Többet fizetünk az áramért, kevesebbet a távhőért
Január elsejével adnak is, meg el is vesznek
Számos termék és szolgáltatás ára megváltozik január elsejével, így nő a földgáz, és egyes szolgáltatóknál az áram ára is, azonban kevesebbet kell majd fizetni az új évben a távhőért, és az ingatlanok utáni illeték is csökken.
2009.12.26 10:29MTIA földgáz végfelhasználói ára fogyasztói csoportonként eltérően, átlagosan négy százalékkal emelkedik 2010. január 1-jén a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közüzemeket ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatói körben. Az egyedi - 20 köbméter/óránál alacsonyabb - fogyasztású háztartásokban január elsejétől 101,33 forintra emelkedik egy köbméter földgáz ára a jelenlegi 95,9 forintról. A következő kategóriában - a 20 és 100 köbméter/óra közötti fogyasztóknak - viszont 99,2 forint helyett 95,68 forintot kell fizetniük egy köbméter földgázért. A harmadik kategóriában, 500 köbméter/óra fogyasztásig az ár 87,3 forintról köbméterenként 85,26 forintra mérséklődik, míg ennél nagyobb fogyasztás esetén 85,3 forintról 84,33 forintra változik.
Az úgynevezett rendszerhasználati díjak átlagosan 22,06 forinttal épülnek majd be egy köbméter földgáz árába a jelenlegi 18,84 forinttal szemben. Az E.ON várhatóan átlagosan 3 százalékkal csökkenti az áram végfelhasználói árát a lakosságnak, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek 2010. január elsejével, míg a Démász változatlanul tartja. Az RWE-csoporthoz tartozó Elmű és Émász még nem adott be árváltoztatási kérelmet, és ha nem is kérnek, akkor náluk 2 százalékkal nő az áram ára a rendszerhasználati díjak emelkedése miatt.
Januártól csökken a távhő ára, mivel az áfakulcs 18 százalékról öt százalékra csökken, a változás 650 ezer lakást, mintegy kétmillió embert érint. A benzin és a gázolaj árába épített jövedéki adó ugyanakkor emelkedik a jövő év első hónapjától. A benzin esetében 10 százalékos, a gázolajnál pedig 7 százalékos adóemelés lesz, ami literenként 10 forint feletti drágulást eredményezhet. A fővárosban köbméterenként egy forinttal nő a vízdíj az új évben.
Mérséklődik az ingatlanok után fizetendő illeték: 4 millió forint forgalmi érték fölött 6 százalékról 4 százalékra esik, míg a 4 millió forint alatti ingatlanok után továbbra is 2 százalékot kell befizetni. Egy 10 millió forintos lakás esetében így közel 200.000 forinttal csökken majd a befizetendő összeg.
A januári változásokon felül várhatóan februártól drágulnak a BKV, a MÁV és a Volán tarifái, valamint az autópálya-matrica ára is.
Kapcsolódó írások:

Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Bár az indonéziai hatóságok közölték, hogy hajlandók zöld jelzést adni Lady Gaga június 3-ra Jakartába tervezett koncertjének a helyi muzulmán szervezetek tiltakozása ellenére is, az amerikai popdíva menedzsere közölte, hogy az énekesnő nem változtat műsorán.
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel

Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
A május elején bejelentett egymilliárd eurós kínai hitelt a Kínai Fejlesztési Bank nyújtja, és a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) lehet majd hozzájutni, de a részletes feltételek még nem ismertek - ez is elhangzott azon a kínai-magyar üzletember-találkozón, amelyet a kínai márkák bemutatkozó kiállítása alkalmával tartottak pénteken a budapesti Ázsia Centerben.
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők

A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A túlsúlyos vagy elhízott gyermekek egy része fokozottan ki van téve olyan agyi állapot kialakulásának, amely vaksághoz vezethet - állapította meg egy új tanulmány.
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:09 Visszavonta ígéretét a zsidó állam
- 15:02 Engedélyköteles-e a hamvak beszállítása? A román külügy kitérően válaszolt
- 14:53 Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
- 14:49 Hollande: eljött az afgán szuverenitás ideje
- 14:45 Egyre csak jönnek a vendégek a Dél-Dunántúlra
- 14:31 Adóamnesztia - a svájciak bizakodnak
- 14:29 Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 15:09
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
- Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz2012.05.25 14:03
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 13:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



