil szervezet elnökének.

2010.01.16 08:23Magyar Nemzet
hirdetés

A Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikk szerint ezzel függ össze, hogy pénteken házkutatást tartott és iratokat foglalt le a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala, valamint a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az első számú cigány kisebbségi vezető hivatali helyiségeiben.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a házkutatás és az iratlefoglalás az utóbbi kisebbségi önkormányzati ciklushoz kapcsolódik, amely 2007 tavaszán kezdődött.

Mint írják, az ügy főként az OCÖ intézményhálózatával, nyaralójával és médiastúdiójával függ össze. Az OCÖ balatonlellei nyaralójánál erős a gyanú, hogy korántsem a több mint húszmillió forintos pályázatnak megfelelően történt meg a felújítás.

Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak

A május elején bejelentett egymilliárd eurós kínai hitelt a Kínai Fejlesztési Bank nyújtja, és a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) lehet majd hozzájutni, de a részletes feltételek még nem ismertek - ez is elhangzott azon a kínai-magyar üzletember-találkozón, amelyet a kínai márkák bemutatkozó kiállítása alkalmával tartottak pénteken a budapesti Ázsia Centerben.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.