A világgazdaság jövője

Semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek

Már világszerte készek a jövő évre szóló előrejelzések. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 3,1 százalékos növekedést jósol jövőre a világgazdaságban az idénről várt, 1,1 százalékos visszaesés és a tavalyi, 3,0 százalékos növekedés után.

_{2009.12.27 08:24MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Újraindul, tehát, a gépezet. Kérdés, jó volt-e ez a nagy válság legalább arra, hogy a világ - pontosabban annak politikacsináló része - tanuljon valamit a megtorpanásból, vagy pedig "semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek"? Világátlagban recesszió legutóbb 1946-ban volt.

Óriási különbség azonban, hogy a világháborún meggazdagodott Amerika a Marshall-segéllyel igyekezhetett kihúzni a világot abból a bajból, amelyet nem ő okozott. Most viszont alapjában Amerika okozta a válságot, de nincs pénze segíteni senkinek, sőt, maga szorul a felzárkózó országok, a "birodalom" perifériájának támogatására.

Az Egyesült Államokban a válság - pusztán a GDP alakulását tekintve - most sem volt mélyebb a korábban is időről-időre szokásosaknál. Mi fájt mégis jobban a világnak, mint több mint hatvan éve bármi? Hosszú folyamat érett be a mostani válsággal. Ronald Reagan és Margaret Thatcher piacosító gazdaságpolitikája már az 1980-as években oszlatni-foszlatni kezdte a "jóléti társadalom" illúzióját. Ezt a folyamatot meggyorsította a rendszerváltás, a kelet-európai átalakulás, a Szovjetunió megszűnése, vagyis a "szocialista alternatíva" csődje. Az addig is már mindinkább csak vélt modellkonkurencia kidőlésével a tőkét többé semmi sem ösztönzi a jólét adakozó jellegű finanszírozására, sem adók, sem tisztességes bérek-fizetések formájában.

Elrettentő példaként Németországban az elmúlt évtizedben már nem nőtt, sőt, 2005-től egészen az idei, átmeneti deflációig csökkent a reálbér és a kifizetett összes bér vásárlóértéke is, miközben a GDP évi 2-3 százalék között gyarapodott az exportból és a beruházásokból. A magángazdaság azonban profitot próbált csinálni az elszegényedés és a fogyasztási kényszer közti feszültségből is.

Üzleti alapra került a jólét, sőt, már a mindennapi lét finanszírozása is: a magánbankok az elmaradó béremelkedést bővülő hitelkínálattal pótolták boldog-boldogtalannak, mintha a csapból is pénz folyna, és sosem kellene törleszteni.

A katasztrófa megjósolható volt azóta, hogy a Clinton-kormányzat az 1990-es évek végére a minimumra csökkentette a pénzügyi piacok szabályozását és felügyeletét az Egyesült Államokban, majd - a 2001-es recesszió gyógyítására - az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) gyorsan csökkentette alapkamatát, és néhány év alatt mindennapi munkaeszközzé fejlődött az internet.

Az amerikai bankok az alacsony kamatot nagy szériával ellensúlyozták. Míg a Fed alapkamata 1 százalékos volt 2003. júniustól 2004. júniusig, a jelzálogkölcsön-kínálatot kiterjesztették mindenkire. A nagyobb kockázatot pedig úgy vélték fedezhetni, hogy a mind kétesebb adósságokra épített, származékos termékeket eladták szerte a világba. A pénzügyi piacok ilyen összefonódására azelőtt nem volt példa, és az internet elterjedése előtt nem is volt lehetőség. Úgyhogy amikor a Fed alapkamata 2007. júniusig 5,25 százalékra emelkedett, és a nem elsőrendűnek (subprime) nevezett jelzálogkölcsönök amerikai piaca megrendült, akkor összeomlott az egész reá épített világméretű piramisjáték is.

Ebből úgy lett világválság, hogy sehol a világon nem lehetett tudni, és még ma is alig, vajon melyik bank mennyire volt és van kitéve a nem elsőrendű amerikai papírok okozta kockázatnak. A Bank of England becslése szerint idén tavaszig a világ félévi GDP-jével egyenértékű piaci tőkeérték olvadt el. Ezért a kereskedelmi bankok majdhogynem beszüntették a bankközi hitelforgalmat.

A kiszáradó bankközi likviditás némi késéssel - tavaly tavasztól - fokozatosan minimálisra apasztotta a vállalatoknak nyújtott hitelezést és a lakossági hitelforgalmat. Innen már csak egy lépés volt a keresletcsökkenés, a vállalati veszteségek és csődök szaporodása, a gyorsan növekvő munkanélküliség. A mértékadó központi bankok - a Fed, az Európai Központi Bank, a Bank of England és mások - 2007. december óta egyeztetett likviditásnövelő intézkedésekkel avatkoztak be, és gyorsan majdnem nullára csökkentették alapkamatukat. Majd nemsokára beléptek a kormányok is, óriási költségvetési programokkal, részint a megroggyant kereskedelmi bankokat, részint a vállalatokat és a keresletet támogatandó.

Az elsősegélynek szánt intézkedések tartóssá váltak. Még ma sem tudni, hogyan-miként akarják-tudják a világ kormányai visszavonni a magángazdaságot támogató intézkedéseket. Az Európai Bizottság szerint az EU-tagállamok összesített államháztartási hiánya a GDP 6,9 százaléka lesz idén, jövőre 7,5 százalékra ugrik és még 2011-ben is 6,9 százalékos lesz, messze az EU-ban kötelező legföljebb 3 százaléktól. Az Egyesült Államok államháztartási hiánya belátható ideig meghaladja a GDP 12 százalékát is. Ezt a hiányt nagyrészt Kína fedezi az amerikai állampapírok vásárlása révén, így aztán a kínai kormány csak udvariasan mosolyog az árfolyam-politikáját érő nyugati bírálatokon.

"Semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek": a szédelgő hitelezés okozta válságot még több hitellel próbálja kezelni a világ, és ennek az ördögi körnek most már a kormányok, a nemzeti költségvetések is részesei. A hitelpiacok megregulázására sok a terv, de kevés az intézkedés. Az óriási deficitek - számos elemző szerint - épp akkor okozhatnak majd romboló inflációt, és finanszírozásuk szükséglete épp akkor szívhatja majd el a tőkét a gazdaság elől, jó magasra tornászva a kamatokat, amikorra a világ talán kilábalna a bajból.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter