Eltörölné az iparűzési adót
Kártékonynak tartja a politikai kultúrát Oszkó
A pénzügyminiszteri munkában nem volt olyan, amivel nagyon elégedetlen lenne, de a magyarországi politikai kultúrát kártékonynak tartja Oszkó Péter, aki szerint középtávon további 5 százalékpontos járulékcsökkentésre és az iparűzési adó eltörlésére lenne szükség.
2009.12.26 08:40MTIA pénzügyminiszter az MTI-nek adott interjúban kifejtette: bár a politikai támadások nem érték váratlanul, a viták ma olyan személyeskedő jellegűek, amelyek mérhetetlenül rossz hangulatot keltenek az országban. "Ezek pedig nem a felzárkózást, a kilábalást segítik, hanem az elkeseredés és a kilátástalanság érzetét erősítik" - hangsúlyozta.
A válság arra jó lecke volt a pénzügyminiszter szerint, hogy az állam és a lakosság is felfogja: újabb hitelfelvételből nem lehet orvosolni az adósságproblémákat. Ez abszurd lenne, csakúgy, mint az a gazdaságpolitika, amely túl szigorúnak tartja a jövő évi költségvetést és többet költene gazdaságélénkítésre. "Annál nagyobb hibát nem lehet elkövetni, minthogy rábeszéljük az embereket és a költségvetést, hogy még jobban adósodjanak el" - mondta. Ezzel szemben hangsúlyozta, hogy igazi, fenntartható, valós növekedés, javuló életszínvonal csak csökkenő adósság és szigorú költségvetés mellett érhető el. Olyan költségvetéssel, amely csökkenti a munkára rakódó terheket, ösztönzi a foglalkoztatást és külföldi befektetéseket vonz. Ezeknek a kritériumoknak megfelel a jövő évi büdzsé - véleménye szerint. Példaként említette: az OECD legutóbbi tanulmánya is azt állapította meg, hogy az adórendszer szerkezeti átalakítása, a munkát terhelő adók csökkentése a fogyasztást és a vagyont terhelők rovására javítja a versenyképességet és a növekedési kilátásokat. "Akkor lehet továbblépni, ha van rá saját pénzünk" - figyelmeztetett.
A jövőt illetően azt mondta: meg kell tartani a pénzügyi egyensúlyi pályát, alkalmassá kell tenni az országot arra, hogy ne mások pénzéből működjön, ezzel alkalmassá válik az euró bevezetésére is. Ha a gazdaság állapota megengedi, Oszkó Péter az első lépések között javasol további 5 százalékpontos járulékcsökkentést és az iparűzési adó megszüntetését. Úgy vélte a gazdaságélénkítés érdekében ez a legsürgetőbb feladat. Hozzátette, hogy a jelenlegi kormány 2011-től lényegében egykulcsossá alakította az adórendszert. "Ezt még technikailag lehet igazgatni, finomítani" - mondta. A költségvetés kiadási oldalát illetően pedig azt hangsúlyozta, hogy ragaszkodni kell a takarékos gazdálkodás fenntartásához. Ezzel egy időben lényegesen javítani kell az intézményrendszer hatékonyságán, ami már nem kizárólag pénzügyminiszteri feladat.
Kétségtelennek nevezte, hogy lényegesen hatékonyabb oktatási rendszerre van szükség, "mert nemcsak pénzből, hanem tudásból lesz valójában hosszabb távon gazdasági növekedés". Ugyanez igaz az egészségügyi, és önkormányzati rendszerre, amelyeknél nem a források növelésére, hanem az intézményrendszer hatékonyságának növelésére lenne szükség - fűzte hozzá.

Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Bár az indonéziai hatóságok közölték, hogy hajlandók zöld jelzést adni Lady Gaga június 3-ra Jakartába tervezett koncertjének a helyi muzulmán szervezetek tiltakozása ellenére is, az amerikai popdíva menedzsere közölte, hogy az énekesnő nem változtat műsorán.
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad
Két filmben is szerepel Cannes-ban
Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel

Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
A május elején bejelentett egymilliárd eurós kínai hitelt a Kínai Fejlesztési Bank nyújtja, és a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) lehet majd hozzájutni, de a részletes feltételek még nem ismertek - ez is elhangzott azon a kínai-magyar üzletember-találkozón, amelyet a kínai márkák bemutatkozó kiállítása alkalmával tartottak pénteken a budapesti Ázsia Centerben.
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP
Nyelvtudás és helyismeret nélkül mennek külföldre
Kiszolgáltatott helyzetben az építőipari vállalkozók
Újratárgyalnák a bérmegállapodást
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német banktisztviselők

A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A túlsúlyos vagy elhízott gyermekek egy része fokozottan ki van téve olyan agyi állapot kialakulásának, amely vaksághoz vezethet - állapította meg egy új tanulmány.
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk

Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Pierce Brosnan ismét világ-megmentő akcióra készül, ezúttal azonban nem James Bond bőrébe bújva. A vulkánkatasztrófa váratlanul csap le a hegyvidéki lakosok életére, a kérdés, hogy sikerül-e az evakuálás, mielőtt lávába borul egész Dante's Peak.
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Kórházba szállítása után pár órával belehalt sérüléseibe az a 74 éves helyi asszony, akit csütörtökön délután egy kamionvezető Csorna belterületén, a Bartók Béla úton elütött.
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:09 Visszavonta ígéretét a zsidó állam
- 15:02 Engedélyköteles-e a hamvak beszállítása? A román külügy kitérően válaszolt
- 14:53 Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
- 14:49 Hollande: eljött az afgán szuverenitás ideje
- 14:45 Egyre csak jönnek a vendégek a Dél-Dunántúlra
- 14:31 Adóamnesztia - a svájciak bizakodnak
- 14:29 Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 15:09
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
- Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz2012.05.25 14:03
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 13:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



